Ausztráliai pókinvázió

hirdetes

Hihetetlen invázió az árvíz után

Szélesi Ferenc - Főkertész

Nem akartam hinni a szememnek, amikor közelebbről megnéztem a felvételeket, nem elég, hogy árvíz sújtotta a környéket korábban, most még egy olyan jelenség is feltűnt, ami csak a rémálmokban van jelen. 

Nem szívesen lennék a környéken

Ellepték a házakat, a fákat, mindent, hihetetlen, hogy mennyien vannak, az árvíz után ugyanis a környéket ellepte több tízezer pók. A tudósok azt állapították meg, hogy mivel a pókok is ugyanolyan ösztönlények, mint bárki vagy bármi más, így ők is a túlélésért harcolnak. Az árvíz pedig az ő életüket is veszélyeztette, ezért azt tették, mint amit mi is tennénk ilyen esetben: egyre feljebb és feljebb mentek, hogy ne érje el őket a víz. Ausztráliában nem ez volt az első eset, hogy a pókok beleptek mindent. 

Már nevet is adtak a helyiek a pókinváziónak, mégpedig mass-ballooning, azaz tömeges léghajózás névre hallgat a pókok inváziója, mivel a pókok hálójuk egy fonalának a segítségével vitetik magukat a széllel. Kevesen tudják, de a pókok mindig ezt csinálják, azonban amíg csak 1-2 pókot lehet látni, nem tűnik fel senkinek, több tízezer pók viszont már elég nagy látványosságnak számít. A következő oldalon egy videót is láthatsz az esetről, de ha pókfóbiád van, inkább ne nézd meg!    

hirdetes
Nem szívesen lennék a környéken

 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2020-11-14

CSAK ezekkel szabad etetni a madarakat! - Szakértői tanácsok mindenkinek!

A madarak etetéséről sajnos sokan nem tudnak szinte semmit, éppen ezért hoztam el nektek szakértőnk remek cikkét, melyben számtalan szuper ötlet vár mindenkit!

2021-09-03

Így gyűjtsük össze a napraforgómagokat a madarak etetésére

A napraforgótermesztés egy olcsó és egyszerű módszer a minőségi madáreledel házi előállítására. Némi tervezéssel és egy kis gondoskodással bárki termesztheti.

2020-11-14

Olcsó és szuper ötlet – Így szántsd fel kertedet sertéseiddel!

A következő cikkből megtudhatod, hogy hogyan használhatod sertéseidet kerted felszántására, és hogy mely fajták a legideálisabbak erre a feladatra!

2020-11-03

Fillérekből készíthetünk ízletes madáreleséget!

Házilag is készíthetünk madáreleséget, ez pedig sokkal jobb és olcsóbb megoldás, mint a boltban kapható madáreleség. Nézzük, hogyan készül ízletes madáreleség.

2021-09-15

A gyilkos szépség – bemutatkozik a sisakvirág

Rengetegen tartanak olyan növényeket környezetükben, kertjükben, melyek rendkívül mérgezőek lehetnek, mégsem tudnak róla - a sisakvirág is közéjük tartozik.

2021-09-03

Így mentsük meg a paradicsommagokat a későbbi ültetéshez

Aki komposztált már paradicsomot, az valószínűleg rácsodálkozott kertjére, ahogy a télen érlelt komposztnál megjelent egy-kettő. Mentsd meg Te is a magokat.

2021-09-06

További 5 gyönyörű növény a csodaszép őszi kert érdekében

Mostani cikkünkben szeretnénk folytatni azon növények listáját, melyek különlegessé és meseszéppé fogják majd változtatni kertedet az ősz megérkeztével.

További cikkek ebben a témában


fertőző növénybetegségek

olyan kóros folyamatok, amelyek kiváltói a beteg növényekről az egészségesre átterjednek... Tovább

bükköny (Vicia)

a pillangósok családjába tartozó nemzetség; több mint 40 faja közül nálunk négyet vontak... Tovább

Tovább a lexikonra
Állatok Állatorvos Állattenyésztés Érdekességek