Vörös here

(gomboshere, Trifolium pratense L.): a pillangósok családjához tartozó, Európa és Ázsia területén őshonos növény. Nálunk a 18.sz. óta termesztik, két-, ritkábban hároméves kultúrában. Sonka alakú gümőkkel (gyükérgümők) tűzdelt gyökérzete erős, vastag; 2-3 m-re is leereszkedik. A rizóma csúcsáról feltörő 2-4, majd 6-12 hajtása sűrű állományt alkot. Felálló szára alig molyhos; hármas levelei tjásdad alakúak. Liláspiros gömbvirágzatának sziromcsövei hosszúak, ezért főleg a "rászokott" háziméhek és a lucernamegporzók termékenyítik meg. Sziromlevelei nem hullanak le, takarják a hüvelyt, amelyben az 1,5-3 mm hosszú, 1-1,5 mm széles és 1 mm vastag, élénksárga v. lila színeződésű mag foglal helyet. (A vöröses, tompa szín régi magra, a zöldes árnyalat pedig az éretlenül aratott magra utal.) A mag kb. 2 évig csírázóképes, 1-2 Celsiuson már csírázik. Eltérések észlelhetőek fajta szereint. Hűvösebb, csapadékos fekvésben v. öntözéssela v. eredményesen termeszthető. Elősegíti az ésszerű vetésváltást; ezért lett már a norfolki négyes vetésforgó egyik alapnövénye.Kitűnő búza-elővetmény. Apró morzsás magágyba, többnyire kora tavasszal, árpa takarónövénnyel vetik, 1,5-2 cm mélyre,18-20 kg/ha maggal. Őszi vetése kockázatosabb. Az árpa learatása után a v.-t fogasolni és hengerezni ajánlatos. Java virágzás előtt adja a legnagyobb zöldtömeget (az első évben 1-2, a másodikban, két kaszálásra 3-6 t/ha-t). Rendszerint szársértéssel egybekötve kaszálják,majd szárítják v. erjesztéssel tartósítják. Takarmányértéke megközelíti a lucernáét. Zölden a szm.-val óvatosan etethető,mert egymagában felfúvódást okozhat; a lovat "izzasztja", néha dugítja is, ezért szokták szecskázott szalmával keverni v. szénává szárítani. A zsenge v.-t viszont a sertés örömmel fogyasztja. Magot már az első évben lehet fogni a takarónövény lekerülte után ún. szűzherével,sőt a termelésértéke meghaladja a szálastakarmányét. Többnyire azonban a második v. a harmadik év első kaszálását hagyják meg. A magtermés0,2-0,5 t/ha között ingadozik.