Éticsigapörkölt recepttel

Igazi ínyencség – Így készül az éticsigapörkölt (Recept)

Szélesi Ferenc - Főkertész

Hogyan készül az éticsigapörkölt

Éticsigapörkölt készítése – A mennyiségek

Először is ugyebár az éticsigák gyűjtésével kell kezdeni a főzést, de mennyit kell gyűjteni? Négy személyre nagyjából 5-600 gramm konyhakész éticsigahúst kell számolni, ehhez a mennyiséghez pedig körülbelül 70-80 darab éticsigára lesz szükség. A receptet is úgy írom le nektek, hogy négy adag kijöjjön belőle! 

Éticsigapörkölt készítése – A hozzávalók

5-600 éticsiga, két közepes paprika, két közepes paradicsom, két közepes fej vöröshagyma, három gerezd fokhagyma, hat evőkanál napraforgó olaj (vagy zsír), három teáskanál piros arany), só ízlés szerint, fél kávéskanál bors, két teáskanál fűszerpaprika, fél kávéskanál őrölt fűszerkömény, 0.5 dl száraz vörösbor.

Éticsigapörkölt készítése – Az elkészítés menete

Az előkészületek után mindent ugyanúgy csinálunk, mint más pörkölt esetében. Összedaraboljuk a hagymát, a paradicsomot, a paprikát, a fokhagymát. Ezután az olajon vagy zsíron a vöröshagymát üvegesre pároljuk, majd beletesszük a fokhagymát, a paradicsomot és a paprikát is. Felöntjük egy kevés vízzel, belerakjuk a sót, a borsot, a pirospaprikát, a piros aranyat és az összes többi fűszert.

Ezután jöhetnek a csigák, öntsük bele mindet az edénybe és öntsük fel ismét egy kevés vízzel. Amikor már majdnem teljesen elkészült, öntsük hozzá a vörösbort és főzzük készre. Tálalhatjuk friss, ropogós kenyérrel vagy tésztával, nokedlivel, amivel szeretnétek!

Készíthetünk zöldfűszeres vajat is éticsigákból

Ehhez 3-4 órán keresztül kell főznünk a csigákat 3 liter vízben, amihez hozzáteszünk egy üveg fehérbort, borsot, babérlevelet, vöröshagymát, fokhagymát, sárgarépát, petrezselymet, kakukkfüvet, valamint szárzellert. Főzés után vegyük le a tűzről, hagyjuk kihűlni a főzőlében, majd csöpögtessük le.

Végül nyomjunk egy kevés fűszervajat a csigaházba, tegyük rá a csigahúst, és fedjük le még egy adag fűszervajjal. Előmelegített, 160-170 fokos sütőbe tesszük, de csak annyi időre, hogy a baj megolvadjon és a csiga átmelegedjen, kb. 6-7 perc. Tálaláshoz készítsünk pirítóst, vagy fogyasszuk friss, ropogós kenyérrel. 

Hans Braxmeier képe a Pixabay -en.

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS
További cikkek ebben a témában


ikrek (gemini)

egyidejűleg világrajött, egyazon vemhességből származó magzatok; lehetnek egypetés ikrek,... Tovább

méhek betegségei

a mézelő méhekben fellépő betegségek. A fiúsítás betegségei: 1. Nyúlós... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek