A konferenciát Dr. Vajda László, az FVM EU Koordinációs és Nemzetközi Főosztályának vezetője nyitotta meg. Bevezetésként elmondta, hogy mivel a reformokat illetően a tagállamok elképzelései különbözőek, további egyeztetésekre lesz szükség, amelyeknek várhatóan jövőre lesz eredménye. A konferencia céljaként, a megváltozott piaci helyzetről, a reformjavaslatok jövőjéről és a szakma véleményéről történő eszmecserét nevezte meg.
Elsőként Dr. Mikulás Ildikó adott elő, a "Fenntartható európai borágazat felé" címmel. Előadása ezévben június 22-én már elhangzott, az Európai Bizottság álláspontját ismertette részletesen.
Miért van szükség reformra?
Az utóbbi idők egyre növekvő bor raktár készletei a csökkenő eladás miatt feszültséget teremtenek. A borfogyasztás lassú csökkenő tendenciát mutat, annak ellenére, hogy növekszik a minőségi borfogyasztás. A szokások is változnak, az asztali borból jelentősen kevesebbet vásároltak az utóbbi években, amit a növekvő minőségi borfogyasztás nem tudott eddig ellensúlyozni.
A reform elsődleges célkitűzése, hogy borágazatunkkal versenyképesebbek legyünk, a világon mindenütt keressék az EU-n belül termelt borokat. Ennek elérése érdekében pedig el kell érni, hogy a szabályozás minél egyszerűbb legyen, figyelembe kell venni a környezetvédelmi szempontokat és a vidéki lakosság megélhetését biztosítani kell.
Mik a várható hatások?
Készült egy hatásvizsgáltat a reformok várható hatásairól, amely megtekinthető teljes egészében az interneten magyar nyelven is (https://ec.europa.eu/agriculture/capreform/wine).
4 lehetőség figyelembevételével lehet elképzelni a reformokat:
1. javított status quo
2. mélyreható KPSZ-reform
3. KAP -reform
4. teljes dereguláció (szabályozás nélküli, amelyben a piac szabályozná saját magát)
Ezek közül a Bizottság a 2. számút tartja a legjobbnak, így javaslatait is eköré alkotta meg
A javasolt változtatások
I. Egylépcsős verzió
Összetevői:
1. Megtartott és/vagy megerősített intézkedések
- szerkezetátalakítás
- vidékfejlesztés
- promóció, tájékoztatás
2. Új intézkedések
- nemzeti pénzügyi keretek
- egyszerűsített intézkedések (borászati eljárások, minőségpolititka, földrajzi jelzések, cimkézés)
3. Eltörölt intézkedések
- Telepítési jogok
- kivágás
- lepárlás és alkohol intervenciós rektározása
- magántárolás
- mustfelhasználáshoz nyújtott támogatás
Mindezek az intézkedések egyszerre történnének meg, legkorábban 2008 nyarán.
II. Kétlépcsős verzió
Összetevői:
1. Első szakaszban megmaradnának a telepítési jogok és a lepárlás. Ennek célja, hogy ne legyenek feleslegek, nagymértékű kivágást terveznek, hogy helyreálljon az egyensúly és ezután nem lesz szükség további telepítés szabályozásra.
2. Második szakasz ezek kivételével megegyezik az egylépcsős verzióval.
A célzott intézkedések
- A telepítési jogok eltörlése
A telepítési jogok alkalmazásának jelenlegi záróidőpontja 2010. 08.01.
- Kivágási támogatás
Célja a termelők piaci irányultságának a fokozása, pénzösszegben ez 5 év alatt 2,5 milliárd eurot jelent és 400 000 hektárt célozna meg. A kivágás önkéntes lenne és igénybevétele egyben jogosítana terület alapú támogatás igénybevételére is.
- Folytatódó szerkezetátalakítás
Az államok ezzel kapcsolatban eldönthetik, hogy milyen összeget fordítanak rá.
- Eredménytelen intervenciós intézkedések megszüntetése
Például a melléktermék lepárlás, élelmezési célú alkohollá történő lepárlás és kettős hasznosítású szőlőből készült borok lepárlása, az alkohol intervenciós raktározása, mustfelhasználás támogatása.
- Nemzeti pénzügyi keretek
Minden tagállam megkapná objektív kritériumok szerint kiszámítva.
- Borászati eljárások
Mivel az eljárás jegyzéken jelenleg nagyon nehezen valósíthatóak meg a változtatások, cél, hogy ez a jövőben rugalmasabban működjön. A cukorhasználat beszüntetése nagyon kedvezőtlenül érintené Magyarországot. A cukorfok javítására a répacukor mellett a termelők használhatnak mustsűrítményt is, aminek mennyiségét szintén korlátoznák, és támogatás nélkülivé tennék.
- A WTO előírásainak való megfelelés
Ez két tilalom megszüntetését vetné fel - az importált mustok használatát és az EU-s borok házasítását importált borokkal.
- Minőségi borok szabályozása
Egyértelműbb, egyszerűbb, átláthatóbb szabályozást vezetne be. Két kategóriát alkotna meg, a földrajzi jelzéssel ellátott, vagy nem ellátott.
- Cimkézés
Egyfajta cimkézés bevezetését szorgalmazza, azonban a fajtanév feltüntetését korlátozznák - a fogyasztás növelése érdekében beszüntenék.
- Promóció
A Bizottság is elismeri jelentős szerepét és épít rá. Szükség van rá az EU-n kívül is, az Unión belül pedig a fogyasztásra kell öztönözni.
- vidékfejlesztési célokra átcsoportosított források
Olyan célokra, mint üzemekben beruházások, fiatal mezőgazdasági termelők támogatása, vagy a kedvezményes nyugdíjazás.
- Követelmények bevezetése
Példának említi a környezetvédelmi minimum-követelményeket.
Borászati költségvetés
A borászati költségvetés összeáll a kivágási támogatásból (2,4 milliárd euro), a nemzeti pénzügyi keretekhez kapcsolódó intézkedések, mint objektív kritériumokból, és az átcsoportosított vidékfejlesztési intézkedésekből.
Mi az érdekelt szervek véleménye?
A szakma jelentős nemzetközi szervei közül, a COPA/COGECA inkább ellenzi, viszont a CEEV, aki a forgalmazókat tömöríti támogatja ezeket a terveket. Az EU tagállamaiban megoszlanak a vélemények, vegyük példának a cukorhasználat betiltását, aminek a mediterrán tagállamok örülnek, az itthoni vélemények viszont joggal ellenzik a felvetést.
Az ütemezés
2007 első félévben tervezik a jogalkotási javaslattervezet elkészítését, ami után következnek a tárgyalás sorozatok. A végrehajtás nagyjából 2008-09-re várható legkorábban.
Forrás: Agrároldal.hu