Keresés az Agrároldal.hu oldalon: liba

Keresés


Összesen: 134 találat.

Oldal Találatok száma

A LÚD TOLLTÉPÉSE (Állatkínzás vagy termék-előállítás?)

A libák tolltépését a termelők tollszedésnek, a toll "aratásának" tekintik. A közvélemény egy nem jelentéktelen, állatpárti része - főként érzelmi indíttatásból - külföldön és...

13

Márton-napi libacomb párolt lilakáposztával és pecsenyelével

Aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik – így szól a magyar mondás. November 11-én a hagyományok szerint libát kell fogyasztanunk, hogy az erő, jólét és...

12

Ennek is vége – Betiltották a kacsa-, és a libamáj értékesítését!

Rengeteg vita volt már korábban is a kacsa-, és a libatömés körül, most pedig úgy néz ki, hogy pont kerül a viták végére. Egyelőre nem az egész világon, sőt, még Európában sem, de...

10

Libamájfesztivál 2013. Budapest

Vendégeinknek nem csupán olyan különleges fogásokat lesz alkalmuk megkóstolni, mint a libaburgert libamájjal, lilahagyma lekvárral rusztikus lepényben, a libakolbászt chillis...

9

Kemény ellenfelet kapott a magyar libamáj

Roger Moore brit színész, a felejthetetlen James Bond és Angyal újra csatába indult a libamáj ellen, elítélte előállításának módját és nevetségesnek minősítette fogyasztását. A...

8

A cukorrépa védelme

A cukor fontos élelmezési cikkünk, ezért a biztonságos hazai cukorellátást a változó világpiaci helyzettôl függetlenül hazai termésekkel célszerû megalapoznunk. A cukor...

8

Szakszótár - libavacsora és libaebéd

Libavacsora és libaebéd a megújult Dunyha Étteremben! Ha kedveli a házias liba étkeket, akkor ne habozzon! Kóstolja meg az igazi ropogós, illatos, zamatos libavacsorát, vagy libaebédet,...

8

Szakszótár - Libaételek

A libából készült ételek igazi ínyencségek és nagy odafigyelést igényel az elkészítésük. A libahús értékes, drágább a sertésnél vagy a csirkénél,...

7

Valaki nagyot rúgott a magyar tollexportőrökbe. Ennyiben maradunk?

Soha nem derül ki, hogy mi történt? Kiderül valaha, hogy valaki tudatos károkozást szervezett-e ellenünk, amellyel készakarva elérte a Magyarországról alkotott kép rombolását egy...

6

Márton-nap - ezeket a történeteket biztosan nem ismered!

Márton-nap, lúd, újbor, mi köti össze ezeket a látszólag teljesen különböző fogalmakat? Szent Márton, Gallia nemzeti szentje, Pannóniában Sabaria városában született 316-ban, vagy...

6

Ma délben megtömik a nőt a parkolóban

Egy emberi példán keresztül akarják állatvédők bemutatni, milyen sérelmeket is szenved el egy liba, ha megtömik. A soroksári Tesco parkolójában egy pincér fog megtömni egy nőt. Közben...

5

Szárnyalt a kacsaágazat, de jövőre nehéz év jön

Valósággal szárnyalt a kacsaágazat az elmúlt években, de a kacsások részben a libatermelők piacát hódították el – derült ki a Kacsa Napja alkalmából szervezett pénteki...

5

Bővült a Hungarikumok gyűjteménye

A tokaji aszút, a Béres cseppet, a csabai kolbászt és a hízott libából előállított termékeket vették fel a Hungarikumok közé kedden, a Hungarikumok Bizottságának ülésén. A...

5

Szigorúan ellenőrzött tömés

Jellegzetesen magyar specialitás a libatömés. Ezt a tevékenységet sem az Európai Tanács állatvédelmi egyezményei, sem az unió jogszabályai nem tárgyalják, a magyar jogszabályok azonban...

5

Az öt éves kislány és egy boci története

Ez az öt éves kislány a szülei tudta nélkül meghívta magához a kis bébi bocit. Amikor a szülők hazaértek, eléggé meglepődtek, ugyanis a nappaliban ez a kép fogadta őket. Haragudni...

4

Budai: konkurens osztrák és német tenyésztők pénzelik a Négy Mancs Alapítványt!

Egyértelmű információink vannak arról, hogy konkurens osztrák és német tenyésztők állnak az Négy Mancs Alapítvány kampányai mögött, és minden olyan törvényes eszközzel fel fog...

4

Tavasszal gyakoribb állatbetegségek

A liba előnevelésének higiéniai „indikátora”: Tüdőpenész Rosszindulatúsága és kezelhetetlensége miatt az előnevelés idejének egyik legsúlyosabb, igen nagy elhullásokkal...

4

Hungarikumok-amikre büszkék lehetünk

A tavalyi évben 20 tagúra bővült azon lista, melyre minden magyar ember büszke lehet. Mindegyik magyar különlegesség, Magyarországra jellemző dolog, ismerjétek meg cikkünkből mindet. 

4

Szakszótár - libatop (libaparéj, Chenopodium)

a libatopfélék (Chenopodiaceae) családjának egyik, gyomnövényekben gazdag nemzetsége. Elterjedt a nagy kárt okozó, egyéves fehér v. nagy I. (Ch. album L.), levélfonákán "lisztes"...

