A juh megjelölése, teendők a legelőre való kihajtás előtt, csülökápolás, nyírás

A „márkázott” védjegyű juhtermékek előállításának gyakorlati követelményei

Dr. Böő István
Hirdetés

A juhok nyilvántartásában nemzetközi jelölésre, az ENAR-rendszerre (Egyed Nyilvántartási Azonosítási Rendszer) kellett áttérni.
A juh megjelölése, teendők a legelőre való kihajtás előtt, csülökápolás, nyírás

A juh megjelölése:

A juhok nyilvántartásában nemzetközi jelölésre, az ENAR-rendszerre (Egyed Nyilvántartási Azonosítási Rendszer) kellett áttérni.

Az ENAR kialakításával és működtetésével kapcsolatos szervezési, irányítási és ellenőrzési feladatokat az OMMI (Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet), a Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás és a MJSZ (Magyar Juhtenyésztő Szövetség) végzik.

Az állattartó ezzel kapcsolatos kötelezettségeit, a megjelölés általános szabályait, az egyedi megjelölés gyakorlatát, a füljelzők jellemzőit, a forgalmazás, szállítás tudnivalót következő havi cikkünkben ismertetjük (II. részben).

Teendők a legelőre való kihajtás előtt:

A legelővel, legeltetéssel kapcsolatos előkészítő munkákat már az előző év őszén elkezdjük (talajrendezés, egyenetlenségek, vakondtúrások, vízállások megszüntetése simítóval, fogassal, gyep felújítása rávetéssel, kórós szárú, szívós, tövises, mérgező gyomok irtása, a legelő műtárgyainak, nyári szállásoknak, kerítéseknek, felhajtó utaknak a karbantartása stb.), amit akkor nem sikerült befejezni, tavasszal folytatjuk.




A tavaszi kihajtáshoz az állatokat szoktatni kell, a legeltetésre azokat elő kell készíteni. A különböző csoportok más-más legeltetést igényelnek, ezért kihajtás előtt a csoportokat kialakítjuk (nyájnagyság, életkor, ivar, hasznosítás szerinti csoportosítás). Ezt a mai hazai ágazat-szerkezeti, tulajdonjogi és más okok miatt csak kevés helyen tudják megvalósítani. Gyakori, hogy a juhtelepnek és a mellette lévő földterületnek, legelőnek más-más tulajdonosa van, a csaknem teljes egészében magántulajdonban lévő állományok felaprózódtak, a juhtartók több mint fele 50-nél kevesebb juhot tart, ezek jelentős részének saját legelője nincs is, pásztoroló legeltetést folytatnak vagy „esetlegesen” árokpartokon, erdőkben, parlagföldeken, tarlókon legeltetnek. Ilyen állománynagyságok és legeltetési módszerek mellett természetesen „minden együtt van”, vemhes és szoptató anyák, növendékek együtt legelnek. A szakmai és gazdaságossági szempontból egyaránt előnyös szakaszos legeltetést a juhtartók kisebb hányada tudja megvalósítani. A jelenlegi felmérések szerint megfelelő támogatások mellett egy család foglalkoztatását ésmegélhetését a 300-500 anyás gazdaságok tudnák biztosítani. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy az üzemméret kialakításakor ökológiai, ökonómiai, biológiai, ellátási, értékesítési, szakosítási stb. szempontokat egyaránt figyelembe kellene venni, ezek pedig a legritkábban esnek egybe! Optimális gazdaság-méret helyett tehát inkább a célszerű üzemméretre kellene törekedni!

A nyájat a legeltetéshez úgy kell előkészíteni, hogy a meteorológiai hatások, a mozgatás és a takarmányozás szempontjából meglegyen a kellő átmenet. Kihajtás előtt a hodályokat gyakrabban szellőztetjük, az állatok töltsenek több időt a karámban, ha megoldható, már a legeltetés előtti két hétben etessünk kaszált zöldtakarmányt stb.

A téli-tavaszi átmenetet szinte észre sem veszik azok a szerencsés állományok (számuk sajnos kevés), melyek gazdája augusztusban repcét, árpát, rozst vetett, ezek ősz végére kifejlődtek, s a hómentes napokon téli legelőként szolgálnak, akár napi 3-4 órában legeltethetők. Ilyen volt az idei tél január végéig. Nemcsak arról van szó, hogy a téli legeltetéssel tömegtakarmányokat (szilázst, szénát) spórolhatunk meg, de pótoljuk a téli vitaminhiányt, segítjük a téli nagy rosttartalmú takarmányok emésztését, nem utolsósorban a napi mozgás jót tesz az ellések lefolyásának is.

Nálunk hagyományosnak mondható a György-napi kihajtás és a Mihály-napi behajtás. Ehhez nem kell, de nem is mindig lehet ragaszkodnunk! A juhot nem akkor kell kihajtani a legelőre, amikor a téli takarmánykészlet elfogyott, hanem akkor, amikor a talaj már kellően kiszáradt és a juh hegyes körmeivel nem sérti a zsenge gyep gyökerét, sarjhajtásait, a fű már legeltethető, azaz kellően megerősödött.

A legelőre csak egészséges, fertőző-és parazitás betegségektől mentes állatok hajthatók. Napjainkban ez különösen fontos, mert megszaporodott az ún. bérlegeltetések száma: a legelőtulajdonosnak azért, hogy megőrizze legelője higiéniáját, a gazdáknak pedig azért, hogy juhaik ne a legelőtől vagy egymástól fertőződjenek.

Azokon a tájegységeken, ahol egyes fertőző betegségek (pl. tetanusz, lépfene, rosszindulatú vizenyő stb.) előfordulnak, az állatokat legelőre hajtás előtt védőoltásban kell részesíteni!

A parazitás betegségben (májmételykór, galandférgesség, gyomor-bélférgesség, tüdőférgesség, kergekór) szenvedő állatokat kezelni kell! Mivel a belső élősködőkkel való fertőzöttség megállapításához bélsárvizsgálat szükséges, s mert gyakorlati tapasztalataim szerint ezt sok helyen elmulasztják, megnyugtatóbb, ha megelőzésként is elvégezzük a kezelést. E gyakori juhbetegségek egy része kórokozóinak fejlődéséhez köztigazdákra van szükség (törpe iszapcsiga, atka), amelyek elsősorban a vizes, lápos, mocsaras területeket kedvelik. Fordítsunk gondot ezek megszüntetésére, illetve kerüljük az ilyen juhlegelőt!

A kergekór okozója egy hólyagféreg, amely a kutya egyik galandférgének a fejlődési alakja. Ezért (de más szempontok miatt is) a pásztorebeket, valamint a legelő környékén lévő házőrző kutyákat is féregteleníteni kell!

Kerüljük a legelő túlzsúfolását. Jó, ha a legelőn is van ún. „árnyékoló”.

Állati hullát a legelőn elásni tilos!

Az, aki legalább 50 olyan juhot tart, amelyek életkora a 18 hónapot elérte, köteles folyamatos nyilvántartást vezetni az elhullott, kényszervágott és vágóhídra küldött állatokról. A 18 hó felett elhullott vagy saját felhasználásra levágott állatokból prion-vizsgálatra (TSE., súrlókór) az állatorvos közreműködésével meghatározott számú mintát kell küldeni.

A legalább 50-anyás állományok brucellózisra irányuló vérvizsgálatát az állategészségügyi hatóságorvos által megszabott időközönként el kell végezni!

Hirdetés

A felnőtt juh napi vízfogyasztása 4-5 liter. Naponta legalább egyszer - melegben többször - a legelőn is célszerű itatni. Legszívesebben a folyóvizet issza a juh, ezért jó módszer, ha régi juhászszokás szerint a vályúba a vizet nem engedjük ki előre, hanem csak akkor, ha már a vályú előtt állnak az állatok, így „csörgedező” vízhez jutnak.

A felnőtt juh napi fűigénye kb. 7 kg, az ideális fűmagasság választott bárány számára 5-6 cm, felnőtt juh számára 8-12 cm. A jó gyep terméshozama 0,8-1,2 kg/m˛, de juhlegelőink zöménél ennél sajnos kevesebb. A legelőfű havonkénti megoszlása változik, legjobb a fűhozam májusban, majd a későbbi hónapokban a fű szárazanyag-és nyersrost-tartalma növekszik, fehérjetartalma pedig csökken.

Magyarországon a legeltetési idő hossza 160-180 nap/év, de sajnos az utóbbi évek aszályos időjárása miatt ennél rövidebb volt, pedig optimális volna a 230 legeltetési nap.

Odáig jutottunk, ha legeltetésről beszélünk, a háttérben állandóan ott van a közbiztonság kérdése (ellopják vagy nem a juhaimat?), sőt az is, van-e, lesz-e megbízható személy a legelő nyájak mellett? (Hol vagytok Ti régi juhászok?!)

Csülökápolás:

A csülökápolás a juhegészségügy igen fontos része. Nemcsak arról van szó, hogy a gyakori lábvég-betegségeket megelőzzük, hiszen a csülök szemmel alig látható elváltozásai is már termeléskiesést okoznak. A mozgásában korlátozott, „sántikáló” állat nem képes eleget legelni, romlik a takarmányhasznosítása, a növendékek fejlődésükben lemaradnak, gyakoriak a szaporodásbiológiai zavarok stb.

A csülök szilárdságának, rugalmasságának, ellenálló képességének megőrzése vagy növelése céljából évente legalább két alkalommal - a tavaszi legelőre hajtás előtt és a téli betereléskor - csülökszaru-szabályozást kell végeznünk, ami tulajdonképpen a csülökmechanizmus helyreállítását jelenti.

Mozgáskor a testtömeg a csülökre nehezedik, ekkor a csülökszaru oldalfalai egymástól távolodnak, a körmök „széjjeltérnek”, ezáltal a csülök magassági és szélességi méretei megváltoznak (magasság csökken, szélesség növekszik). A végtag felemelésekor a terhelés megszűnik. Ez a terhelés-nem terhelés állapot a legelő, mozgó állatoknál naponta több ezerszer ismétlődik, s ha a csülökszarut nem szabályozzuk, az torzul, leggyakrabban „papucsosság”, meredek csülök vagy csavarodott csülök alakul ki.

A szabályozás hajlított pengéjű késsel való faragást jelent. Faragás előtt a száraz csülökszarut vízzel vagy megfelelő kenőcsökkel puhítani kell! Puhul a szaru hodályban-tartáskor vagy harmatos fűben való jártatáskor is. Faragáskor a kevésbé terhelt szarurészekből (hegyfal) többet, az oldalfalból kevesebbet, a sarokfalból pedig nagyon keveset kell levágni. Vannak különböző körmöző állványok is, de hagyományosan az állat leültetésével végezzük a „körmözést”. A munkánál különösen óvatosan bánjunk a vemhes anyákkal! Kiegészítésül kéznél van egy metszőolló, szárító-fertőtlenítő kenőcs és egy felkenésre való falapocska. A szarufaragás nemcsak a túlnőtt szaru eltávolítását jelenti. Ilyenkor ellenőrizzük az ízületek állapotát is, s ha már mélyebb elváltozások (pl. panaritium, gennyes gyulladás stb.) alakultak ki, ezek kezelést igényelnek.

A csülökfaragást lehetőleg hodályon kívül, ponyvával letakart helyen végezzük, a szarunyesedéket égessük el! Ne hagyatkozzunk azonban az éves kétszeri csülökápolásra! A megfelelő tartás (zsúfoltság kerülése, hodályok évente kétszeri kitrágyázása, rendszeres almozás), takarmányozás (megfelelő energia-, fehérje-, vitamin-, ásványi -anyag-, mikroelem ellátás) is a csülökbetegségek megelőzését szolgálja.

Jó hatású az alomkezelő anyagok használata: 2-3 naponként 50 gramm/m˛ szuperfoszfát vagy kéthetenként 200-300 gramm/m˛ zeolit.

A csülök karbantartás további módszere az áthajtó lábfürösztés. Az állományt 2-3 méter hosszú, 10-20 cm mély, alul bordázott (ne csússzon az állat, a csülökhasadékban lévő sarat, trágyát eltávolítja) medencén, mélyedésen hajtjuk keresztül, amelyben 5%-os formalin vagy réz-szulfát, cink-szulfát oldat van. Az áthajtást hetenként ismételjük.

Nyírás:

A nyírás a juhászok aratása, mert régen a gyapjú a juhásznak annyit jelentett, mint a magvetőnek a búza. Manapság - és már hosszú évek óta - inkább „kényszeraratás”, mert a nyersgyapjút a juhász ha egyáltalán értékesíteni tudja, annak felvásárlási ára épphogy fedezi a nyírás költségeit. Magyarországon gyapjút feldolgozó üzem mindössze egy van, döntően ez sem hazai gyapjút vásárolt az elmúlt években. Ennek okát - legalábbis a Terméktanács szakembereinek értesülése szerint - a minőségre fogják, szerintük a magyar merinó gyapjának szálfinomsága durva és a gyapjú tisztasága sem megfelelő. Ellentmondás számomra, hogy ugyanakkor az évi 4000 tonna-körüli megtermelt gyapjú exportra kerül, igaz, alig magasabb áron, mint a hazai felvásárlási ár.




A nyírás optimális időpontját illetően megoszlanak a vélemények. Régebben általában május közepén nyírtak, mert a mi időjárási körülményeink között ilyenkor a legmegfelelőbb a napi középhőmérséklet alakulása. Manapság terjed az áprilisi, sőt márciusi nyírás, mert a korán nyírt gyapjú fehér, száraz, jól kezelhető, tisztább. Mindenképpen az a célszerű, ha a legelőre hajtás előtt nyírunk, mert a legeltetés kezdetén nagyobb az esély a gyapjú szennyeződésére (hasmenés, koloncosodás), de a legelőn változik a gyapjú szálainak átmérője is. A korai nyírás ellen viszont alapvetően két érv is szól, nevezetesen márciusban nálunk még igencsak hűvös, sőt hideg lehet (pl. az idei március első felének átlaghőmérséklete sokkal alacsonyabb volt, mint a januárié), az állatok megfáznak, bundájuk viszont éppen a nyári kánikula idejére lesz újra nagyobb. A nyírás idejét tehát nem a naptárhoz, hanem az időjáráshoz kell igazítanunk! Amikor a napi átlagos középhőmérséklet meghaladja a 16 Cş-ot, nyugodtan nyírhatunk, de az időpontot befolyásolja az állatok tápláltsági állapota, életkora és termelési fázisa is. A tenyésztésre szánt bárányokat sok helyen nem tavasszal, hanem ősszel nyírják. Több szempontból rossz ez a módszer. Ha a bárányok még túl fiatalok, inkább maradjanak nyíratlanul, egyébként a megfelelően fejletteket anyjukkal együtt, tavasszal kell nyírni! A szopós bárányokat lenyírni természetesen nem szabad!

Hirdetés

Ha jó minőségű gyapjút szeretnénk nyerni, a bundát már a nyírás előtt ápolni kell. A hodályban a szénarácsokat úgy kell elhelyezni, hogy a szálastakarmányok törmeléke ne hulljon az állatra. Óvjuk a bundát a különböző sérülésektől, szakadásoktól (istálló berendezéseiből, kerítésekből kiálló szögek, drótok stb.), belékapaszkodó gyomoktól, a tüskés magvaktól, mosással el nem távolítható anyagoktól (pl. jelölésre használt szuroktól, kátránytól, festékanyagoktól), a téli istállózsúfoltság miatti ammónia okozta elszíneződéstől. Nem használ a gyapjúnak a gyakori megázás, de a hosszan tartó, forró napsütés sem.

Nyírásra száraz, meleg időt válasszunk, csak száraz bundájú juhok nyírhatók. Nyírás előtt nem szabad megizzasztani és jóllakatni az állatokat.

A munkát világos, száraz, jól szellőztethető, szilárd padozatú külön helyiségben végezzük. Nyírhatunk az akolban is, de csak a trágya kihordása után, ponyvával leterített részen. A „márkázott, biztonságos” védjegyet viselő termékek előállításának követelményrendszere szerint a nyíró helyiségben elsősegélydoboznak kell lennie, és ki kell függeszteni az állatorvos elérhetőségének adatait.

Az állatokat nyíráshoz kor és ivar szerint csoportosítjuk. A művelet megkezdése előtt a bundáról eltávolítjuk a koloncokat, a takarmány-és egyéb szennyező anyagokat. A nyírás - akár kézzel, akár géppel végezzük -, nemcsak szakértelmet, hozzáértést, de empátiát is kíván.

Kézzel naponta 25-30, géppel 50-70 db juhot lehet megnyírni.

Kézi nyíráskor a gyapjút a tövénél egy vágással kell lenyírni, nem szabad „szecskázni”, a tarló egyenletes, 3-5 mm magas legyen!

