Havazás decemberben

Itt az első havazás – Megbénult a fél ország

Szélesi Ferenc - Főkertész
Push értesítések

ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT,

IRATKOZZ FEL ÉRTESÍTÉSEINKRE

Elképesztő, hogy minden évben ugyanaz történik, már hetekkel ezelőtt lehetett sejteni, hogy érkezik a havazás, legalább 5-6 nappal korábban pedig az is kiderült, hogy pontosan mikor…Mégis megbénult a fél ország…

Bármennyire is meglepő, szokott havazni decemberben

 

Havas reggelre ébredhettünk

Minden nap meg szoktam nézni az időjárás előrejelzést, nem is egy helyen, így tettem mostanában is, és egy héttel korábban láttam, hogy az összes ilyen weboldal arról ad tájékoztatást, hogy vasárnap este már többfelé eshet a , hétfőn pedig az ország jelentős részén lehet számítani az égi áldásra. Be is jöttek az előrejelzések, fehér tájra ébredhettünk, az ország nyugati, keleti, valamint északi területein – szinte mindenhol hullott a , változó intenzitással. 

Felkészültünk a télre, de be kell valljuk, hóra nem számítottunk… 

Ismerősen csengenek Hofi Géza szavai, amik aktualitásukból nem vesztettek semmit (sajnos). Gödöllőn lakom, 9 óra körül indultam a város felé, gyalogosan – se a járdán, se az úton nem tudtam normálisan közlekedni. Rendben, a járda takarítása többnyire a lakosok feladata, és mivel az emberek 90 százaléka reggel elmegy dolgozni, ezért megértem, hogy a legtöbb helyen havas a járda. Na, de az utak…Rendben, gyalog nem tudok közlekedni, de autóval sem megy…Egyetlen egy helyen sem láttam kotró, sószóró nyomát, mindenhol latyak, hó, síkos út – elképesztően balesetveszélyes volt autóba ülni ma. 

Valóban megbénult a fél ország

Budapestre a szokásos negyven perces út most kettő és fél óra volt, ezalatt elképesztően sok balesettel lehetett találkozni. Az M3-mas autópályán 30-40 km/órával lehetett haladni – már, amikor lehetett…Több baleset is fennakadásokat okozott, szerintem mindenki úgy gondolta, hogy az autópályák tiszták lesznek, hiába esik a hó, így az emberek 80 százaléka a sztrádát választotta. Nem biztos, hogy rossz volt a döntés, mivel máshol sem lehetett haladni – szinte az összes főváros környéki gyorsforgalmi-, fő-, illetve mellékúton araszoltak a járművek. 

Előzzük meg a bajt! 

Az az igazság, hogy most is sokan indultak útnak olyan járművekkel, amik nem alkalmasak téli közlekedésre, ráadásul még mindig léteznek olyan emberek, akik elutasítják a téli gumi használatát. A legtöbb baleset pedig megelőzhető lenne egy kis odafigyeléssel, legyetek elővigyázatosak, készítsétek fel magatokat és az autótokat is a hidegre, a hóra, a télre, és csak ezután induljatok útnak! 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS
További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

Rovarölo Basudin 5 G

Jól ismert talajfertőtlenítő szer pajorok, drótférgek és egyéb talajlakó kártevők... Tovább

Mérlegképes könyvelő

Akár céges, akár saját pénzügyeid kezeléséhez szükséges, hogy naprakész legyél a... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek