Több mint kilencezer személyt vontak be a dél-dunántúli régióban az önkormányzatok az Út a munkához elnevezésű programba. Erre a jelentős eredményre is felhívta a figyelmet dr. Brebán Valéria a regionális munkaügyi központ vezetője a szerdai kistérségi fórumon
A szociális földprogram révén nemcsak a helyi étkeztetés alapanyaga, avagy a tüzelő teremthető elő, de sikeresen enyhíthető a foglalkoztatási gond, a szociális feszültség is - húzta alá dr. Brebán Valéria, a regionális munkaügyi központ főigazgatója a tegnapi udvari tanácskozáson. Hozzátette, mindemellett kibontakozhat a települések között egy olyan árucsere, mely valamennyi félnek hasznot hajt.
- Erre az önkormányzatok összefogásával tovább erősíthető programra szükség van és lesz a jövőben is, amikor csökken a költségvetéstől várható támogatás - utalt egy lényeges szempontra a főigazgató. A rendezvényen Szűcs Erika, az Út a munkához program miniszteri biztosa nyugtázta azokat a jogszabály-módosítási javaslatokat, melyek a résztvevőktől - meghívott települési polgármesterektől - származtak. Peszt Attila, Udvari polgármestere, mint házigazda több olyan előírást is említett, melyek véleménye szerint megérettek a változtatásra. Így például elmondta, hogy a saját termények, elsősorban zöldségfélék önkormányzati konyhai felhasználása elég nehézkes, csak különböző engedélyeztetések után lehetséges. Szűcs Erika ígéretet tett arra, figyelembe veszi a javaslatokat: egyébként éppen a következő hónapban, októberben várható a jogszabálymódosítási munka. Az előadások, hozzászólások után a meghívottak helyszíni bejáráson tanulmányozták, hogy mi is az udvari siker titka. Megnézték a csepegtető rendszerrel ellátott paprika ültetvényt, a hideg időben kemencével fűthető fóliasátrat és a zöldség savanyító-helyiséget. - Induláskor, azaz 2006-ban mindössze két földterületünk volt - tekintett vissza a kezdetekre Peszt Attila. - Jelenleg 23 földterületen gazdálkodunk, és ez a szám a jövőben várhatóan tovább fog növekedni. Önmagáért beszél, hogy az első évben 925 ezer forint értéket termeltünk, most pedig ugyanez az érték meghaladja az ötmillió forintot.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.