A gépi nyírás végezhető bakon, nyíróasztalon vagy a földön, a nyírók dolgozhatnak ülve vagy állva is. A juhot a legtöbb nyíró leülteti, a nyírást a hasi oldalon, illetve a végtagokon, a lábtőtől és a csánktól kezdi, majd a gerinc felé halad, utoljára nyírja a fejet, a farkat és a lábvégeket. A legtöbb gépi nyíró azonban először kézzel lenyírja a gyapjút a fejről, a lábvégekről, a herékről, a tőgyről, csak ezután fog hozzá a gépi nyíráshoz.

Gépi nyíráskor egyenletesebb a tarló, amely átlagosan 2-4 mm magas, ritkább az állatok megsebzése is. Az esetleg mégis keletkezett sebeket fertőtleníteni kell. A beteg, rühös juhokat legutoljára nyírjuk, ezek gyapját külön gyűjtjük.

A lenyírt bundát közvetlenül a nyírás után, nyírási felületével kifelé fordítva összehajtogatjuk és az osztályozóasztalhoz visszük.

Fürösztés:

Nyírás után legkorábban 10-14 nap múlva fürösztjük meg a juhokat, amikor már begyógyultak az esetleges nyírási sebek. A fürösztés idejének megválasztása - hasonlóan a nyíráshoz - mégis leginkább az időjárás függvénye, nagyon sokan nyáron, június-július környékén fürösztenek.

A fürösztés elsődleges célja a külső élősködők (rühatkák, szőrtetvek, kullancsok, juhcsimbe) elpusztítása, a külső paraziták elleni védekezés. A vízbe kizárólag erre a célra engedélyezett készítményt tehetünk és csak a használati utasításokat betartva alkalmazhatjuk azt (töménység, munkavédelmi előírások stb.). A juh ösztönösen fél a víztől, ezért némi nehézség, erőszak árán lehet a vízbe terelni, azonban ha az első néhány állatot sikerült a medencébe csalni, a többiek rendszerint követik azokat. Van, aki az első pár juhot egyszerűen bedobja a vízbe, de nemcsak emiatt, a fürdető medencét és annak tárgyait úgy kell kialakítani, hogy azok se az állatok, se a gondozók testi épségét ne veszélyeztessék! Jó megoldás, ha az első juhokat a fürösztő előterébe vezetjük, majd a falkát drankákkal hátulról a víz felé szorítjuk, így egymás után beugranak a fertőtlenítő-folyadékba. A tereléshez botot, elektromos ösztökét ne használjunk!

A fürösztés történhet kádakban, betonmedencében, vizesárkon való áthajtással, mobil juhfürösztőben. A fürösztővíz hőmérséklete meleg nyári napon 18-20 Cş, egyébként langyos (kézmeleg) legyen! Lényeges, hogy az állatok a vízben teljesen elmerüljenek, vagyis a fejük is merüljön el a folyadékban! Ezt úgy tudjuk elérni, hogy egy hosszúnyelű kampósbottal fejével együtt víz alá nyomjuk az állatot, mely úszva éri el a ferdén kiképzett, csúszásmentes feljárót, aminek végében a „csurgató” van (fontos, hogy a lejáró is rovátkázott, csúszásmentes legyen).

Felhevült állatokat és közvetlenül evés után lévőket ne fürösszünk!

A fürdési idő juhonként legalább 2-3 perc.

Ma már vannak olyan mobil juhfürösztő berendezések, amelyeket juhválogató és karám egészít ki, mozgatható elemei miatt bárhol felállítható, ezzel három személy óránként 500 juhot is képes megfüröszteni.

Fürdetéshelyett - ahol erre lehetőség van - permetezést vagy egyéb módszereket alkalmaznak a külső paraziták ellen (spot-on készítmények, injekciós készítmények), a módszer megválasztása szakmai és anyagi megítélés kérdése is.

(A hús-és tejtermelés követelményeinek gyakorlati hátterével cikkünk II. részében foglalkozunk).

 

Forrás: Agrárágazat

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

Hirdetés
Hirdetés

Orosházai Földhivatal

Földhivatal Földhivatal Cím: Orosháza Ady Endre u. 9. 5900 Magyarország Tovább

magfejtő gépek

az olyan cséplőszerkezetek összefoglaló neve, amelyek bizonyos hüvelyes és gumós növények... Tovább

Tovább a lexikonra
Hirdetés
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrisebb iparági hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.