Az program első intézkedéscsoportjában, ami a mezőgazdaság versenyképességének javítását szolgálja

hirdetes

ÚMVP

Push értesítések

ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT,

IRATKOZZ FEL ÉRTESÍTÉSEINKRE

35 ezer támogatási kérelem, 500 milliárd forint támogatási igény A 2007 szeptemberében hivatalosan is elfogadott Új Magyarország Vidékfejlesztési Program eddig eltelt közel egy évét értékelte a kormány szerdai ülésén - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő a kabinet ülését követően.
Összességében valamivel több mint 35 ezer támogatási kérelem érkezett a program projektjeihez
Emlékeztetett arra: a program keretében mintegy 1.300 milliárd forint fejlesztési forrás áll a hazai agrárium és vidékfejlesztés rendelkezésére.
 
Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, részletezve a program eddigi teljesítését, közölte: összességében valamivel több mint 35 ezer támogatási kérelem érkezett a program projektjeihez. Ez mintegy 500 milliárd forint támogatási igényt jelent. Ebből már kifizettek 23,2 milliárd forintot és további mintegy 300 milliárd forintos igény jogosságáról döntöttek a szakértők, azaz ez utóbbi összegre már ígérvénnyel rendelkeznek a gazdálkodók.
 
Az agrártárca vezetője jelezte: az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program projektjeit nemzeti hatáskörben már akkor  finanszírozni kezdték - nem kis kockázatot vállalva -, mielőtt azt az unió végleg elfogadta volna. Az állattartó telepek trágyakezelésének korszerűsítése nem tűrt halasztást, és ezeknek a beruházásoknak a finanszírozását már múlt év áprilisában megkezdték.
 
Gráf József hozzátette: az  program első intézkedéscsoportjában, ami a mezőgazdaság versenyképességének javítását szolgálja, összesen 24.527 kérelem érkezett 484,4 milliárd forint értékű támogatási igénnyel. Mintegy 277,9 milliárd forint támogatási összeget már meg is ítéltek a gazdálkodóknak és ebből 21,3 milliárd forintot ki is fizettek.
 
A második intézkedéscsoportban, amely a környezet állapotának javítását célozza, 9.452 kérelemhez 7,3 milliárd forint támogatási igény társult. Ebből eddig egymilliárd forintot fizettek ki.
 
A harmadik intézkedéscsoportban, amely a vidékfejlesztést szolgálja, 1.340 kérelem érkezett 9,2 milliárd forint támogatási igénnyel. Ebből az összegből 839 millió forintot fizettek ki. A negyedik intézkedéscsoportban, amely a helyi közösségek fejlesztési céljainak megvalósítását segíti, 96 helyi akciócsoport alakult az ország teljes területén, mintegy 12 ezer szereplő bevonásával. Az akciócsoportok tagsága több mint háromezer település polgármesterét, vállalkozóit, civil szervezeteit foglalja magában.
 
Gráf József újságírói kérdésre válaszolva arról beszélt, hogy a meggytermelők esetében mind az érdekképviseletek, mind maguk a termelők, mind pedig a szaktárca egy kicsit későn kapott észbe, a meggyszezonból ugyanis már csak mintegy két hét van hátra. A miniszter jelezte ugyanakkor, hogy "a meggyhelyzet" rendezésében a piacot nem lehet kikerülni. Megerősítette, hogy a felvásárlók esetében a kartellgyanút vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal.
 
Arra az újságírói felvetésre, hogy az élelmiszerek drágulása miatt azok áfájának csökkentése lehetséges-e, a miniszter azt válaszolta, hogy az áfa-csökkentéssel vagy -emeléssel csínján kell bánni, mert szakértői vizsgálatok azt mutatják, hogy annak hatása általában fél év alatt eltűnik.
hirdetes

Forrás: www.fvm.hu

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes


Tovább a Lexikonhoz

Rovarölo Insegar 25 WG

Az integrált gyümölcsösök nélkülözhetetlen szere, hernyó kártevők ellen.Hatóanyag: 25 %... Tovább

másodnövény

a főnövény (főtermény) tarlójában termesztett, a következő főnövény vetése előtt... Tovább

Tovább a lexikonra