Több száz ezer Forint összdíjazású blogverseny és fotópályázat, több, mint 30 nyereménnyel! Myer Te is idekattintva!
"Több diák is a családi gazdaság átvételéhez használná fel a forrást" - mondja Roszik Péter, a Győr-Moson-Sopron Megyei Agrárkamara elnöke, aki Mosonmagyaróváron és Gödöllőn oktatja az ifjú agrárszakembereket. A rendkívül népszerű pályázatra 2007-ben kétezer-ötszáz kérelem érkezett, ebből ezernégyszázat tudott támogatni a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA). A pályázattal egyszeri, vissza nem térintendő támogatás szerezhető, ami a vállalt gazdaság méretének függvényében húsz- és negyvenezer euró közötti összeget jelent.
Előnyt élveznek a vidéken élő, felsőfokú végzettségű mezőgazdászok
A pályázati kiírás több ponton eltér a korábbitól. Már azok is pályázhatnak, akik az elmúlt egy évben valamilyen gazdálkodást folytattak, illetve már rendelkeznek gazdasággal. Roszik szerint ez a változtatás azoknak a családi gazdaságoknak kedvez igazán, ahol éppen generációváltásra készülnek. Változóban a pontrendszer is. Előnyt élveznek a vidéken élő, felsőfokú végzettségű, 25 és 29 év közötti pályázók, továbbá a hátrányos helyzetű térségben élő és négyezer fősnél kisebb településen lakó fiatal gazdák is. Az FVM előírása szerint a jelentkezőknek legalább középfokú mezőgazdasági végzettséggel kell rendelkezniük. A pályázatból a kiíró kizárja azokat a gazdálkodókat, akik már benyújtottak agrár, vagy agrár-vidékfejlesztési célú támogatási kérelmet, illetve pályázatot, az Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH).
A pályázaton húsz-, harminc-, illetve negyvenezer eurónak megfelelő forintot kaphatnak a pályázók, attól függően, hogy a kérelmükben vállalt működtetési időszak negyedik évének végére hány EUME (európai mértékegység) nagyságú lesz a gazdaság. Roszik szerint ennyi támogatásból csak kivételesen lehet "nulláról" útnak indítani egy agrárvállalkozást. "Így talán akkor lehet elég a pénz, ha a pályázó nem vásárol, hanem infrastruktúrával együtt bérli a földet. Ha mégis a vásárlás mellett dönt, csupán négy-öt hektárt érdemes vásárolnia, azon pedig nagy hasznot hozó kultúrákat termesztenie." Példaként az elnök faiskolát, ültetvény-előnevelést, illetve a vegyes biokertészet lehetőségét említette.
Roszik előző pályázati kiíráskor szerzett tapasztalatai szerint az ideit is nagy érdeklődés övezi majd. A támogatott gazdaságok száma csak az igénylési időszak végén, október tizenötödike után derül ki.