3

Ezeket a gyomnövényeket nyugodtan meg lehet enni!

Ki gondolná, hogy a következő növényeket nyugodtan meglehet enni. Nem csak, hogy finomak, de még egészségesen is, a most következő cikkben bemutatjuk nektek mindet, de azért óvatosan,...

3

Ezek a Márton-napi szokások és ezt ünnepeljük ma

November 11-én ünnepeljük Szent Márton napját. Ennek a napnak több hagyománya van, szokásai és babonás meséi is. Hogy ki volt Szent Márton, mi köze ennek a napnak az időjósláshoz és...

3

A házi víziszárnyas állományok madárinfluenza vírussal történő fertőződés kockázatának csökkentéséről

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrzési Főosztályának 53152/2006. számú közleménye

3

A gazdag apa megmutatta fiának, hogy élnek a szegények, a fiú válaszától libabőrös leszel!

Tanulságos történet, aminek nagyon sok mondanivalója van, mindenkinek el kellene olvasnia, és elgondolkodnia rajta, elképesztő, de igaz, a gyerekek sokszor sokkal jobban látják az...

3

Állatvédők okozták közel 500 állat halálát…

Elképesztő történetre bukkantunk az interneten: állatvédő aktivisták akciója miatt mintegy ötszáz kacsa vesztette életét, azt hiszem, hogy ezt nevezik eszméletlen nagy öngólnak,...

3

Balatoni programok 2023 áprilisában – Válogass a legjobb tavaszi programok közül!

Tavasszal végre egyre több programon vehetünk részt a szabadtéren is, ezért mondhatjuk ilyenkor is veszi igazán kezdetét a balatoni szezon. Ebben a cikkben azokat a legjobb tavaszi programokat...

3

Szakszótár - 64/2006. (IX. 11.) FVM rendelet

a baromfihús- és tojáságazat rendkívüli piactámogatási intézkedéseirõl Az agrárpiaci rendtartásról szóló 2003. évi XVI. törvény 32. § (1) bekezdésének a) és c) pontjában...

3

A magyarok pizzája – így készül a legtökéletesebb kenyérlángos!

Az egyik legjobb dolog a világon, főleg télen, alig várjuk már a karácsonyi vásárokat, hiszen itt készítik a legfinomabb forralt borokat és persze a legjobb kenyérlángosokat, de mi lenne,...

2

Olcsóbb hús, drágább tojás jön

Csökken a takarmánykukorica ára, ahogy kifut a tavalyi drágább mennyiség, csökken a húsipar költsége, és ez az árakban is látható lehet. A tojás viszont tartósan 30 forint fölé...

2

Pihenés télen - Két új gyógyfürdő is nyitott a Balatonnál!

A hidegebb évszakokban nincs is jobb, mint egy melegvizes fürdőben kipihenni a szürke hétköznapokat. Szerencsére idén már két új helyen is megtehetjük ezt, ugyanis bővült a hazai...

2

Vajon mennyire egészségesek a gyorsfagyasztott, mirelit zöldségek?

Sajnos mi azt vesszük észre, hogy egyre drasztikusabban drágulnak a friss zöldségek, és gyümölcsök a boltok polcain. Aminek az a következménye, hogy egyre sűrűbben fordul elő, hogy a...

2

Miért színesek a zöldségek?

A növények is védekeznek a maguk módján a nap káros sugarai ellen. Védőanyagaik fontos csoportját képezik a karotinoidok, e természetes festékanyagok. Nekik köszönhetik eleven színűket...

2

Szakszótár - lúd (Anser anser domesticus)

a lúdfélék (Anseridae) családjába tartozó faj; mai fajtái a világ különböző részein eléggé eltérnek egymástól. Az európai fajtákat a nyári lúdtól (A. anser), az amerikaiakat és...

2

Szakszótár - kólibaktérium okozta betegségek

a kólibaktériumok (Escherichia coli) bizonyos törzsei a legtöbb emlős- és madárfaj vastagbelében normálisan is jelen vannak (kivétel pl. a házinyúl és a csincsilla) és betegséget nem...

2

Szakszótár - lúdtartás telepei

a szakosított, nagyüzemi termelési célnak megfelelő lúdnevelő telep, amelyen a speciálisan kialakított épületeket és berendezéseket helyezik el. A lúdtartás hagyományosan a háztáji...

2

Már csak két hétvége van a szeptemberből - De még mindig jobbnál-jobb programok várnak a Balatonnál!

A Balaton környéke továbbra is pezsgő élettel teli és jobbnál-jobb programok várnak szeptember utolsó két hétvégéjén is. Koncertek, falunapok, gasztronómiai fesztiválok és szüreti...

2

Baromfi takarmányozás

A hosszú szénláncú telítetlen zsírsavak két szempontból is jelentősek a baromfitakarmányozásban. Egyrészt esszenciális zsírsav forrásként a baromfi anyagcsere folyamataihoz valamint...

2

A cukorrépa gyomirtása

Napjainkban a cukorrépa vetésterülete folyamatosan csökken, a termesztés koncentrálódik. A jövedelmezőség növelésének útja a termesztés intenzívebbé tétele, valamint a termés...

