Pestisgyanútól félnek Somogyban?

Hirdetés

Pestisgyanútól félnek Somogyban?

Hirdetés

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

Hetven mangalicát gázosítottak el a Somogy megyei Újvárfalva - Nadalosban sertéspestis gyanúja miatt, a falu többi sertése pedig karanténba került - olvasható a Sonline.hu internetes portálon. Amíg a vizsgálatok tartanak, az állatokat sem levágni, sem elaltatni nem lehet. A védőkörzet létesítését Lövey László, az az Állategészségügyi Igazgatóság igazgató főállatorvosa rendelte el Újvárfalva- Nadalosban.
Pestisgyanútól félnek Somogyban?

A sertésállomány felszámolása a klasszikus sertéspestis megbetegedés gyanúja miatt történt, ám a fertőzést a klinikai vizsgálatok és a járványügyi nyomozás egyértelműen még nem tudta megállapítani.

A korlátozó intézkedéseket legalább július 21-ig tartják majd fenn az érintett területen, addig idegenek nem léphetnek be a sertéstartó udvarokba, ahonnan mostantól nem hozható ki semmilyen hús . Azoknak, akik az állatokat gondozzák, távozáskor minden esetben át kell öltözniük, és fertőtleníteniük kell magukat. Emellett, ha a védőkörzetben olyan vaddisznókat észlelnek, amelyek a normálistól eltérően viselkednek, azokat ki kell lőni. Erre azért van szükség, mert a betegség gyanúja részben a szabadtartásos állományban jelent meg - olvasható az RTL-Klub által idézett internetes oldalon.

Hirdetés

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

Hirdetés

teratológia

A fejlődési rendellenességekkel,a torzfejl.-sel foglalkozó tudományág. Tovább

Kobak Állatbarát és Állatvédelmi Egyesület

Állatvédõ szervezet Az egyesület céljai: állat- és természetbarátok, állatvédõk baráti... Tovább

Tovább a lexikonra
Hirdetés
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrisebb iparági hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.