Vörösiszap katasztrófa 2015

hirdetes

Hatalmas kár keletkezett a vörösiszap miatt!

Szélesi Ferenc - Főkertész
Facebook logo

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Biztosan mindenki emlékszik még a Magyarországon, egészen pontosan Ajkán bekövetkező ipari szerencsétlenségre, és az azt követő környezetkárosító katasztrófa, ahol ráadásul 10 ember életét is vesztette. A világ mégsem tanult belőle, és most egy sokkal nagyobb tragédia következett be. 

Ismét pusztít a vörösiszap

Egy kis emlékeztető

Az ajkai vörösiszap-katasztrófa tíz emberéletet követelő ipari szerencsétlenség és környezetkárosító katasztrófa, amit az okozott, hogy 2010. október 4-én átszakadt a MAL Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. tulajdonában lévő Ajkai Timföldgyár Kolontár és Ajka között létesített, 400×600 m-es vörösiszap-tárolójának gátja. A kiömlő, több mint egymillió köbméternyi zagy elöntötte Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely települések mélyebben fekvő részeit. Az erősen lúgos, maró hatású ipari hulladék körülbelül 40 négyzetkilométeren terült szét, felbecsülhetetlen gazdasági és ökológiai károkat okozva a Devecseri kistérségben.

Tíz ember meghalt, a sérültek száma több mint 150. A Torna-patak teljes élővilágát kipusztította az erős lúgos szennyeződés, valamint erre a sorsra jutott a Marcal Torna torkolata alatt fekvő része is. A 2010. november 5-én nyilvánosságra hozott kormányhatározat a MAL Zrt.-t nevezi meg az október 4-én bekövetkezett katasztrófa károkozójának. A magyar kormánynak összesen 38 milliárd forintba került a vörösiszap-katasztrófát követő károk helyreállítása, ebből 21 milliárd forintot a környezeti elemek helyreállítása emésztett fel.

Röviden a vörösiszapról

hirdetes


A vörösiszap a timföldgyártás melléktermékeként keletkező, toxikus fémvegyületeket az átlag feletti, de nem veszélyes mennyiségben tartalmazó, erősen lúgos (pH 13) anyag. Veszélyes hulladék, a bőrt az égési sérülésekhez hasonlóan kimarja, de nem mérgező. A lúgos hulladék a természetbe kerülve pusztítóan hat az élővilágra, de ennek a pusztításnak a következményei elsősorban rövidtávon jelentkeznek. A vörösiszapban nyomokban találhatók radioaktív fémek, de alacsony aktivitása miatt a közvetlen sugárzás környezeti hatása elhanyagolható, jelentősen nem haladja meg a kibányászott bauxit aktivitását. Most pedig nézzük, mi történt a napokban, a következő oldalon folytatom! 

Ismét pusztít a vörösiszap

Ismét átszakadt egy bánya gátja, most Brazíliában, a folyó völgyét szintén elöntötte a mérgező iszap. Most sokkal nagyobb természeti katasztrófa következett be sajnos, mint Kolontáron, a kár visszafordíthatatlanná vált az élővilágban. Több mint 60 millió köbméter ipari salakanyag árasztotta el a környéket, miután a vasércbánya két gátja is átszakadt. A problémát tetézi, hogy a napokban elérte a mérgező iszap az Atlanti-óceánt is, a kár már most hatalmas, több mint 300 000 ember maradt ivóvíz nélkül, sokan kénytelen voltak elhagyni otthonukat, a folyó élővilága pedig teljesen elpusztult, több ezer hektár védett terület pusztult el. A Rio Doce nevezetű folyóba többek között arzén, cink, higany és réz is került, ezért ihatatlanná vált.

hirdetes

Az iszap miatt ráadásul a földek teljesen terméketlenné válnak, sőt, még a folyót vonala is megváltozhat. A bánya üzemeltetője ráadásul nem segít semmiben, arra sem hajlandóak válaszolni, hogy használtak-e bizonyos vegyszereket a munkavégzés során. Brazília elnöke egyértelműen a Samarcó bányát okolja a tragédia bekövetkezéséért, a főügyész helyettes azonnal példaértékű büntetés kirovását szorgalmazta. Csütörtökön 68 millió dolláros büntetésről lehetett hallani, de abban mindenki biztos, hogy ezek után az egész vállalat megítélése hatalmas veszteségeket fog szenvedni. A Samarco közben azt állítja, hogy egy földrengést okozta a katasztrófát, erre viszont eddig nincs bizonyíték.

A bánya közelében egy 620 fős falu helyezkedik el, természetesen teljesen elöntötte a vörösiszap. Az áldozatokról és az eltűntekről eddig még nem tudunk pontos számot. A következő oldalon egy videót is találhatsz a katasztrófáról! 

Ismét pusztít a vörösiszap

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-10-02

Minden, amit tudnod kell az eukaliptusz neveléséről és metszéséről

Ha szeretnél eukaliptuszt nevelni, vagy már rendelkezel egyel, és gondozni szeretnéd, ebben a cikkben mindent megtudhatsz a nevelésükről és metszésükről.

2023-10-02

Hogyan kell metszeni a petrezselymet a bokrosabb növényhez – egyszerű tippek petrezselyem termesztéshez

A petrezselymet sokan termesztik saját kertjükben vagy otthoni konyhakertben, mivel frissen szedve a legjobb ízélményt nyújtja. Petrezselyem metszésével dúsabb bokrot kapunk!

2023-10-02

Hogyan ültessünk át egy vitorlavirágot? – Útmutató lépésről-lépésre

A megfelelő virágzás érdekében érdemes átültetnünk a vitorlavirágot időszakonként, hogy elegendő tápanyaghoz jusson. Nézd meg útmutatónkat az átültetéshez!

2023-10-02

Így nevelhetsz hidegtűrő banánfákat egy trópusi kertben, még hűvösebb éghajlaton is

A banánfa általában a trópusi és szubtrópusi klímákat kedveli, és a meleg időjárásban rendkívül jól nő. Azonban hidegebb éghajlaton is nevelhetünk banánfát!

2023-09-19

Termesszünk dísztököt, hogy tudjunk mivel dekorálni a szezon alatt!

Az őszi időszak egy igazi ajándék a kertészek és a dekoráció kedvelői számára. Ebben az időszakban megjelennek az aranyszínű falevelek, a melegítő teák és a színpompás dísztökök.

2023-10-03

Ezeket a tipikus tulipánhagyma ültetési hibákat sokan elkövetik ősszel

Mikor kell ültetni ősszel a tulipánokat, mennyire mélyre kell őket ültetni a földbe, milyen távol egymástól, mennyit kell locsolni, kell egyáltalán locsolni?

2023-10-03

Itt van az őszi metszési időszak: Ezeket a metszési hibákat kerüld el!

Az őszi metszés kritikus időszak a kert gondozásában, amely meghatározza a növények fejlődését a következő évszakokban - kerüld el ezeket a metszési hibákat!

2023-10-03

Tulipánok kombinálása más növényekkel: Így alkosd meg a tökéletes tavaszi kerted még ősszel

Milyen növényekkel, virágokkal érdemes társítani a tulipánokat? Hova és mikor érdemes őket ültetni a legszebb tavaszi mesekert érdekében? Mutatjuk a választ!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

klórozott szénhidrogén típusú rovarölő szerek

a szerves hatóanyagú szintetikus rovarölő szerek elsőként bevezetett csoportja. Nevüket onnan... Tovább

föcstej (kolosztrum)

az ellést követő, a laktáció első időszakában termelődő —tej; az újszülött... Tovább

Tovább a lexikonra
Állatok Állatorvos Állattenyésztés Érdekességek