2

Magyar háziszárnyasokban is kimutatták a madárinfluenzát

Háromszázezer háziszárnyast kell megsemmisíteni Kiskunmajsa Bodoglár településrésze körül, miután Magyarországon is kimutatták a madárinfluenzát. Az még nem nyert megerősítést,...

2

Szakszótár - Gyomirtó Banvel 480 S

Hatékony készítmény az évelő kétszikű gyomok ellen.Hatóanyag: 480 g/l dikambaFelhasználható: Kukorica, cirok, árpa, rét-legelő, csatorna part, gabona tarló gyomirtásáraJavasolt...

2

Víziszárnyasok takarmányozása az AGROKOMPLEX C.S. RT. takarmányaival

Takarmányozási ajánlatok készítésekor az AGROKOMPLEX C.S. RT.-nél hosszú évek óta fő szempont a PMF (profit making feed) programnak való megfelelés, ennek érdekében vállalatunk...

2

consultmodule - 5 hetes kislibáinknak időnként nem működik a lábuk. Nem tudnak felállni,aztán egyszercsak futnak. Egyik liba már 2 napja csak ül.Szeretne lábra állni,de nem tud. Kimerül és alszik. Mi a bajuk? Mivel kezelhetném? Vagy a szivükkel van gond? Köszönettel Néme

Kedves Kérdező! Normális a kislibáknál, hogy néhány lépés után kimerülnek. A napokig nem felálló liba rendellenes. Amennyiben a kérdés feltevése óta nem állt fel akkor nem is...

2

A dohány növényvédelmi technológiája

Származását tekintve a dohány (Nicotiana tabacum L.) meleg égövi növény. Nagyfokú alkalmazkodóképessége folytán azonban az északi szélesség 55. és a déli szélesség 40. foka...

2

Szakszótár - Gyomirtó Primextra Gold 720 SC

Szelektív alapgyomirtó szerként alkalmazható mindenfajta kukoricában.Hatóanyag: 400 g/l S-metolaklór + 320 g/l atrazinFelhasználható: Kukoricában (áru, csemege, vetőmag...

2

A magyar szellemfalu, ahol egyetlen ember él, mégis csodát tett!

Elképesztő története van a magyar szellemfalunak, ahol mindössze egyetlen egy él, aki nem más, mint Tóth Rudolf. A falu mégis virágzik, csodát művelt vele a budapesti vállalkozó, ismerd...

2

Szakszótár - Gyomirtó Racer

Széles hatásspektrumú gyomirtó szer kétszikűek ellen, jelentős mellékhatással a fűféle gyomokra. A parlagfű elleni védekezésben alapkészítmény.Hatóanyag: 250 g/l...

2

Szabadulj meg a hangyáktól! – Tavaszi hangyainvázió a lakásban

A hangyákat senki nem látja szívesen az otthonában, de mégis gyakran és váratlanul megjelennek. Az ideális az lenne, ha csak a kertben találkoznánk velük, azonban a tavaszi időszakban...

1

Üvegösvényen keresztül vezet az út a mennyországba - 11 mennyekbe vezető hely a világon, amit egyszer mindenkinek látnia kell!

Ebben a cikkben bemutatjuk a mennyekbe vezető helyeket, amelyek a föld és az ég között húzódnak, ahol a természet szépsége és az emberi tervezés csúcsteljesítményei összeolvadnak....

1

Így készíthetsz légfrissítőt házilag – Ne költs a bolti illatosítókra!

A lakás teljes atmoszférája megváltozik, ha egy-egy illat veszi körül, azonban a bolti illatosítók elég drágák, és még túl erősek is. Néhány egyszerű lépésben azonban otthon is...

1

Bornapok Győrben

A rendezvény Győr belvárosában, a Széchenyi téren várja a látogatókat. A rendezvényre az ország szinte minden tájáról érkeznek pincészetek. Borversenyeket és bemutatókat is...

1

Hogyan neveljünk pünkösdi rózsát cserépben – Lepjék el a virágok a teraszt vagy épp a nappalid!

Noha a legjobban a földbe ültetve teljesítenek, ezeket az évelő pünkösdi rózsákat könnyedén termeszthetjük akár cserépben vagy konténerben is! Ha nincs elég szabadfölded a gyönyörű...

1

Ezért számít luxuscikknek a szarvasgomba – története és keresése

A konyha gyémántja – sokszor hívják így ezt a kulináris finomságot, aminek az ára is, akár a gyémánté. A Michelin-csillagos éttermek kedvenc összetevője, ami inkább fűszer, mint...

1

Trópusi növények – 10 egzotikum, amelyek boldogan nőnek télen a lakásodban

Ezek a legjobb trópusi szobanövények, amelyek otthonodban virágoznak. Nagy fényes lombozatukkal, különleges megjelenésükkel és kiemelkedő varázsukkal ezek a trópusi növények buja,...

1

Díszítés kockákkal – 7 módja a kockás minták hangulatos használatának

A hagyományos vidéki belső terektől az élénk, éles megjelenésig, fedezd fel a kockás díszítés gyönyörű és sokoldalú módjait!

1

Ötletek ősziültetésekhez– 6+1 tipp az élénk őszi virágosládákért

Öleld fel a változó évszakot az őszi ültetvényessel, amelyek színt hoznak kertedbe és jókedvet varázsolnak a hidegebb időkben. Ha gondoskodsz arról, hogy az őszi virágosládák élénk...

1

6 trópusi gyümölcs, amelyet a nappaliban is termeszthet

Nem számít, hol élsz, egzotikus gyümölcsöket termeszthetsz otthon is. Van egy listánk a legegyszerűbben termeszthető egzotikus gyümölcsökről – pillanatok alatt ízletes, friss...

1

Állattenyésztés fórum

Kezdő baromfitartók vagyunk,kb egy éve fogtunk bele.A tavalyi állománnyal semmi gond nem volt. De az ideiek nagy része a diófán éjszakázik és az istennek nem tudom őket behajtani az...

1

A leghatékonyabb módok, amik távol tartják a madarakat a veteményeskerttől

Olyan módszerekkel küzdünk a madarak ellen, amik nem ártalmasak az ő számukra, de távol tarthatják a veteményeskerttől őket - anélkül, hogy bajuk esne. Segítségeink tartalmaznak...

1

Bájos, vidéki esküvő szervezése: Tippek természetkedvelőkneka Nagy Napra

Bájos vidéki esküvők mindig is varázslatosak és romantikusak voltak. Azok számára, akik szeretnék az esküvőjüket a természettel összhangban tartani, egy vidéki esküvő tökéletes...

1

Szakszótár - libalegelő

silány gyep; ha a libák járják és piszkítják tollukkal, ürülékükkel, más állat nem legel rajta.

1

Szakszótár - Gyomirtó Pardner

Gyomirtó permetezőszer kalászosok és kukorica gyomirtására, valamint napraforgó deszikkálására.Hatóanyag: 22,5 % bromoxinilFelhasználható: Kukorica és kalászosok posztemergens...

1

Szakszótár - Gyomirtó Monsoon

Áru és siló kukorica posztemergens gyomirtó szere magról kelő egy- és kétszikű gyomnövények valamint évelő egyszikűek ellen.Hatóanyag: 22,5 g/l foramszulfuron, 22,5 g/l...

1

Szakszótár - Gyomirtó Mester Pack

Kukorica posztemergens gyomirtó szer.Hatóanyag: 1 % jodoszulfuron-metil-nátrium, 30 % foramszulfuron, 30 % izoxadifen -etilFelhasználható: Takarmány és silókukorica gyomirtására...

1

Szakszótár - Gyomirtó Dezormon

Gyomirtó permetezőszer kalászosok és kukorica gyomirtására.Hatóanyag: 600 g/l 2,4 - D (dimetilamin-só formában)Felhasználható: Kalászosokban (sörárpa kivételével) és kukoricában...

1

Szakszótár - 14/2006. (II. 16.) FVM-EüM-ICSSZEM együttes rendelet

a kistermelõi élelmiszer-termelés, -elõállítás és -értékesítés feltételeirõl Az élelmiszerekrõl szóló 2003. évi LXXXII. törvény 20. §-a (3) bekezdésének c) pontjában és 20....

1

Szakszótár - 14/2007. (III. 1.) FVM rendelet

a 2004. évi nemzeti hatáskörben nyújtott agrár- és vidékfejlesztési támogatások igénybevételének feltételeirõl szóló 25/2004. (III. 3.) FVM rendelet módosításáról Az...

1

consultmodule - Tisztelt Dr. Némethy Zsuzsanna! Euphorbia leuconeura (madagaszkár ékszere - köpködő pálma) nevű növényük van, kb 4-5 éve kaptuk. Még mindig kisméretű (kb 15cm). A növény a nappaliban volt, amit az utóbbi időben hálószobának is használunk. Az utóbbi hónapo

Kedves Stokucska Gábor! Valóban az Euphorbia leuconeura nedve irritációt és kiütéseket okoz bőrrel érintkezve egyes embereken, akik érzékenyek arra. Ezen hatásukat irodalmi adatok...

1

consultmodule - Mit adhatok 12 hetes pulykaknak(19 db) , kacsaknak(15 db ) , libaknak810 db) es csirkeknek (140 db) . Kaptal elokevert tápot (1 napos kortol -14 napos korig ) , utanna koncentratumot . Néhány kivételével rosszul fejlödtek . Jobb lenne természetes takarmán

1

A találati lista a cikkek után folytatódik
gyógyfürdő Balaton

Pihenés télen - Két új gyógyfürdő is nyitott a Balatonnál!

A hidegebb évszakokban nincs is jobb, mint egy melegvizes fürdőben kipihenni a szürke hétköznapokat. Szerencsére idén már két új helyen is megtehetjük ezt, ugyanis bővült a...

balatoni programok

Már csak két hétvége van a szeptemberből - De még mindig jobbnál-jobb programok várnak a Balatonnál!

A Balaton környéke továbbra is pezsgő élettel teli és jobbnál-jobb programok várnak szeptember utolsó két hétvégéjén is. Koncertek, falunapok, gasztronómiai fesztiválok és...

