Ezekre a kártevőriasztó növényekre nagy szükséged van - Miket ültessek kártevők ellen?

hirdetes

Kártevőriasztó növények – Ezeket ültesd, hogy ne kelljen permetezni!

Szélesi Ferenc - Főkertész, ZH
Youtube logo

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Sajnos rengeteg kártevővel találkozhatunk kertészkedés során, sok esetben nélkülözhetetlen a vegyszerek bevetése. Én mindig is a megelőzés híve voltam, éppen ezért írtam most meg nektek ezt a cikket. Bemutatom azokat a növényeket, amik képesek eredményesen megküzdeni a különböző kártevőkkel, ezután már nem fog kelleni olyan sok vegyszer! 

Kártevőriasztó növények mindenkinek

Hangyák ellen bevethető növények

A hangyák sajnos nagyon sok bajt okozhatnak, legfőképpen akkor, ha bejutnak a házba. Éppen ezért érdemes ellenük védekezni, amit megtehetünk növények bevonásával, ugyanis ezek a fajták elűzik a hangyákat: menta, borsmenta, gyöngymenta, fodormenta, hagymafélék. 

Növények a levéltetvek ellen

Ugye mondanom sem kell, hogy tavasszal megjelennek a levéltetvek, amik szívogatással teszik tönkre szinte az összes növényt. A különféle vegyszerek hatásosak lehetnek ellenük, de használjuk inkább ezeket a növényeket: metélőhagyma, menta, gyöngymenta, koriander, kerti székfű, fokhagyma, szarkaláb, büdöske, mustár, oregánó, petúnia, napraforgó, krizantém.

Földi bolha elleni védekezés növényekkel

Sajnos a fekete földi bolha szinte az összes zöldséget szereti, képesek teljesen megsemmisíteni a fiatalabb növényeket. Viszont a zsályát és az ürömöt nem szeretik, szóval érdemes ezeket is ültetni a veteményes közelébe! 

hirdetes

Káposztalégy elleni növények

A gyökereken élősködő káposztalégy lárvája az, ami nagyon nagy károkat képes okozni. Ültessünk védekezés gyanán büdöskét, fokhagymát, retket, illetve zsályát. 

Káposzta bagolylepke elleni védekezés

Elsősorban a káposztafélék károsítójaként ismert, de más kertészeti és szántóföldi növényeket – fejes saláta, paradicsom, paprika, hagyma – is károsít. A hernyó a levélszáron hámozgat, kirágja a levelek érközeit. Védekezhetünk ellene izsóp, rozmaring, üröm, zsálya, borsfű és kakukkfű ültetésével. 

hirdetes

Sárgarépalény elleni védekezés

A gyökereken élősködik a sárgarépalégy, ezzel okozva hatalmas károkat. Feketegyökér, koriander, rozmaring, zsálya, üröm, fejes saláta, illetve hagyma ültetésével tarthatjuk távol. 

Krumplibogár

Legkedveltebb tápnövénye a krumpli, de előszeretettel fogyasztja más burgonyafélék levelét is. Teljes értékű tápnövénye még a padlizsán, a dinnyelevelű csucsor Az imágók kártétele előfordulhat a paradicsomon és a ördögcérnán is, míg paprikán csak ritkán fordul elő. Védekezhetünk ellene árvacsalán, len, bab, lóhere, eukaliptusz, büdöske, hagyma, sarkantyúvirág ültetésével. A következő oldalon folytatom! 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-10-04

Így juthatnak busás támogatáshoz a gazdák - Segítség a gabonaválságban

A magyar mezőgazdaság számára elérhetővé vált egy kamattámogatással segíti a gazdálkodókat az ukrán gabonaválság miatti piaci nehézségek kezelésében.

2023-10-03

5 Októberi fesztivál a Balatonon, amelyek felturbózzák az utószezonos programokat!

Az őszi hónapok nem csak a falevelek gyönyörű színeiben pompáznak a Balaton körül, hanem számos izgalmas fesztivál is várja a látogatókat az utószezonban!

2023-10-03

Imádod a Horrorokat? Akkor Ezt a 6 Horrorfilmes Helyszínt Imádni Fogod!

Most azoknak a filmeseknek és horror rajongóknak állítunk össze egy listát, akiknek az ijesztő filmek keltik fel a fantáziáját. Horrorfilmes helyszínek itt!

2023-10-03

Sosem hallottál még szarvasbőgést? Mutatjuk a legjobb szarvasleső helyeket!

Magyarország gazdag szarvaspopulációval büszkélkedhet, és számos helyen lehetőség nyílik megcsodálni és meghallgatni a különleges szarvasbőgés rivalizálást

2023-10-03

A Keszthelyi-hegység romantikus várromja | Holdfényes túra Rezi várához

A Rezi vár nem csak egy történelmi helyszín, hanem egy romantikus éjszakai kalandra is hív. Könnyen megközelíthető romjainál páratlan a kilátás a Balatonra

2023-10-03

Ezeket az őszi virágokat tedd a muskátli helyett az ablakba

Mire beköszönt az ősz, sokszor az ablakok tele vannak elhalt virágokkal és barnuló, elhasznált növényekkel. Ilyen virágokat tehetsz ősszel az ablakba!

2023-10-03

Itt van az őszi metszési időszak: Ezeket a metszési hibákat kerüld el!

Az őszi metszés kritikus időszak a kert gondozásában, amely meghatározza a növények fejlődését a következő évszakokban - kerüld el ezeket a metszési hibákat!

2023-10-03

Ezeket a tipikus tulipánhagyma ültetési hibákat sokan elkövetik ősszel

Mikor kell ültetni ősszel a tulipánokat, mennyire mélyre kell őket ültetni a földbe, milyen távol egymástól, mennyit kell locsolni, kell egyáltalán locsolni?

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

ellenállóság (ellenálló képesség, rezisztencia)

az élő szervezeteknek az az adottsága, hogy a különböző károsító tényezőket képesek... Tovább

Gombaölo Previcur 607 SL

Gombaölő permetező szer zöldségfélék, dísznövények védelmére.Hatóanyag: 607 g/l... Tovább

Tovább a lexikonra
Állatok dísznövény Érdekességek Gazdaság Házi kert kert Környezetvédelem Mezőgazdaság Nemesítés, biotechnológia Növénytermesztés Növényvédelem