Luca-nap, Luca-napi szokások, Luca-napi hagyományok

Az év legbabonásabb napja: Luca-nap – december 13.

agrároldal.hu, ZH
hirdetes

Luca napjához (december 13.) több népszokás is kapcsolódik. Ezek eredete valószínűleg az, hogy a Gergely-naptár bevezetése előtt ez a nap volt az év legrövidebb napja (eltérően a mai téli napfordulótól, ami december 21-re, esetenként 22-ére esik). Luca-napon régen tilos volt fonni, sütni, mosni. Nem volt ajánlatos kölcsönadni sem, mert az elkért dolgok boszorkányok kezére kerülhettek.

Luca-napi népszokások, Luca-napi hagyományok, Luca-nap Magyarországon

A Luca-nap eredete

Ezen a napon Szent Lúciára emlékezünk, aki egy előkelő szicíliai családban nevelkedett. A keresztény hitre tért szép fiatal leány szüzességet fogadott, hogy életét Krisztusnak szentelhesse, majd mártírhalált halt hitéért. Példamutató tisztasága és alázatos élete folytán nevét a fény (lux) szóval is kapcsolatba hozták.

Németországban kedvelt szent. Északon a Luca-menyasszonyt koszorúval és gyertyával 1780-ban említik először, a szokást újraélesztették Svédországban Nobel Alfréd halála évfordulójával összefüggésben. Nevezetesen a Nobel-ünnepségek zárónapja december 13., és e nap reggelén gyertyás-koronás lányok köszöntik az új Nobel-díjasokat. Magyarországon Luca-napon a család minden tagjának sütnek egy lucapogácsát, és egyikbe pénzdarabot rejtenek el. Aki ráharap, szerencsés lesz.

Luca-naptár

A Luca-naptár a régi magyar Luca-hagyománykör egyik eleme, mi szerint a következő esztendő januárjában a megfigyelési helyen olyan idő lesz (átlagosan), mint Luca napján (december 13.), februárban olyan, mint Luca másnapján és így tovább egészen karácsonyig, ami a következő decemberi időjárásra utal. 

Egy másik időjósló módszer, a hagymakalendárium szerint egy fej hagymát tizenkét szeletre vágtak és a szeleteket megsózták. A hiedelem szerint az a hónap lesz csapadékosabb a következő esztendőben, amelyiknek megfelelő szelet benedvesedik. További részletek a következő oldalon!

Luca széke

A lucaszék (vagy Luca széke) készítése a Luca-napi szokások egyike. A széknek olyan erősnek kellett lennie, hogy egy férfiember súlyát megtartsa. December 25-én az éjféli misére a „mesterek”, (rendszerint fiatal emberek), a kabátjuk alá rejtve lopták be a templomba a széket, majd ráállva, megláthatták a boszorkányt. A boszorkányok ilyenkor szarvakat hordtak és emiatt a templomkapun belépve a fejüket le kellett hajtaniuk. A Luca székén állva éjfélkor viszont felismerték őket. Ezután a fiatalembereknek el kellett menekülniük, nehogy a boszorkák széjjeltépjék őket. A menekülők a zsebükben mákot vittek, hogy menekülés közben elszórhassák.

hirdetes

A boszorkányoknak a mákszemeket fel kellett szedegetniük és így nem tudták elkapni a fiatalokat. A Luca székét aztán otthon tűzre vetették, a tűzben a sok kis fadarab sikoltozni kezdett és ha csend volt karácsony hajnalán, még hallhatták a boszorkányok a fadarabok jajgatását is, mert ez a tűz a boszorkák végét jelentette. Ezután a kulcslyukba fokhagymát kellett dugni, a kést a bal ajtófélfába vágnia, a söprűt pedig keresztbe állítania, hogy minden rontástól védve legyen.

Luca-búza

A következő év termését próbálták megjósolni a Luca-búza keltetéssel. Luca napján búzaszemeket kezdtek csíráztatni a kemence közelében, amelyek karácsony tájára zöldültek ki. Később a kikelt búzával az adventi oltárt díszítették.

Lucázás

Luca napjának hajnalán a gyerekek (esetenként kísértetnek öltözve) körbejárták a házakat, és lopott fán vagy szalmán térdepelve mondókákkal bő termést és jószágszaporulatot ígértek kisebb ajándékokért cserébe, és átkokat, ha nem kapnak ajándékot.

Luca-tök

Magyarországon, főként a Dunántúlon volt szokás a világító Luca-tök készítés. Hagyományos volt sok egyéb Luca napi tréfálkozás. Luca napján szemeket, orrot és vigyorgó szájat faragtak a kivájt sütőtökökbe, majd a házak ablakai elé tették, és azzal ijesztgették egymást. Az ijesztő hatás kedvéért sötétedéskor égő gyertyát tettek a Luca-tök belsejébe. További szokások a következő oldalon!