Top 5elpusztíthatatlan szobanövény

5 elpusztíthatatlan szobanövény, amit tényleg a legbénábbak sem tudnak megölni

Szereted a növényeket, de mégsem vagytok jó barátságban? Hogy úgy fogalmazzunk, nem ápoltok túl jó viszont a 23 eddig nálad elhunyt növény kukába került, elszáradt...

Termessz krumplit szakszerűen

Különös krumplitermesztő módszerek, amik tényleg működnek

Valamiért az az általános vélemény, hogy a krumplikat egyszerűen nem éri meg házilag termeszteni, hiszen a boltban viszonylag olcsón beszerezhetők, és nem igazán van különbség...

Őszi dekorációs ültetés

Ötletek ősziültetésekhez– 6+1 tipp az élénk őszi virágosládákért

Öleld fel a változó évszakot az őszi ültetvényessel, amelyek színt hoznak kertedbe és jókedvet varázsolnak a hidegebb időkben. Ha gondoskodsz arról, hogy az őszi...

cabo girao

Üvegösvényen keresztül vezet az út a mennyországba - 11 mennyekbe vezető hely a világon, amit egyszer mindenkinek látnia kell!

Ebben a cikkben bemutatjuk a mennyekbe vezető helyeket, amelyek a föld és az ég között húzódnak, ahol a természet szépsége és az emberi tervezés csúcsteljesítményei...

Ilyen volt régen az élet a kertben

Nagyszüleink kertje – Amikor még mindent megtermeltek maguknak az emberek!

Régen minden más volt, ezt már biztosan hallottad te is, ugye? Nincs ez másképpen a kert esetében sem, nagyszüleink még mindent maguknak termeltek a kiskertben, nézzük, mennyi...

Vidéki esküvő tippek

Bájos, vidéki esküvő szervezése: Tippek természetkedvelőkneka Nagy Napra

Bájos vidéki esküvők mindig is varázslatosak és romantikusak voltak. Azok számára, akik szeretnék az esküvőjüket a természettel összhangban tartani, egy vidéki esküvő...

Oldal Találatok száma

consultmodule - Kedves Dr. Orosz Szilvia! Azt szeretném kérdezni, hogy ehető-e a lúd-, a kacsa- és pulyka tojás megfelelő hőkezelés után? Válaszát köszönöm.

Nem javaslom, mert sokkal gyakoribb a szalmonella fertőzés a liba és kacsatojásokban. A főzés és sütés megoldaná a problémát, de ha csak egy kicsit is lágyabbra sikerül a tojás, már...

1

consultmodule - Tisztelt Doktornő! Egy udvarban tartok együtt galambokat, libákat és tyúkokat. Néhány tyúk és liba időnként szereti a galambot csipkedni és kitépi a csőrével a galambok tollát, amit szeretnek megenni. Mit adjak nekik, hogy megszűnék ez a betegség? K

Ásványi anyagokat tartalmazó -Kalcium , magnézium takarmány premixet javasolok takarmányboltokban kapható.

1

Szakszótár - Gyomirtó Mikado

Áru-, siló- és csemegekukorica, valamint hibridvonalak posztemergens gyomirtására. Köles ellen is hatékony.Hatóanyag: 300 g/l klórmezulonFelhasználható: Kukorica, hibridvonalak...

1

Szakszótár - Gyomirtó Dual Gold 960 EC

Kiemelkedő szelektivitású preemergens egyszikűirtó. Kiváló hatékonyságú a magról kelő egyszikű gyomnövények ellen, jelentős hatással a magról kelő kétszikű gyomokra (pl....

1

Szakszótár - baromfi elnevezései

naposcsibének, naposlibának, naposkacsának, pulykapipének, gyöngyöspipének, galambfiókának nevezik a kelés után felszáradt, de még nem etetett, a keltetőben szállításra alkalmas...

1

Szakszótár - takarmányrépa (Béta vulgáris convar. crassa Alef.)

a libatopfélék (Chenopodiaceae) családjába tartozó répa változata. Őse a Földközi-tenger mentén tenyésző Béta maritima L. Évezredek óta termesztik takarmánynak, főzeléknek. Nálunk...

1

Szakszótár - laboda (Atriptex)

a libatopfélék (Chenopodiaceae) család egyik nemzetsége. A kerti l. (A. hortensis) egyéves. 1—2 m-re is felnövő növény. Jókora leveleiből (a parajhoz hasonló) főzelék készül....

1

Befogadta a bocit egy 5 éves kislány - nagyon aranyos videó

Breanna befogadta a lakásukba Izzy-t, a kis bocit, a szülei viszont erről nem tudtak semmit, így egy kicsit meglepődtek, amikor hazaérkezve szembetalálkoztak velük a nappaliban. Azért nem...

1

Szakszótár - cukorrépa (Béta vulgáris L. provar. altissima Döll.)

a libatopfélék (Chenopodiaceae) család Béta nemzetségének Béta vulgáris L. fajához tartozó, kétéves ip. növény. Termesztett növényeink közül a legnagyobb energiahozamot adja....

1

Szakszótár - homoki ballagófű (Salsola káli L.)

a libatopfélék (Chenopodiaceae) családjába tartozó, parlagokon, száraz gyeptársulásokban, homokpusztákon, töltéseken élő gyomnövény. Levelei szúrósak, hegyben végződök, elszáradt...

1

Szakszótár - Gyomirtó Callisto 4 SC

A Callisto - a kukorica gyomirtásában fogalommá vált atrazin hatóanyag bevezetése óta - az első olyan készítmény, amely a kukorica fejlettségétől függetlenül bármikor kijuttatható....

1

Március a kertben – további ötletek, mivel érdemes ilyenkor foglalkozni

Előző cikkünkben már felsoroltunk öt dolgot, mikkel érdemes elkezdened a kertészkedést márciusban, ezt itt találod. Viszont ezek mellet még van néhány dolog, amikkel érdemes már most...

1

Szakszótár - kóliindex

az itatásra használt víz bélsárral való szenyyezettségének mértékét fejezi ki. Jelzi a víz 100 ml-éből kitenyésztett kólibaktérium-telepek számát. (kólititer)

1

A világ 10 legszebb és legkülönlegesebb gombája

Mycena Chlorophos - Ez a sötétben világító gomba Ázsia szubtrópusi övezetében található meg, beleértve Japánt, Polinéziát, Jávát, Sri Lankát, de Ausztráliban és Brazíliában is...

1

Meghódította az interneten ez a sokatmondó kép – nézd meg, miért!

Tavaly került fel ez a kép a Facebookra, és rövid idő alatt meghódította az egész internetet, rengeteg like és hozzászólás érkezett a kép alá, a most következő cikkben elmondom, miért!

1

A napraforgó növényvédelmének fontosabb szempontjai

A napraforgó hazánk növénytermesztési struktúrájában egyre kiemeltebb szerephez jut. Ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy a növény alkalmazkodóképessége kiváló, ezáltal a...

1

Pünkösd története

Húsvéthoz kapcsolódva pünkösd is mozgóünnep, amely május 10-e és június 13-a közé esik. Az ünnep elnevezése a görög pentekosztész, azaz "ötvenedik" szóból származik,...

1

A karácsonyfa - ezekre figyeljünk a vásárlásnál

A karácsonyfa kiválasztása során több tényezőt kell figyelembe vennünk. A fajválaszték egyre bővül. A szép forma mellett a tartósság is fontos. Érdemes tájékozódni kicsit, hiszen...

1

A magyar borok meghódítják Európát

Hét százalékkal nőtt a tavalyi évben a magyar bor értékesítéséből származó bevétel az exportpiacon, melyből 30 százalék az első számú exportőrünkhöz, Németországba...

1

A napraforgó vegyszeres gyomirtása

Magyarországon a napraforgó területe az utóbbi években 450–500 ezer ha volt. 2005 évtôl a vetésforgó miatt, a vetésterület visszaesése várható, de valószínûleg 450 000 ha...

1

Mit ünneplünk pünkösdkor?

Pünkösd napját, azaz a Szentlélek eljövetelét és egyben az egyház megalapítását a keresztény világ vasárnap, a húsvét utáni ötvenedik napon ünnepli. Ez alkalomból a keresztény...

1

Szinte ingyen adják a meggyet

Országszerte nő az igény a jó minőségű magyar élelmiszerek iránt, így a Szövetség az Élő Tiszáért (SZÖVET) értékesítési akciója lassan kinövi az elsősorban Tisza-menti gazdák...

1

Állatvédők is elfogadták az új tömőházat

Tiszakécskén, pontosabban Kerekdombon Font Sándor az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának az elnöke átadta Magyarország legkorszerűbb tömőházát a napokban. A két, egyenként...

1

Végre magyar bor kerül az EU asztalára

Öt magyar borvidék nedűi kerülnek a január 1-jén kezdődő magyar soros elnökség idején a miniszteri Tanács asztalára. A magyar kormány által a hivatalos brüsszeli eseményekre ajánlott...

1

Kínai gyógynövények a magyar takarmányban

Egy kínai-magyar vegyesvállalat létrehozását készítettek elő a távol-keleti államban tett közelmúltbeli látogatásuk során Békés megyei szakemberek. Valentinyi Károly, Mezőberény...

1

Az őszi gyomszabályozás lehetőségei őszi káposztarepcében

A repce hazánkban a megbecsült növények közé került, amit az előző évek vetésterületi adatai mellett a termésátlagok is...

1

Illatos fekete gyémántok

Vagyonok rejtőznek erdeinkben a föld alatt. Egy kiló szarvasgombáért akár százezer forintot is el lehet kérni. Szarvas- gomba vadászatra indulunk Szilvásváradon Berecz Bélával, aki már...

1

Kalászos gabonák gyomirtása

Magyarországon a kalászosgabona-termesztésnek nagy hagyománya van, a vetésterület jelentôs részét e növénycsoport foglalja el, ezzel az egész mezôgazdaság eredményességét...

1

Talpra állhatnak a baromfisok

Feloldották a madárinfluenza terjedését megakadályozó korlátozásokat, és ismét lehet baromfit tartani a korábban vírussal fertőzött Bács-Kiskun megyei településeken. Az utóbbi...

1

Aktuális növényvédelem

Az őszi betakarítás idején a táblákat átjárva sok olyan károsítót felfedezhetünk, vagy felmérhetünk, aminek jelenléte, vagy a károsítás mértéke nem volt szembetűnő....

