A silókukorica erjesztéses tartósítása, az erjesztés szakaszai, silótípusok

Hirdetés

A silókukorica erjesztéses tartósítása

Racskó József, DE ATC SZAFI
Hirdetés

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

Hazánk éghajlati adottságaiból eredően, a gazdasági állatok takarmányszükségletének kielégítéséhez a növényi alapanyagokat az évnek csak bizonyos szakaszában áll módunkban megtermelni. Ám ahhoz, hogy az állatok egész évi folyamatos növekedéséhez és fejlődéséhez szükséges táplálékmennyiséggel az év minden napján rendelkezhessünk, a nyáron megtermelt takarmányokat tartósítani szükséges.
A silókukorica erjesztéses tartósítása, az erjesztés szakaszai, silótípusok

Hazánk éghajlati adottságaiból eredően, a gazdasági állatok takarmányszükségletének kielégítéséhez a növényi alapanyagokat az évnek csak bizonyos szakaszában áll módunkban megtermelni. Ám ahhoz, hogy az állatok egész évi folyamatos növekedéséhez és fejlődéséhez szükséges táplálékmennyiséggel az év minden napján rendelkezhessünk, a nyáron megtermelt takarmányokat tartósítani szükséges.

Az egyik legkedveltebb, legfontosabb és nem utolsósorban legolcsóbb termesztett takarmánynövényünk a silókukorica. Alacsony fehérje- és magas emészthető szénhidrát-tartalmának (290 g/kg) köszönhetően igen jól és viszonylag hosszú ideig tartósítható silózással. A módszer alkalmazása hosszú múltra tekint vissza és az idők folyamán a monodiétás szarvasmarhatartás elképzelhetetlen nyersanyagforrásává nőtte ki magát. Talán nem véletlenül.

A silókukorica termesztésének nagy jelentőségét igazolja azon fejlett, magas színvonalú tej- és marhahústermelő országok példája, ahol az agrotechnika egyetlen láncszemében sem tesznek különbséget az abraknak és szilázsnak termesztett kukorica között. Hiszen a kérődző állatok legkorszerűbb tömegtakarmánya a jó minőségű kukoricaszilázs.

Ha megvizsgáljuk a kétféle takarmány előállítási útját, a következőket tapasztaljuk. A kukorica szemtermésének betakarításakor az elszállított termést szárítjuk, raktározzuk, takarmánykeverőben daráljuk, keverjük, majd eljuttatjuk az állattartó telepre, ahol a kukoricához hozzáadjuk a szárat, vagy más rosttartalmú szálas takarmányt. E helyett kézenfekvő az a megoldás, ha a kukoricanövényt egymenetben betakarítjuk, valamint a felhasználás helyén silózzuk és tároljuk. Így kevesebb energiával nagyobb tápanyagmennyiséget tudunk betakarítani, s a mellékterméket is hatékonyabban tudjuk takarmányozni.

A silókukorica további előnye, hogy csaknem minden talajtípuson termeszthető, sok helyen még akkor is, ha ugyanott valamilyen oknál fogva (pl. be nem érés miatt) szemes kukorica nem vethető. A technológiai folyamatok, a betakarítás, a silózás és a silókitermelés jól gépesíthető. Az üzemi vetéstervbe könnyen beiktatható. Csapadékosabb termőhelyeken vagy öntözött körülmények között alkalmas a korán lekerülő növények (őszi takarmánykeverék, őszi árpa) utáni másodvetésre, tehát a kettőstermesztés megvalósítására. Azon kukoricafajták is termeszthetők silónak, amelyek a teljes érés időszakában kisebb szárszilárdságúak. A betakarítás időpontja - általában - a szemes kukoricáét megelőzi, ami az őszi munkacsúcs csökkentésében alig felbecsülhető jelentőségű.

A silózás célja a tartósításra szánt takarmánynövények magas szintű konzerválása, a benne lévő tápanyagok és vitaminok minél nagyobb arányú megőrzése. A cél elérése érdekében szükségszerű a szigorú tartósítás-technológiai követelmények betartása, hisz csak ezzel biztosítható a minőségi takarmánybázis alapja. Erjesztésre csak az 50-60% nedvességtartalmú növényi anyag alkalmas, a magasabb víztartalmú növényeket fonnyasztani szükséges a kívánt értékig. Tárolás előtt a növények szecskázása, felaprítása szükséges, amelyet a silótérbe behordva célszerű igen erősen tömöríteni, majd pedig légmentesen le kell zárni. Az erjedési folyamat lényege, hogy az összeaprított (szecskázott) kukoricanövényből a levegő minél tökéletesebb kiszorítása következtében kialakuló anaerob körülmények között a tejsavas erjesztő mikroorganizmusok gyorsan, nagymértékben elszaporodjanak, működésük következtében pedig minél hamarabb tejsavat hozzanak létre. Ezzel biztosítva a tartós tárolás ezirányú ökológiai feltételeit.

Az erjedés lefolyása:

1. Önmelegedési szakasz:

Általában néhány óráig vagy 2-4 napig tartó folyamat, hiszen a feldarabolt és berakott növényi maradványok légzése még folyik. Ez idő alatt főként a cukrok lebomlása jelentős, amely hő, víz és szén-dioxid felszabadulással jár. Kedvező esetben (jó tömörítés mellett) a CO2 kitölti a silóteret és kiszorítja onnan a levegőt. Ezzel a növényi sejtek légzése és az abból eredő légzési veszteség megszűnik. Rossz tömörítés vagy hiányos lezárás esetén azonban - oxigén jelenlétében - a szöveti légzés tovább folytatódik és tekintélyes hőmennyiség szabadul fel, amely jelentős tápanyagveszteséghez vezet. Ekkor a tejsavas erjesztők helyett a vajsavképző mikroorganizmusok szaporodnak fel, vajsavas erjesztést indítva. Az ilyen takarmányoknak egyrészt igen kellemetlen az illatuk, másrészt az állatok sem fogyasztják szívesen.
Hirdetés

2. Ecetsavképződés szakasza:

A hőmérséklet folyamatos csökkenése és a mikroorganizmusok elszaporodása jellemzi elsősorban a folyamatot. Ennek következtében - a levegőtlen körülmények között - termelődő ecetsav számottevően lecsökkenti a pH-t, korlátozva ezzel a baktériumok (Coli-aerogenes csoport) élettevékenységét. A szilázs minőségétől függően ez a szakasz néhány órától 1-3 napig is eltarthat. Szelektív mikrobagátló adalékokkal, pl. nitritekkel a Coli-aerogenes csoport mikrobáinak működését anélkül akadályozhatjuk, hogy a tejsavbaktériumok tevékenységét gátolnánk. Ám a nitrit-tartalmú tartósítószerek csak akkor hatásosak, ha olyan komponenseket is tartalmaznak, amelyek elősegítik a pH gyors csökkenését és megakadályozzák, hogy az epifita flóra elbontsa azokat.

3. Tejsavképződés szakasza:

A tejsavtermelő Streptococcusok elszaporodásának időszaka ez, melynek következtében igen jelentősen megnő a siló tejsavtartalma. A folyamat egyik előfeltétele a kedvező szénhidrát-koncentráció. Jelenlétében a mikroorganizmusok a fűben található fruktozánokat használják fel a tejsav képzéséhez. Elegendő szénhidrát hiányában a tejsavas baktériumok energiaforrásként a fehérjéket is felhasználják. Ez a tevékenységük a tartósítás szempontjából káros, mert nemcsak fehérjeveszteséget, hanem ammónia-termelést is előidéz. A képződött NH3 akadályozza a pH gyors csökkenését, s így elősegíti a vajsavas baktériumok tevékenységét.

4. Az erjedés csillapodásának szakasza:

Itt már lényegében megszűnik a tejsavas erjesztő baktériumok tevékenysége és a pH állandó értéken (optimális pH 4,2) marad. Ezt a pH értéket kritikus pH-nak, az ilyen szilázst pedig stabil szilázsnak nevezzük. Amikor valamilyen okból kifolyólag nem sikerül a kritikus pH-t elérni, úgy nagy veszteséget produkáló másodlagos erjedési folyamatok indulnak be.

5. Utóerjedés (vajsavas erjedés) szakasza:

Ez a folyamat csak rosszul kezelt szilázsokban következik be. A vajsavtermelés megindulása a silózás befejezése után 17-21 nappal lehetséges. Létrejöttéhez szükséges feltételek:

- alacsony szénhidráttartalom,

- magas fehérjetartalom,

- magas pH (pH 5<).

Mivel az utóerjedést elsősorban az élesztők és a penészek okozzák, a kifejezett fungicid hatással rendelkező propionsav jó eredménnyel használható fel az utóerjedés megelőzésére. Az ammónia és a karbamid ugyancsak egyértelműen csökkenti a fentebb említett gombák életfolyamatainak intenzitását.

Silótípusok

A silózásnak - a silótér kialakításától függően - sz

ámos változata, formája terjedt el:

1. Horizontális silók:

- halomsilók,

- kazalsilók,

- falközi silók,

- egyedi bálacsomagolás,

- zsáksilózás.

2. Toronysilók:

- alsó kitárolású,

- felső kitárolású.

A horizontális silókra jellemző, hogy az összeszecskázott anyagot mindig vízszintes elrendezésű terekre/be hordják. Legegyszerűbb és legkezdetlegesebb megoldás a halomsilók alkalmazása, ahol minimálisan előkészített kör alapú területre hordjuk össze az aprítékot. A felület kissé kiemelkedő legyen, hogy a tömörödés következtében keletkező csurgalék oldalirányban a szélek felé eltávozhasson. Célszerű a silótér körbeárkolása is. A behordott kukoricaszecskát általában gumikerekes traktorral tömörítjük. A tömörítés legyen egyenletes, és fokozottan figyeljünk oda, hogy szennyeződés ne kerüljön bele. Fontos, hogy 3-5 nap alatt elkészüljünk a silótér megtöltésével, majd ezt követően minél hamarabb zárjuk le. Erre legalkalmasabb egy réteg erős (0,2 mm vastag) fekete fólia (a madarak miatt szükséges a fekete szín) vagy egy réteg szalmatakarás. A fólia széleit az árokba földeljük le a levegő kizárása végett. Noha igen közkedvelt, egyszerű és olcsó megoldással állunk szemben, a táplálóanyag-veszteség azonban igen jelentős lehet: akár a 25-35%-ot is elérheti.

Hirdetés

A kazalsilóknak már valamennyivel jobb a térkihasználásuk, de a trapéz keresztmetszetű halmot megbontani szintén nem egyszerű megoldás. Ennek következtében jelentős lehet a peremveszteség, ami arra vezethető vissza, hogy a kazal 50-80 cm-es szélső rétegét nem lehet géppel jól tömöríteni. Itt az alapterület egyenletesebb elmunkálása, döngölése szükséges. A kazal magassága 4-6 méter, míg a szélessége 10-12 méter, a hosszúságát pedig a mindenkori állatállomány nagysága, igénye szerint célszerű kialakítani.

