Karácsonyi érdekességek, érdekességek a karácsonyról

Karácsonyi érdekességek – A karácsony szó

A keleti keresztény egyház szláv nyelvéből kerülhetett a magyarba, több mint valószínű, hogy bolgár közvetítéssel. Bolgár nyelvjárások némelyikében a kracsun szó a téli, és a nyári napfordulót, és az azok körüli ünnepnapokat jelenti. Az 1556 előtt készült, vitatott hitelességű Kassai kódex szerint a magyar kerecsen, kerecseny szóból származik a karácsony szó, visszautalandó a karácsonnyal egy időben tartott, régi magyar szokás szerinti sólyomröptetésre.  

 

Karácsonyi érdekességek - Történelem

Már a keresztény vallás elterjedése előtt is léteztek a karácsonyi ünnep jellegéhez hasonló ünnepek. Ilyen volt például a Római Birodalom téli napfordulójához közeli állami ünnepe, a szaturnália ünnepség. A római császárkorban, Aurealianus császár idejétől december 25-én a szoláris jellegű Mithrász és Sol Invictus születésnapját tartották, az ünnepségen pedig kötelező volt részt vennie mindenkinek. A keresztények számára az jelentette ebből, hogy Jézus születésnapját ezen a napon kezdték el ünnepelni. A kereszténység vallássá válása után (313) hivatalos ünneppé nyilvánították Jézus születését. Az ünnep napjának megválasztása viszont nagyon sok gondot okozott, mivel ekkor számos egymással ellentmondó nézet uralkodott Jézus születésének napját illetőleg. Voltak olyanok, akik május 20-át, mások április 18-át, megint csak mások november 25-ét, vagy január 6-át állították a Messiás születésének napjának. A választás hosszas vita után december 25-re esett, ezzel elérték azt a célt, hogy ellensúlyozzák az ezen a napon ünnepelt Mithrász és Sol Invictus napját. 

 

Karácsonyi érdekességek Magyarországon

Hagyományos magyar elnevezés a kiskarácsony és a nagykarácsony, ami egyébként két külön ünnepet takar, a nagykarácsony december 25-e, karácsony első napja, kiskarácsony pedig január elseje, vagyis az újév első napja. A nem vallásos, de keresztény kultúrkörbe tartozók számára a karácsony általában a szeretetet, a családi együttlétet jelképezi. Karácsonykor elterjedt szokássá vált megajándékozni szeretteinket. Az üzletek és áruházak a szentestét megelőző hetekben igyekeznek kihasználni az ajándékozás szokását és reklámdömpinggel próbálják bevételüket többszörözni – ezzel sokszor pusztán fogyasztási lázzá torzítva az ünnep hagyományos és valódi lényegét.

 

Karácsonyi érdekességek világszerte

Az Egyesült Királyságban a karácsonyi készülődés már októberben megkezdődik. A bejárati ajtókat és az ablakokat fenyőággal, gyertyával, dióval, mogyoróval dekorálják, és feldíszített fenyőfát állítanak a szobába. November elején karácsonyi pompába öltöznek az utcák, és bár már december elején feltűnnek a Karácsony Apók (Father Christmas), de a december 6-i Mikulás-napot nem ünnepelik. December 24-e (Christmas Eve) munkanap, jellemző, hogy az emberek a munkaidő végeztével még elmennek a kollégáikkal egy búcsúitalra (a "hivatalos" munkahelyi évbúcsúztató partikat, bálokat a cégek többnyire valamelyik korábbi, karácsonyhoz közeli napon tartják). Az anglikán templomokban is általános az éjféli mise, bár ez gyakran éjfél előtt (pl. 23:30-kor) kezdődik.

 

Karácsonyi érdekességek – Általánosságban 

Tudj meg mindent te is a karácsonyról, kattints ide és olvasd el legjobb cikkeinket a karácsonnyal kapcsolatban! 

 

Karácsonyi érdekességek

Védd a fákat, nevelj élő karácsonyfát – Itt a teljes útmutató!

Nyakunkon az ünnepek, és ha rátaláltál erre a cikkre, az azt jelenti, hogy idén szeretnéd végre helyesen lerendezni a karácsonyfa-kérdést....

Karácsonyi érdekességek

A karácsony története, amit neked is el kell olvasnod

Karácsony a kereszténység jelentős ünnepe, Jézus születésnapja. Napjainkra családi vonatkozása felerősödött, a szeretet, az...

Karácsonyi érdekességek

Ezért nincs helye a te otthonodban sem a grincsfának!

Pár éve kezdte fénykorát élni Magyarországon a grincsfa, tavaly szinte minden egyes háznál láthatunk egy-egy szép darabot. Nézzük, mit...

Karácsonyi érdekességek

Karácsony régen és ma. Neked miről szól ez az ünnep?

Rohamosan közeledik a Karácsony. Az ünnep alkalmából most bemutatjuk, hogy miről is szólt régen ez a csodálatos ünnep és hogyan zajlik...

Karácsonyi érdekességek

Hogyan tartsuk életben a karácsonyfát az ünnepekig?

Kíváncsi vagy, hogyan tartsd életben (vagy legalább zölden) a karácsonyfát a nagy napig? Ez egy olyan rejtély, amely minden ünnepi...

Karácsonyi érdekességek

Mindent a legjobb karácsonyi fűszerekről

Legyen szó a tűzhelyen forralt borban rotyogó szegfűbors édes illatáról, vagy a gyömbér meleg citrusosságáról egy frissen sült kekszben,...

Karácsonyi érdekességek

Karácsonyi nagy takarítás – 9 feladat, amit soha nem hagyok ki a nagy nap előtt

Ha a karácsonyra gondolunk, valószínűleg nem a teltházas takarítás lesz az első dolog, ami eszünkbe jut. Amikor vendégeink jönnek-mennek a...