További Luca-napi szokások

A néphit kétféle Lucát ismer: a jóságost és a boszorkányost. Ez utóbbi terjedt el a néphagyományban. Kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi szokás, hiedelem, jóslás, tiltás kapcsolódna, mind december 13-hoz, Luca napjához. Ez a nap épp úgy alkalmas volt termékenység varázslására, mint házasság-, halál- és időjóslásra, vagy bizonyos női munkák tiltására. Az első látogatóból a várható állatszaporulatra jósoltak. Ugyanis, ha Luca reggelén férfi lép a házba, a szaporodás bika lesz, ha pedig nőlátogató érkezik, üsző.

hirdetes

Luca napját az egész magyar nyelvterületen gonoszjáró napnak tartották, ezért mindenütt védekeztek a boszorkányok ellen. Fokhagymával dörzsölték be az állatok fejét, az ólak ajtajára keresztet rajzoltak, hamut szórtak a kapuk elé, lefekvés előtt fokhagymás kenyeret ettek, hogy szagával elriasszák a gonosz szellemeket, és elzárták a seprűket, nehogy azon nyargalásszanak a boszorkányok.

Ehhez a naphoz kötődik a legismertebb hagyomány, a Luca-szék készítése. Ezen a napon kezdték el faragni, úgy, hogy minden nap csak egyetlen műveletet szabadott rajta elvégezni, de karácsony szentestére készen kellett lennie. Az éjféli misére magukkal vitték, és ha ráálltak, meglátták a boszorkányokat. A lányok ezen a napon 12 gombócot főztek. Mindegyikbe egy férfi nevét rejtették. Amelyik gombóc legelőször a víz felszínére jött, megmondta ki lesz a férjük. Luca napkor vetik a lucabúzát. A búzaszemek gyorsan csíráznak, azt tartják, ha Karácsonyra kizöldül, jó termés várható. Az időjárásra a székelyek hagymából jósoltak.

A vöröshagymából lefejtettek 12 réteget, ez az év egy-egy hónapjának felelt meg. Mindegyikbe egy kevés sót szórtak, amelyikben elolvadt, az a hónap esősnek ígérkezett, a többi száraznak. Szintén Luca napkor voltak szokásban bizonyos, finomnak éppen nem mondható tréfák is. Egyes vidékeken a legények leakasztották a kertkaput, máshol szétszedték a szekeret a gazda legnagyobb bosszúságára.

Forrás: Wikipédia

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-12-31

Látványos égi jelenséggel kezdődik az Új Év – Itt a Quadrantidák Meteorraj

Készüljünk fel a természet egyik leglenyűgözőbb show-jára, és merüljünk el az égi csillagok varázslatos világában! Látványosan indul az Új Év!

2023-12-31

Rothad a karácsonyi kaktusz gyökere - Mit kell tenni?

Ha a karácsonyi kaktusz gyökerei rothadnak, ne essen pánikba! Ez a cikk praktikus tippekkel és tanácsokkal szolgál, hogy visszaállítsa ezen ünnepi növények egészségét és szépségét.

2023-12-31

Wasabi: Tudtad, hogy a világ egyik legnehezebben termeszthető fűszernövénye?

A világ egyik legdrágább és legnehezebben termeszthető fűszernövénye, a wasabi, különleges ízével és egyedi jelenlétével hódítja meg a gasztronómia szerelmeseit.

2023-12-31

Mit kell tenni, ha a szelídgesztenyét megtámadja a gubacsdarázs?

A gubacsdarazsak könnyen kárt tehetnek a szelídgesztenye levelekben, de szerencsére van néhány bevált módszer, amelyekkel visszaállíthatod a szelídgesztenyéd egészségét.

2023-12-31

Autópálya-matrica árak 2024-ben: Holnaptól már érvényben!

2024-től az e-matrica árak emelkednek, és további útszakaszok válnak fizetőssé, ezért érdemes időben beszerezni a matricát, és tervezni az útvonalat az esetleges költségek miatt.

2024-09-28

Minden, amit a sivatagi rózsáról érdemes tudni: így lesz csodaszép

Hogyan érhetjük el, hogy ez a különleges szobanövény nálunk is a legjobb formáját hozza? Bemutatjuk a sivatagi rózsa gondozását részletesen,hogy csodaszép lehessen.

2024-10-08

Az angolkert egy varázslatos kertészeti élmény: így alakíts ki otthon

Az angolkert kialakítása egy varázslatos kertészeti élmény, ha követed ezt az útmutatót, segít neked egy igazi angolkert kialakításában. Próbáld ki Te is!

2024-09-30

5 varázslatos őszi program Pest megyében, amit imádni fogsz

Fedezd fel te is Pest megye csodás őszi programjait: kirándulások, borozás, művészet és történelem egy varázslatos őszi hétvégén, távol a város zajától.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

77/2008. (VI. 14.) FVM rendelet

Az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az öntözés, a melioráció és a... Tovább

elkülönítőistálló

beteg v. kezelésre szoruló, ill. megfigyelés alatt álló tehenek elhelyezésére szolgáló... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Karácsony