A falközi (áthajtós vagy három oldalról zárt) silók közös jellemzője a merev falakkal körülvett erjesztőtartályok jelenléte, amelyekben kisebb veszteséggel (kb. 15%), jobb minőségű szilázs készíthető, mint az eddig tárgyalt módszerek esetében. Oldalfalai nem teljesen függőlegesek, alsó részein kissé szűkebbek, hogy a keresztmetszetben ne legyenek elvékonyodó felületek, ezzel is javítva a tömörítés hatásfokát. Általában betonból készülnek, de ismeretesek fa és fém megoldások is. Igen meghatározóak még a tárolás során a szecskaméretek: a finomabb szecska 20-40 mm, a durvább 50-60 mm hosszúságú. A kisebb méretek kedvezőtlenek a pépes állapot, a nagyobbak pedig a kitárolás gépesíthetősége miatt.

Az utóbbi években kezdenek terjedni az ún. alternatív silózási eljárások: az egyedi bálacsomagolás, a sorbála csomagolás és a zsáksilózás. A takarmányok kiváló erjedését a légmentes csomagolással biztosítjuk. Ám fontos megjegyezni, hogy csak változó présterű hevederes bálázókkal (Hesston) készített szálastakarmányok erjeszthetők ilyenformán. Az elkészített bálát fehér vagy zöld színű fóliával vonják be és a tábla szélén tárolják, mert a mozgatás és szállítás fokozott sérülésekre ad lehetőséget. A gépek azonban igen drágák, de kedvező esetben akár veszteség nélküli, 100%-os feletetés is elérhető. Nyugat-európai tapasztalok alapján elmondható, hogy olyan gazdaságoknál célszerű alkalmazni, ahol éves szinten legalább 2.000-2.500 db bála készítésére van lehetőség.

A toronysilók a horizontális silókkal szemben számos előnnyel rendelkeznek. Ezek közül a legfontosabb, hogy gyakorlatilag teljesen anaerob módon lezárhatók, így a veszteségek számottevően csökkenthetők. Lehetővé válik még a silózás minden részfolyamatának a folyamatos gépesítése is. Felépítését tekintve, általában 18-22 m magasak, 6-10 m átmérőjűek, anyaguk pedig általában acéllemez (horganyzott vagy festett, rozsdamentes), de épülhet betonelemekből, zsaluzott betonból, vagy akár fából is. Belülről üreges, töltése kívülről, felülről történik függőleges csövön és dobóventillátoron keresztül. Az anyag tömörödéseönmagától a gravitáció jelensége alapján történik, külön tömörítést így nem igényel. Az ürítési mód alapján kétféle megoldás terjedt el:

Az alsó kitárolású tornyokba 40-45%-nál kisebb szárazanyag-tartalmú zöldtakarmány nem silózható, mert az olyan mértékben tömörödne, hogy a kitermelése megoldhatatlan feladattá válna. Mivel azonban egy időben üríthetők és tölthetők, ezért kihasználtságuk a felső ürítésű tornyokhoz képest másfélszeres is lehet. Hátrányukként említhető azonban a kitermelő berendezések relatíve kis teljesítménye.

A felső ürítésű silótornyok igen hasonlóak az előbbi megoldásokhoz, annyi különbséggel, hogy itt a kitermelő berendezés a takarmányoszlop tetején helyezkedik el, így nem nehezedik arra az oszlop súlya. Az ürítés végezhető a torony külső oldalán vagy a torony közepén található ejtőcsövön keresztül. Egyes típusoknál a torony közepén húzódó ejtőcsövet magából a takarmányból képezik ki. A szilázs kitermelését a takarmány tetején körbejáró csigás vagy maróláncos szerkezet végzi. Ezek teljesítménye nagyobb (5-10 t/h), mint az alsó ürítésű berendezéseké, ám összességében az egységnyi térfogatra jutó beruházási költségük mégis csak a felső kitárolású megoldásoknak van.


Forrás: Agrárágazat

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

Hirdetés

kopás

a gépek rendeltetésszerű üzemeltetése folyamán leggyakrabban előf. rongálódás; ált. az... Tovább

illóolajok

egyes növénycsoportokra jellemző, nem glicerid jellegű olajok. Jellegzetes aromájúak... Tovább

Tovább a lexikonra
Hirdetés
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrisebb iparági hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.