„Többszörösen sújtja a magyar gazdákat a belvíz és az árvíz. A tönkrement termés miatt bevételkiesést szenvednek el, ráadásul évente hektáronként kilencszáz, ezer forintot kell a védekezésre kifizetniük, miközben a vízelvezető csatornákat nem hozták rendbe” – mondta a Magyar Hírlapnak Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke.
Emlékeztetett: a vízgazdálkodási társulások 2002-ben, az Orbán-kormány idején kaptak utoljára pénzt a működésükre, azóta egyetlen fillért sem láttak. Ennek következtében az elvezető csatornák jelentős része olyan állapotban van, hogy még szivattyúval sem lehet elvezetni belőlük a vizet.
A belvízkatasztrófa következtében kipusztul a földekből a termés – mondta Jakab István –, ami lehetetlenné teszi a gazdálkodást, ráadásul megakadályozza az uniós területalapú támogatások lehívását is. Az elnök ezért sürgős és határozott intézkedések megtételére szólította fel a kormányt.
A Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy tovább árad a Hortobágy-Berettyó. A folyón másodfokú az árvízvédelmi készültség. A Berettyó vízállása Szeghalomnál tegnap reggel 474 centiméter volt, ami csak 18 centiméterrel marad el a harmadfok elrendeléséhez szükséges vízszinttől. Az elmúlt 24 órában 35 stabil szivattyútelep 2,2 millió, míg négy szállítható szivattyú 83 ezer köbméter vizet emelt át a folyókba. A védekezés során eddig több mint 11 millió köbméter vizet szivattyúztak át.
A Szabad Föld eközben azt írta, hogy a Tisza-völgy árvízvédelmét szavatoló Vásárhelyi-terv megvalósítása mintegy hat évet csúszik, mivel a hat tározóból csak 2008 novemberében készült el az első, a cigándi árapasztó, míg a program befejezését időközben 2013-ra módosították.
Csökkent a múlt esztendőben a magyarországi gabonatermés
Tavaly 17,8 százalékkal kevesebb, 11,9 millió tonna gabona termett. Búzából 22 százalékkal, 4,4 millió tonnára csökkent a termés, a kukoricatermés 15 százalékkal volt kevesebb, és 7,5 millió tonnát tett ki – hozta nyilvánosságra tegnap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A cukorrépa 13 ezer hektárnyi betakarított területe harminc százalékkal nőtt a 2008-ashoz képest, a termés mennyisége 692 ezer tonna volt, ami huszonegy százalékkal emelkedett, a termésátlag 52 350 kilogramm volt hektáronként. Burgonyából 22 ezer hektárról – az előző évinél 12 százalékkal kisebb szántóföldi területről – 541 ezer tonnát, a tavalyelőttinél huszonegy százalékkal kevesebbet takarítottak be, miközben tíz százalékkal, hektáronként 24 330 kilogrammra csökkent a termésátlag. A KSH adataiból kiderült, hogy 2008-ban 2,3 millió hektáron, a 2007. évinél öt százalékkal nagyobb területen, 14 528 millió tonna gabona termett. A statisztikai hivatal szerint 2008-ban búzából 5,6 millió tonna, kukoricából 8,9 millió tonna termést takarítottak be. (HE)