Így készül az isteni házi szalámi!
2017/01/08Készíts te is házilag szalámit, sokkal finomabb, mint a boltban kapható, ráadásul nincsen tele színezékekkel és káros anyagokkal szimplán csak istenien finom, imádni fogja mindenki!
Már eddig is tudtuk, hogy bizonyos növények különleges jótékony hatással rendelkeznek, most azonban az is bizonyítást nyert, hogy azok a nők tovább élvezhetik az életet, akik sok-sok zöldnövénnyel veszik körül magukat, nézzük a részleteket!
Egy tanulmány szerint tovább élhetünk, ha rengeteg zöldnövénnyel vesszük körbe magunkat – legalábbis a hölgyek esetében ez biztosan így van. Tizenkét százalékkal alacsonyabb halálozási rátát mutattak azok a nők, akik dús vegetáció mellett vagy sok-sok zöldnövénnyel körbevéve élnek, mint azok, akiknél alig akadt élő növény.
A kutatások leginkább a daganatos betegségek, illetve a légzőrendszeri-. vagy a vesebetegségek esetében találtak jelentős különbségeket. A tanulmány elkészítése alatt egész pontosan azt vizsgálták, hogy a fákkal, bokrokkal, illetve más élő növényekkel teli környezet csökkenti-e, és ha igen, hogyan a halálozási rátát.
A kutatók arra jutottak, hogy a legerősebb tényezők a jobb mentális egészség, és a szorosabb szociális kapcsolatok, ugyanakkor a jó eredményekhez döntően hozzájárul a megnövekedett fizikai aktivitás, és a csökkent légszennyezettség.
És hogy miért a nők esetében vagyunk biztosabbak? Egészen egyszerűen azért, mert a két neves amerikai intézet (bostoni és harvardi) csak nőket vizsgált meg, egész pontosan 108 630 személyt. A tudósok feltérképezték a hölgyek otthonait, környezetet, nagyfelbontású légifelvételeket is használtak, így határozták meg a vegetáció mértékét az otthontól számítva 250 és 1250 méter között.
A tanulmány nem egyik napról a másikra készült el, ugyanis a hölgyek életét nyomon követték 2000 és 2008 között. Ez idő alatt figyelték a zöld területeket, és jegyezték a megbetegedéseket illetve a haláleseteket. A kutatók természetesen figyelembe vették a kort, az etnikumot, a nemzetséget, a dohányzást, az alkoholfogyasztást, és a társadalmi-gazdasági helyzetet is. Így sokkal biztosabbak lehettek abban, hogy a kapott különbségeknél a vegetáció játszotta a fontos szerepet, nem pedig az egyéb tényezők.
Azok a hölgyek, akik nagyon zöld helyen éltek, 41 százalékkal alacsonyabb volt a vesebetegségben elhunytak száma, 34 százalékkal a légzőszervi betegségekben elhunytaké, és 13 százalékkal kevesebben haltak meg daganatos betegségek miatt. Tehát biztosak lehetünk abban, hogy kedvezőleg hat egészségünk számára a sok fa, bokor, illetve virág, vegyétek körbe magatokat ti is minél több növénnyel!