Szódabikarbónával a lisztharmat ellen: így mentheted meg cukkinijeidet
Szerző: t_kriszti
2025. szeptember 1.
A legtöbb növény sajnos hajlamos arra, hogy lisztharmatos legyen. Mostani cikkünkben eláruljuk, mit tehetsz az ellen, ha cukkinid is elkapta ezt a gombabetegséget.
Sajnos, a lisztharmat minden növényünket veszélyezteti, a cukkinik pedig kifejezetten hajlamokat elkapni ezt azt. Abban az esetben, ha nem kezeljük megfelelően és időben növényünket, amennyiben már beteg, hamar búcsút inthetünk idei zöldségeinknek – ugyanakkor remekül fel lehet ismerni és meg lehet gyógyítani, akár már vegyszermentes módon is, most nézzük, hogyan!
A lisztharmat, mint már említettem, a cukkiniket, illetve az uborkaféléket veszélyezteti a legjobban, rengeteg kertész szembesül ezzel a betegséggel évről-évre növényeik kapcsán. Abban az esteben, ha zöldségeinknél jelentkezik ez a probléma, érdemes minél hamarabb elkezdeni kezelését, ugyanis könnyedén és gyorsan képes a terjedésre.
Miért is fontos lisztharmatos növényünk kezelése?
Amennyiben nem kezdünk el időben foglalkozni beteg, lisztharmatos növényünkkel, akkor az nem csak lelassíthatja növekedését, fejlődését, de hosszú távon meg is ölheti azt. Terméseire is ki fog hatni ez a probléma, ugyanis egy idő után fejlődés helyett, a kisebb zöldségeink elkezdenek majd rohadni, esetleg végük megbarnul, enyhén fonnyadttá is válhatnak általa.
Mit lehet tenni a lisztharmat ellen?
Szerencsére könnyedén lehet védekezni a lisztharmat ellen, ami egy gombás megbetegedés – amennyiben időben észrevesszük megjelenését. Ahogy feltűnnek az első kisebb foltok a levélen, már érdemes gondolkozni, mikkel szeretnénk majd újra egészségessé változtatni zöldségünket.
Érdemes elsősorban vegyszermentesen kezelni a problémát, a lisztharmatos növényt – szódabikarbónás permettel.
Ennek elkészítése rendkívül egyszerű. Válassz egy nagyobb szórófejes flakont, majd egy liter vízhez adj megközelítőleg 3 – 4 teáskanálnyi szódabikarbónát, egy teáskanálnyi növényi olajat, valamint egy teáskanálnyi mosogatószert. Utóbbira azért van szükség, hogy az olaj megfelelően fel tudjon majd oldódni permetezőszerünkben.
Hogyan lehet felismerni a lisztharmatot a cukkini levelén?
A lisztharmat fehér, porszerű bevonatként jelenik meg a leveleken. Először apró foltokban látszik, majd gyorsan terjed, legyengítve a növényt.
Mivel lehet házilag védekezni a lisztharmat ellen?
Hatékony vegyszermentes megoldás a szódabikarbónás permet, amely vízzel, egy kevés olajjal és mosogatószerrel kiegészítve segíthet a betegség visszaszorításában.
Miért fontos időben kezelni a lisztharmatos cukkinit?
Ha nem kezeljük időben, a lisztharmat lelassítja a növény fejlődését, csökkenti a terméshozamot, és akár el is pusztíthatja a cukkinit.