1

Megoldódni látszik az antibiotikumok helyettesítése a takarmányozásban!

A takarmánygyártóknak és az állattartóknak egyre komolyabb kihívásokkal kell szembenézniük az állatok takarmányozásában. A magasabb hozamok elérését szolgáló kiegészítő anyagok...

1

Aktuális növényvédelem

Az őszi betakarítás idején a táblákat átjárva sok olyan károsítót felfedezhetünk, vagy felmérhetünk, aminek jelenléte, vagy a károsítás mértéke nem volt szembetűnő....

1

A kukorica és a burgonya növényvédelmi aktualitásai

Sajnálatos, hogy a 2002-es év tavasza az ország nagy részében ismételten száraznak bizonyul. Ez nemcsak a kukorica kelését és kezdeti fejlődését, hanem a preemergens gyomirtószerek...

1

Ödémabetegség

Az elfogyasztott takarmány mennyiségi és minőségi változásakor a bélflóra normális összetétele is megváltozik. Ez természetes folyamat. Ödémabetegség akkor léphet fel, ha a malac...

1

Gazdasági állataink a nagy melegben

Gazdasági állataink homoioterm, vagyis állandó hőmérsékletű állatok. Mindegy, hogy milyen a környezeti hőmérséklet, tél van vagy nyár, testüket a hőszabályozás révén állandó...

1

Zoonózisok

A szalmonellózis a legelterjedtebb zoonózisokhoz (emberre is terjedő állatbetegségekhez) tartozik. A Salmonellák okozta fertőzések, a hasmenéssel járó emberi megbetegedések gyakoriság...

1

Madárinfluenza háziszárnyasokban

Az intézkedéseket valamennyi érintett gazdálkodónak végre kell hajtania

1

Így tartsd életben a korallvirágot ezzel az egyszerű trükkel!

A korallvirág egy gyönyörű növény, ami akár kint a szabadban, vagy akár bent, otthonunkban is jól érzi magát. Aranyos, színes kis virágai garantáltan vidám hangulatot csempésznek a...

1

A kerti-, és a cserepes jácint gondozása

Szerencsére nagyon sok hagymás növényben gyönyörködhetünk, ezek közül talán az egyik legszebb a jácint. Én azért szeretem nagyon, mert isteni illata van, kedves kis növényt! Cikkünket...

1

FAO közlemény a bioenergiáról

A FAO által 2006. április 25-én kiadott tájékoztató szerint a Szervezet a mezőgazdasági eredetű energia-termelés és felhasználás terén jelentős felfutásra számít. A FAO...

1

A vecsési káposzta már csak legenda

A hétvégén tartották a tizedik Vecsési Káposztafesztivált, a település szeme fényének, a káposztának éves ünnepét. A bazársoron kiderült, Vecsésen már nem igen termelik a...

1

Megjelent újra a madárinfluenza Magyarországon

Ahogy végetért a korlátozás, máris új esetet igazoltak Magyarországon madárinfluenzával kapcsolatban Bács-Kiskun megyében. A járványügyi nyomozás megkezdődött a kacsatartó gazdaságában. 

1

Soha nem látott madár bukkant fel a Balatonnál!

Különleges vendég tette tiszteletét a magyar tengernél, eddig Magyarországon még sosem láttak ilyen madárfajt, csodálatosan szép, a most következő cikkben megismerheted kicsit közelebbről te is!

1

Beltéri dekorációs ötletek növényekkel

Hamarosan itt a meleg évszak, így összegyűjtöttünk nektek néhány beltéri dekorációs ötletet. Hívd be házadba a természetet, ezzel a néhány érdekes növénykével.

1

Változnak az idők - Eltűntek a tyúkok a kertekből

Nagyszüleink idejében az volt a természetes, hogy a ház körül szaladgálnak az állatok, emlékszem, mindig volt kutya, macska, nyúl, disznó, és nem utolsósorban rengeteg tyúk. Manapság ez...

1

Penésszel küzdesz? Ezek a szobanövények segítenek

A penész elleni harc nem egyszerű a lakásban, ha már kialakult. Éppen emiatt jobb megelőzni, amit akár szobanövényekkel is megtehetünk. De melyik növényekkel?

1

5 + 1 csodálatos barlang a világ minden tájáról!

Hihetetlen, hogy mennyi csodával találkozhatunk, hogyha kirándulunk és nyitva tartjuk a szemünket. A most következő cikkben 5 + 1 mesebeli barlangot mutatok be nektek, amiket mindenképpen...

1

Köszi emberek...Funkcionálisan kihaltak a koalák…

Cukik, aranyosak, mindenki szereti őket, mégsem vigyáz rájuk senki, elképesztő, de tényleg eljutottunk odáig, hogy a koalák funkcionálisan kihaltak. Nézzük, miért történt mindez, és...

1

Különös krumplitermesztő módszerek, amik tényleg működnek

Valamiért az az általános vélemény, hogy a krumplikat egyszerűen nem éri meg házilag termeszteni, hiszen a boltban viszonylag olcsón beszerezhetők, és nem igazán van különbség a házi...

