legelő, gyep, fűtermés, időszaki legelő, váltó legelő, lapály-legelő, kukoricatarló

olyan gyep, amelynek zöld fűtermését főleg állatokkal legeltetve hasznosítják. A feltétlen legelő más módon v. nem, v. csak igen nagy áldozat árán hasznosítható. Megkülönböztetnek keletkezésük szerint természetes és mesterséges legelőket; az utóbbiakat az ember telepítette. Lehet a 1. állandó, váltó-legelő és időszaki legelő. A váltó-legelő növedékét időnként levágják és zölden v. tartósítva etetik meg. Időszaki legelő az esetenként legeltetett, más művelési ághoz sorolt terület, pl. a sertéssel v. juhval járatott gabonatarló, a szm.-val járatott kukoricatarló. Fekvés szerint lapály-legelő, síkvidéki, dombvidéki, hegyi és alpesi v. havasi legelőt különböztetünk meg. A legelő hozadékát, ill. termelőértékét v. próbakaszálások és mérések útján, v. a rajta tartott állatok testtömeg-gyarapodása alapján állapítják meg. A legelő terhelése azt fejezi ki, hogy hány számosállat jut 1 ha-jára. Ahol mód van rá, a tiprási veszteség csökkentése végett a legelőt szakaszokra osztják, s a szakaszokat sorban legeltetik (szakaszos legeltetés). A szakaszhatárokat többnyire villanykarámmal (elektromos kerítés) határolják. Az állatlétszám és a legelőterület mérete szerint célszerű úgy kialakítani az arányokat, hogy mire az első szakaszra kerül ismét a sor, a gyepnövedék meg tudjon erősödni rajta. Egy-egy legeltetés után a szakasz gyepét megfogasolják, s ha szükséges, gyomirtó kaszálást is végeznek. A gyepek napi vízigénye 3 - 5 mm; ez a tenyészidő alatt 500—800 mm-nek felel meg. Ahol ennél kevesebb a csapadék - hazánkban szinte mindenütt —, célszerű a hiányt öntözéssel pótolni.