Az élelmiszer-etika a történelemben
Az ételt a kezdetektől fogva szinte vallásos tisztelet övezte. Az indián-regényekből is ismerjük, hogy a vadász bocsánatot kért a vadtól, amiért elejtette, s mindig csak az élet fenntartásához szükséges mértékben ölt. A természeti népek az első falatot-kortyot a földnek, vagy istenüknek áldozták. „Mikor a ház ura kezében tartja a serleget, és inni készül, az első korty előtt a földre loccsantja azt, ami a földet illeti” (Julianus barát és a napkelet felfedezése). A élelmiszerek tisztelete egyes közösségekben mindmáig fennmaradt.
Élelmiszer-etika – a jelen valósága
Az élelmiszerek tömegtermelésével, nemzetközi kereskedelmével, az élelmiszer-előállítás és -ellátás elszemélytelenedésével egyre többször tapasztaljuk meg a tisztességtelenséget, a csalást, a hamisítást, az etikátlan előállítói és kereskedelmi gyakorlatot. Az európai unió az élelmiszerek biztonságosságáért az elsődleges felelősséget az élelmiszer-vállalkozók kezébe adja. Sok esetben találkozunk az előállítói felelőtlenséggel, sőt az élelmiszer útján elkövetett szándékos veszélyokozással is. Ezek a jelenségek nem élelmiszerlánc-specifikusak, hanem a társadalom általános erkölcsi állapotának kivetülései.
Ugyanakkor az etikus élelmiszer-előállítás kérdései a társadalmi-gazdasági fejlődéssel egyre inkább előtérbe kerülnek. Míg élelmiszerhiány esetén a legfontosabb kérdés, hogy van-e elegendő élelmiszerünk az életben maradáshoz, ezt követően az élelmiszerek biztonságos fogyaszthatósága, minőségi kérdései foglalkoztatják a fogyasztót, majd a minél egészségesebb táplálkozás igénye kerül előtérbe. Egyre több jel mutat arra, hogy az eljövendő évtizedek fontos kérdése az lesz: etikusan történt-e, történik-e az élelmiszer előállítása?
Etikus magatartás, mint evolúciós előny
John F. Nash – akinek életéről az Egy csodálatos elme című film is készült – 1994-ben közgazdasági Nobel-díjat kapott a játék-elmélet közgazdasági vonatkozásainak kidolgozásáért, közösen a magyar származású Harsányi Jánossal és a német származású Seltennel. A játékelméleti egyik klasszikus példája „a közlegelők tragédiája”, amelyet a közvagyon elprédálásának is nevezhetünk.
A példa arról szól, hogy egy közösen használt legelő tíz tehenet tud eltartani, s így mindegyik tehén tíz liter tejet ad. Az egyik gazda egyszer csak gondol egyet, és kicsap még egy tehenet a legelőre. Ekkor egy-egy tehénnek már kevesebb fű jut, ezért mindegyik 10 helyett csupán 9 liter tejet ad, de az a gazda, amelyik két tehenet legeltet, 10 helyett 18 liter tejhez jut. Ezt idővel észreveszi egy másik gazda, és ő is kicsap még egy tehenet a közlegelőre. Ekkor már minden tehén csak 8 liter tejet ad, de a két dezertőrnek fejenként 16 liter teje lesz. És így tovább: minden egyes gazda akkor jár jobban, ha még egy tehenet hajt a legelőre. Azonban nemsokára már ők is az eredeti 10 liternél kevesebb tejet kapnak. Végül, amikor már nyolc gazda tart két tehenet, a kéttehenes gazdák csak négy liter tejet kapnak az eredeti tízhez képest. Ennek ellenére, ha egy gazda úgy döntene, hogy visszavonja az egyik tehenét, mindenképpen rosszul járna.
