Kovászkészítés menete - Mi szükséges a kovász készítéséhez?

hirdetes

Készíts kovászt, mutatom, hogyan!

Szélesi Ferenc - Főkertész, NA
Facebook logo

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Mutatom, hogyan készíthetsz házilag kovászt

A kovász készítése

Első nap mérjünk ki 30 gramm lisztet és ugyanennyi vizet – keverjük össze a befőttes üvegben és lazán zárjuk el a tetőre. 24 órával később vegyük elő az üveget és ismét tegyünk bele 30-30 gramm lisztet és vizet, majd keverjük össze az első napi adaggal, és zárjuk le a tetővel. A harmadik napon már látnunk kell apró buborékokat, és az illata is savanykássá kezd válni a kovásznak. Ismét etetnünk kell, de ekkor már kétszer kell megtennünk.

Tehát a második napi etetés után 12 órával ismét adjunk hozzá 30-30 gramm lisztet és vizet, majd ugyanezt tegyük meg 12 órával később is. A negyedik és a hetedik nap között az etetést végezzük el 12 óránként – itt jegyezném meg, hogy az a legjobb, ha az első nap vagy este vagy reggel kezdjük el a művelet, így könnyebben be tudjuk osztani az időt, a fix időpont ugyanis fontos. A hetedik-nyolcadik napra már kellemesen savanykás ízű, barnás színű, buborékos kovászt kapunk – ekkor már meg lehet kezdeni a sütést is. 

hirdetes

A kovász használata

Fontos tudni, hogy az etetés után 5-6 órával a legaktívabb a kovászunk (ekkor bugyog a legjobban és ekkor a legnagyobb a térfogata). Ha ezen az időszakon túl van, akkor lecsendesedik, a térfogata is csökken, ezért tehát ideálisan 5-6 órával azelőtt etessük meg, mielőtt használni szeretnénk. 

Hibák a kovász készítése közben

Ha nem elég buborékos, vagy penészes, vagy kellemetlenül szúrós szagú, vagy rózsaszínes árnyalatú, akkor valamit elrontottunk. Penész észlelése során azonnal érdemes újrakezdenünk a kovász készítését. Ha nem elég buborékos, akkor nincs nagy baj, a kovász éhes, etessük sűrűbben! Ha kellemetlen szagú, akkor sem kell feltétlenül újrakezdeni mindent, vegyünk ki belőle 30 grammnyit, és „csak” a többit dobjuk ki.

hirdetes

A megmaradt 30 grammnyit tegyük egy tiszta befőttes üvegbe, és keverjük össze 50-50 gramm liszttel és vízzel, majd az etetést ismételjük meg pár napon keresztül 100-100 gramm vízzel és liszttel. Reméljük, hogy tudtunk segíteni mindenkinek, készítsetek isteni finom házi kenyeret ti is, ha kíváncsiak vagytok arra, hogyan használhatjátok fel a kovászt, akkor kattintsatok ide, ugyanis másik cikkünkben részletesen mondjuk el a kovászos kenyér készítésének menetét! 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

ivar (nem, szexus)

az ivarosan szaporodó (szaporodás) élőlények eltérő sajátsága. Az egyedek aszerint, hogy... Tovább

gyep

az évelő fűfélékkel és herefélékkel benőtt terület. Emberi beavatkozás nélkül... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek