Fűszerpaprika lexikon

hirdetes

Minden, amit tudni kell a magyar fűszerpaprikáról

Pinterest logo

KÖVESS MINKET

PINTERESTEN

Világszerte híres a magyar fűszerpaprika és igen büszkék is vagyunk rá. A mai fogyasztói társadalomnak köszönhetően, ha nem is versenytárs, de mindenképp helyettesítő termék százai vannak a piacon, amelyek kiszorítani kívánják a mi szeretet paprikánkat. Egy kis bemutatással készültünk a paprikának eredetéről, elkészítéséből és a fajták sokszínűségéből!

A világon nincs olyan helye, ahol ne ismernék a magyar fűszerpaprikát, ez nem is véletlen, hiszen az egyik legjobb a magyar fűszerpaprika, büszkék is lehetünk rá.

A fűszerpaprika történelme

 

A paprika, mint olyan az összes fajtájával együtt Közép-, ill. Dél- Amerikából származik. A burgonyafélék családjába tartozik, a Capsium nemzetségbe. Magyarországon az 1600-as években feltételezhetően Széchy Mária, Wesselényi Ferenc gróf felesége honosította meg. Az első példányokat a szegedi ferences kolostor kertjében termesztették. Először 1604-ben jegyezték le törökbors néven.

Az elején még nem tartották igazán hasznos fűszernek, sőt a gazdagabbak rossz hatású növényként kezelték és ezt az orvostudomány is így látta akkoriban. A szegényebbek viszont ezzel borsozták az otthoni főztet. A XIX. századra megbékéltek vele sőt egy századdal később már gyógyszerként is elismerték. A magyarok sokáig a nemzetek konyháinak keveredéséből élt és épp azért, hogy honosítsák, forradalmasították a zsíron pirított hagyma és fűszerpaprika hozzáadásával. Amelyeket az átutazók meg is említettek sokszor hazájukban. A magyar hangsúlyozás érdekében igyekeztek mindent paprikázni.

hirdetes

 

A fűszerpaprika maga

 

A fűszerpaprika-őrlemény a fűszerpaprika-növény beérett és megszárított termésének megőrlésével nyert termék. Őrölt fűszerpaprika vagy pirospaprika a készült finomra őrölt por.

„Gyártásához csak bizonyos előírásoknak (törvény, rendelet, Magyar Élelmiszerkönyv (MÉ) I. kötet), nemzeti szintű ajánlásoknak (MÉ II. kötet, szabvány), vagy ha ezek egyike sem stimmel, a szokásos kereskedelmi követelményeknek és az étkezési célnak megfelelő minőségű anyagok használhatóak fel.” 

 

Felhasználható anyagok

  • Fűszerpaprika- növény
  • Fűszerpaprika- féltermék
  • Egyéb anyagok: Víz, ivóvíz-minőségű, bakteriológiailag kifogástalan állapotú. 

 

Nézzük meg, hogyan készül a fűszerpaprika, lapozz tovább

A világon nincs olyan helye, ahol ne ismernék a magyar fűszerpaprikát, ez nem is véletlen, hiszen az egyik legjobb a magyar fűszerpaprika, büszkék is lehetünk rá.

Fűszerpaprika elkészítése

 

A leszedett gyümölcs nem teljesen érett állapotában van, ezután utóérlelik, válogatják és megtisztítják őket. A megszárított paprikát pedig kicsumázzák attól függően, hogy elérte a megfelelő minőségi szintet, ezt követően összezúzzák és megőrlik szorosra állított kőpárok között átjáratva felmelegítik. A kész őrleményt kondicionálják, hűtik, pihentetik és kész a csomagolásra.

hirdetes

 

Fűszerpaprika fajtái

 

  • Csemege, ha egyöntetű megjelenésű, piros, világosabb piros, vagy sárgáspiros alapszínű sárgásbarnás árnyalattal.

 

  • Az édesnemes kissé mozaikos megjelenésű, piros, világos piros, sárgáspiros, vagy sárgásbarnás árnyalatú.

 

  • rózsapaprika szintén kissé mozaikos megjelenésű, fakópiros alapszínű sárgásbarnás árnyalattal, enyhén csípős.
hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-11-30

Így segít az ecet a növényeiden

Az ecet, amit általában tisztítószerként ismerünk, kiváló segítség lehet a növények egészséges növekedésének elősegítésében és más hasznos célokra is a növényeinkkel kapcsolatban.

2023-11-28

Így készül az eredeti savanyú káposzta – Elárulták a kerecsendiek a titkok

A káposztasavanyítás ősi művészete mélyen gyökerezik a hagyományokban, és Kerecsenden egy különleges, közösségi program keretében kaphatunk betekintést ebbe a gasztrokalandba.

2023-12-05

Növények a fürdőszobában: páfrány, aloe vera és orchidea, ne hagyd növény nélkül a fürdőt!

Növényeket a fürdőszobába! Talán nem is gondolnánk, de az olyan növények, mint az orchideák, páfrányok és aloe verák kiválóan érzik magukat a nedves klímájú térben!

2023-12-05

Természetes tápanyagok a szobanövények számára: banánhéj, zacc és cukor?

Természetes tápanyagok segítségével, a cukor, kávézacc, zöldségek főzőlevének és banánhéjnak titkait megismerve kertünkben exponenciálisan növelhetjük a növények szépségét

2023-11-30

Az évelők szaporítását most is elvégezhetjük!

Az évelő növények gondozása és szaporítása fontos lépése a kertfenntartásnak. A tőosztás, pedig épp olyan téli feladatok közé tartozik, mint a metszés, vagy a gyümölcsfa ültetés.

2023-11-30

A nagymamámtól tanultam ezt a leander teleltetési technikát – Mióta így csinálom minden nyáron ontja a virágot

A nagymama leander teleltetési technikája kiváló eredményekkel szolgál, és nemcsak a növények életében, hanem a családunk kertjének szépségében is látható.

2023-12-04

Rengetegen rohamozzák meg az IKEA-t, ilyen olcsón fenyőhöz máshol nem lehet jutni

IKEA fenyővásár árak 2023-ban kicsit ugyan emelkedtek, de még mindig megéri az IKEA-ban fenyőt vásárolni. Az árak alacsonyak, és még kedvezmények is várnak.

2023-12-05

Kint is teleltethetjük a Leandert? - Tanácsok és Különféle Megközelítések

Ebben a vitatott témában számos ellentétes vélemény és tanács található, és a következőkben megvizsgáljuk, hogyan befolyásolhatják a kertek sokfélesége, mikroklímák és a leanderek sajátos jellemzői a téli teleltetést.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

paraszimpatikus idegrendszer

a —>vegetatív idegrendszernek a nyúltagyi, a középagyi (—>agyvelő) és a... Tovább

látás

fényingerek hatására keletkezett érzet. A —>szemgolyó ideghártyájának... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Gazdaság Növénytermesztés