1

Június végén újra itt a Fishing on Orfű Fesztivált – Idén lesz 15 éves a fesztivál

Idén 15. alkalommal kerül megrendezésre az ország legbarátságosabb könnyűzenei fesztiváljaként ismert Fishing on Orfű Fesztivál. Természetesen fellépőkben és koncertekben most sem okoz...

1

Friss zöldség és gyümölcs: vitaminok és ásványi anyagok elszegényedése a növényekben

Bár ajánlott elegendő gyümölcsöt illetve zöldséget fogyasztani napi szinten, tudnunk kell, hogy e növények egyre kevesebb és kevesebb ásványi anyagot és vitamin tartalmaznak. Ennek több...

1

Banánfa teleltetése – Szakértői tanácsok mindenkinek

Ha úgy döntöttél, hogy banánfát szeretnél nevelni birtokodon, akkor bizonyára utána néztél már annak is, hogy ezek a trópusi növények nem feltétlenül tűrik jól azt a téli...

1

Nyári allergia – Ezekkel a növényekkel érdemes vigyázni nyáron!

Habár sokan tavasszal szenvednek allergiás tüneteiktől, nem ez az egyetlen évszak, amikor a szénanáthától kell tartanunk. A nyári allergia is gyakori dolog, hiszen rengeteg növény ilyenkor...

1

Fánk és farsangi mulatság a Dunyhában

Hogy nem ismeritek a Dunyha éttermet? Harmonikus és családias, gyerek- és kutyabarát, házias és meseszép. Igen, ez mind az említett hely, mely Budapesten az első libaétterem....

1

Tovább fejleszt a ZETOR

A brnói Zetor Művek a tavalyi évben 3.500 db traktort gyártott, éves árbevétele pedig elérte a 2,9 milliárd cseh koronát - mintegy 22,5 milliárd forintot.

1

Magyar agrártermékekre tart igényt Kína

Kínának egyre nagyobb szüksége van a mezőgazdasági, élelmiszeripari termékek importjára, s az igényes piacon Magyarországnak is jó esélyei vannak - mondta Czerván György, a...

1

5 elpusztíthatatlan szobanövény, amit tényleg a legbénábbak sem tudnak megölni

Szereted a növényeket, de mégsem vagytok jó barátságban? Hogy úgy fogalmazzunk, nem ápoltok túl jó viszont a 23 eddig nálad elhunyt növény kukába került, elszáradt maradványaival? Nem...

1

Karantén – 9 pofonegyszerűen termeszthető zöldség, amikkel biztos a siker!

Korábbi cikkemben nagyon sok mindent elmondtam nektek a konyhakertek kialakításáról, éppen ezért most arról fogok beszélni, hogy milyen zöldségeket érdemes termeszteni otthon és hogyan!  

1

A világ 10 legcsodálatosabb fája – Imádjuk mindet!

A világon rengeteg gyönyörű természeti csoda található, ezek közül talán az idősebb fák tudnának a legtöbbet mesélni, ugyanakkor nagyon ritka az öreg fa, mivel a természet és az...

1

Nem tapasztalt hőség vár dédunokáinkra

Hat-tíz fokkal melegebb nyarak, szélsőségesen csapadékos telek, tavaszi és őszi hőségriadók. Valami hasonló lesz dédunokáink korában az időjárás Magyarországon. A klímát...

1

A világ 10 legszebb és legkülönlegesebb gombája

Felkutattuk az egész világot, hogy összegyűjtsük nektek a világ legkülönlegesebb és legszebb gombafajtáit. A tizes listában olyan gombafajok szerepelnek, melyek kitűnnek a többi...

1

A legszebb őszi dekoráció: Így készíts szárított virágcsokrot nyár végén

Nincs is szebb őszi dekoráció, mint a visszafogott színekben pompázó nyári virágok látványa az őszi nappaliban! Egyetértesz? Akkor mutatjuk is, hogy hogyan, és milyen virágokat tudsz kiszárítani!

1

Megérkezett a tél, és a havazás!

Sokan várták, még többen nem, én azt mondom, hogy éppen ideje volt, hogy legyen egy kis tél. Sajnáltam nagyon, hogy Karácsonykor nem volt hó, de most végre megérkezett a tél és vele...

1

Tudd meg, mennyit kereshetsz jó nyelvtudással!

A legtöbb fiatal nem foglalkozik azzal, hogy különböző nyelveken beszéljen, feleslegesnek tartja a nyelvtudást. Ez a cikk biztosan sokat fog segíteni mindenkinek, legalábbis remélem. Ugyanis...

1

Tableten tanulnak a gyerekek Jászfényszarun

Nem vagyok szülő, de már előre rettegek attól, hogy mit fognak kitalálni majd, amikor gyerekem lesz. A legújabb őrület az, hogy a gyerekek csak és kizárólag tableten tanuljanak. Nem adnék...

1

Pet-palack felhasználása - 3 remek ötlet!

Nagy öröm a zöld lelkű embereknek, ha hasznosítani tudnak valami olyasmit, amit eddig a szelektívbe hordtak. Mutatunk három ötletet arra, hogyan építhetünk PET-palackokból hasznos kerti...

1

A zsengetökök fajtái

Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen zsengetököt választassz a kertedbe, mostani cikkemben bemutatom a legjobb fajtákat, érdemes tehát velem tartani!

1