Az év utolsó estéjén senki nem ülhet otthon egyedül, hiszen jobbnál jobb programokkal készülnek a fővárosban és vidéken is. Napközben koncertet, este színházat, éjjelre élőzenés utcabulit ajánlunk.

Szilveszer Budapesten és vidéken

Instagram logo

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Az év utolsó estéjén senki nem ülhet otthon egyedül, hiszen jobbnál jobb programokkal készülnek a fővárosban és vidéken is. Napközben koncertet, este színházat, éjjelre élőzenés utcabulit ajánlunk. Olvassa el az Agrároldal ajánlóját!
Szilveszer Budapesten és vidéken, színház, koncert, szabadtéri programok, időseknek és fiataloknak, Szilveszter budapesten, Győrben, Sopronban, Miskolcon, Debrecenben

BUDAPEST

Budapest Szilveszter 2006
2006. december 30-31.
Vörösmarty tér, Oktogon, Nyugati tér

A Budapest Szilveszter 2006 a hagyományos budapesti óévbúcsúztató rendezvénysorozat következő állomása.A Vörösmarty téren december 30-án a jazz hangjai töltik be a teret, közkedvelt hazai együttesekkel, amit 31-én felvált a világzene varázsa - így nem csupán a magyar, de az itt nagy létszámban szilveszterező külföldi vendégek igényeit is maximálisan kielégítő zenei palettával köszönthetjük az újesztendőt.

A budapesti fiatalok központi találkozóhelye, az Oktogon, szilveszter éjszakájára átalakul egy valóságos toplistává, azaz Pop Chart-tá, melyben a hazai pop és könnyűzenei előadók sora lesz látható és hallható, éjfél után pedig a diszkóműfajban jól ismert DJ szolgáltatja hajnalig a talpalávalót.

A Nyugati téren élő koncertek fogják szórakoztatni az ide látogatókat: 30-án igazi házibuli hangulat várja a közönséget két rock and roll koncerttel, ez kellően bemelegít majd mindenkit a 31-i bulira.

Szilveszter estéjén több koncert, éjfél után pedig egy ismert műsorvezetőkből álló együttes szórakoztatja az itt szilveszterező közönséget.

Részletes információ: www.kulturinfo.hu

Színház

Gotot Kávéház
Szilveszter 2006 DUMASZÍNHÁZ

Kezdés : 18h
Vége : kb. 21h
Fellépõk: Litkai Gergely, Kovács András Péter
Belépõ ára : 7500.-/fõ, mely magában foglalja a mûsor, a vacsora és egy tetszõlegesen választott pohár ital árát

Szemfényvesztés
Vidám Színpad

2006.12.31. 17:00
Berlini kabaré két részben
Rita Argot, az éj királynője, a végzet legkedvesebb asszonya, a berlini mulatók legnagyobb sztárja... Az élete virágában lévő díva egy nap szembesül azzal, hogy egy kezdő vampjelölt a trónjára pályázik. Rita azonban nem adja egykönnyen. Mi lesz ebből? Élet-halál harc sok tánccal, zenével, nevetéssel.

Jegyvásárlás: XVI. kerület, Rákosi út 110.
Információ: 402-0063

MISKOLC

Városház tér - Nagyszinpad

Ingyenes rendezvény neves fellépőkkel, koncertekkel. 21 órától Gáspár Laci koncertezik, 22 órától fellép a Republic, az éjféli őület és tüzijátékot követően pedig Marót Viki és a Nov Kultúr Zenekar adja a talpalávalót.

BÉKÉSCSABA

19. Szilveszteri Futógála
(Futás, Békéscsaba, december 31., vasárnap, 10:00)

Futni hívja Békéscsaba városa az ünnepek alatt is sportolni vágyókat. Három táv, 2.5, 2.9 és 4.6 km közül lehet választani, attól függően, milyen állapotban szeretnénk ébredni másnap.


A város időseit várja a Békéscsaba Városi Nyugdíjas-egyesület 18 órától szilveszteri mulatságra a székházuk nagytermében zenével, tombolával, pezsgővel, virslivel. Jelentkezni a Dózsa György út 35. szám alatt lehet munkanapokon 14 órától.

SOPRON

Hagyományos óévbúcsúztató fúvószenekari koncert 2004. december 31-én, pénteken , 16:00 órakor a hagyományos óévbúcsúztató fúvószenekari koncertre kerül sor a Sportcentrumban (Sopron, Lackner K. u. 48. A Shell benzinkút mellett.)
Közreműködik: Sopron Város Fúvószenekara, a Soproni Majorette Csoport; vezényel: Horváth Vilmos.
Köszöntőt mond: Walter Dezső Sopron város polgármestere.

Szilveszter Sopron Fő terén 2004. december 31-én, pénteken 20:30 órakor kezdődik a Szilveszter Sopron Fő terén
A programbAn fellépők:
20.30 órakor:  Tequila Együttes
22.30 órakor:  Mystery Gang Rockabilly Trió
23.30 órakor: A Petőfi Színház zenés óévbúcsúztatója
24.00 órakor hangzik el Walter Dezső polgármester köszöntője
00.05 órakor Tűzijáték
00.15 órakor Utcabál a Continentál Együttessel

A téren a rendezvény ideje alatt büfé pavilonok működnek.

GYŐR

Győr Város Polgármesteri Hivatala hagyományteremtő szándékkal rendezi meg december 31-én városi szilveszteri programjait.

December 31-én délelőtt tíz órára várja a legkisebbeket a Vaskakas Bábszínház matinéjára, Majoros Ágnes: Százszorszép Bóbiska című vendégjátékával. Tíz és tizenkét óra között a Gyermekek Házában mindenki elkészítheti a szilveszteri mulatság legfontosabb kellékeit.
Délután háromtól este kilencig várja a családokat a Megyeháza Térre a Vándor Vurstli, ahol a különböző rádobó, bedobó, ledobó ügyességi játékok mellett megnyitja kapuit Bartha Antal világhíres csúzlízdája, fellebbenti rejtelmes fátylát a Bab Társulat jövendőmondó jósdája, beindítja kosaras körhintáját a Ládafia műhely, és bárki készíthet emlékképet a szilveszteri pillanatokról a Csoportré táblái között.

Az esti programok két helyszínen, a Dunakapu téren és a Városháza előtt zajlanak majd. Mindkét helyen a La Mareda gondoskodik étellel és itallal a szórakozni vágyókról.

A Dunakapu téren felállított színpadon délután öt órától éjfélig követik egymást a zenekarok. Győri fiatalok formációi kezdik a programot, hatkor a Beetman, fél nyolckor a The Paravans lép színpadra. Tíz órától Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar a 60-as, 70-es évek utcabáli hangulatával búcsúztatja az óévet.
Éjfélkor a Dunakapu téri színpadon Bede Fazekas Csaba előadásában csendül fel a Himnusz, amit a Revita tv jóvoltából a Városháza téren felállított vetítővásznon is láthatunk majd.

A Városháza téren este kilenctől éjjel kettőig Dj Sikzta vetítéses dj-szettje várja a műfaj kedvelőit. A tűzijáték előtt, éjjel egykor hallhatjuk majd Borkai Zsolt újévi polgármesteri köszöntőjét.

A programok, a Vaskakas Bábszínház matinéjának kivételével ingyenesek. A matiné belépő ára: 700,-Ft/fő!


DEBRECEN

Szilveszter este a Klub Barabás Étterem sztárvendége Komár László lesz. Cím: Debrecen, Vár u. 11., telefon: 52/502-231.

A Lovardában, egész este zenél az Abrakazabra, Komár László miután megvacsorázott ide is ellátogat.
Helyszín: Lovarda (Kassai út 26., Tel.: Tel.: 52/426-180)
 
Végül nagyot bulizhatunk a fiatalokkal a Klinika Egyetemi Klubban (Nagyerdei körút 98., Tel.: 52/420-492).

A Csapókerti Közművelődési Egyesület Szilveszteri Bált rendez.
Helyszín: Csapókerti Közösségi Ház (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016)

Ha magyaros szilveszterre vágyunk, vár a Víg-Kend Major szabadtéri programokkal, magyar konyhával, élőzenével, karaokeval, táncversennyel, tombolával, stb.
Helyszín: Víg-Kend Major (Hosszúpályi útfél 1989., Tel.: 30/578 4872)

Budapesti programok

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS


Tovább a Lexikonhoz

autoszóma

az ivari ->kromoszómák kivételével, a kromoszómaszerelvény bármelyik tagja. Az a. az ivarhoz... Tovább

5/2006. (V. 17.) TNM-GKM-FMM-FVM-KvVM-TNM együttes rendelet

az Európai Unió strukturális alapjaiból finanszírozott operatív programok és a Kohéziós... Tovább

Tovább a lexikonra