10 egészséges zöldség mind a négy évszakra

hirdetes

Így hozhatsz létre szuper egészséges kertet!

Szélesi Ferenc
Push értesítések

ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT,

IRATKOZZ FEL ÉRTESÍTÉSEINKRE

Ha szeretnél te is egészségesebben élni, de nem vagy hajlandó erre sok pénzt költeni, akkor mindenképpen érdemes elolvasni cikkünket. Most elmondjuk, hogyan hozhatsz létre kevés pénzből, gyorsan és könnyedén egészséges kertet! 

10 szuperegészséges zöldség, amit mind a négy évszakban termeszthetsz!

Egészséges zöldségek termesztése

Azzal mindenki tisztában van, hogy a zöldségek a legegészségesebb élelmiszerek közé tartoznak, hiszen hasznos fitotápanyagokat tartalmaznak, amikről még a szakértőknek is csak annyit sikerült megfejteniük, hogy jót tesznek a szervezetünknek (csak éppen azzal nem vagyunk teljesen tisztában, hogy hogyan). Mindemellett víz és rostok is vannak bennük, amelyek elengedhetetlenek egészségünk megőrzéséhez. Nem csoda tehát, hogy sokan igyekeznek egész évben elegendő zöldséget fogyasztani, hogy biztosítsák szervezetük tápanyag-utánpótlását.

Ez a feladat azonban sokakon kifoghat, hiszen a legtöbben úgy tudják, hogy az évnek csupán bizonyos részei alkalmasak a növénytermesztésre, míg a többiben (első sorban ősszel és télen) kénytelenek várni vagy a készleteikre hagyatkozni. Szerencsére némi válogatással és kellő gondoskodással biztosíthatod, hogy egész évben friss zöldségek kerüljenek tányérodra. Hogy segítsünk ebben, a válogatást át is vállaltuk, ezért most felsorolunk 10 egészséges haszonnövényt, amikkel mind a négy évszakot kitöltheted!

hirdetes

Egészséges haszonnövények

Bizonyos zöldségeket akár majd télen is vagy legalább is olyan hideg időkben is termeszthetsz, amikor más növények téli álmukat alusszák, vagy egyáltalán nem képesek megmaradni. Tehát, ha a mostani nagy melegben nem is, egy pár hónap múlva érdemes elkezdeni ezeket a zöldségeket termeszteni! Addig peddig ismerkedj meg velük.

Cikória (Cichorium intybus var. sativum)

A gyakran kávé kapcsán emlegetett cikória (a mezei katáng egyik változata) egy főgyökeres zöldség, és a vörös cikória illetve az endívia közeli rokona, azonban családtagjaival ellentétben sokkal jobban tűri a meleg körülményeket. Késő tavaszi szüreteléséhez már az előző év nyár végén érdemes elültetni, vagy kora tavasszal, hogy egészen télig fejlődhessen a kertben. A lényeg az, hogy hideg időben kezdjen el kifejlődni, és végül hidegben is szüreteld le.

A cikória levelei és gyökerei

A cikória kellemesen kesernyés leveleit párolással és sütéssel lehet édesebbé varázsolni, de nyersen salátákhoz is remek hozzávaló lehet egy gazdagabb ízhatás érdekében. A gyökereket bármikor fel lehet ásni, amikor a talaj még alkalmas a megmunkálásra.

hirdetes

A cikória jótékony hatásai

A cikória enyhítheti a magas vérnyomást, segíthet a szívleállás elkerülésében, javíthatja az étvágyat, enyhítheti a gyomorpanaszokat, a székrekedést, a máj- és az epehólyag-problémákat és lassíthatja a gyors szívverést is.

Könnyedén termeszthető

A cikória egyik legjobb tulajdonsága, hogy még rosszabb minőségű talajban is meglehetősen egyszerűen termeszthető zöldség. Persze ha ideális körülményeket tudsz biztosítani számára, akkor sokkal bőségesebb termésekre és szüretekre számíthatsz. Valójában annyira igénytelen, hogy akár gyomként is nevelheted kertedben – csak ültesd el valahova, és hagyd, hogy az eső „gondozza” (szárazságban azért nem árt kisegíteni néha). A következő oldalon folytatom! 

WikimediaImages képe a Pixabay -en.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-05-27

Ismerd meg a kerti Holdviolát – Nem csak a neve miatt olyan különleges

A holdviola (Lunaria annua), más néven ezüstvirág vagy pénzvirág, egy varázslatos növény, amely különleges és megkapó szépséggel bír. Ismerd meg közelebbről!

2023-05-30

5 kerti tevékenység, amit a gyerekre bízhatsz, és mindketten jól jártok vele

Tanítsd meg a gyerekednek a kertészkedés egy-két trükkjét, ő is élvezni fogja, hogy csinálhat valamit a nyári szünetben, és neked is több időd jut pihenni!

2023-05-30

Így spórolj a kertben: 6 tipp, hogy olcsóbb legyen a kertészkedés

Valóban drága lenne kertészkedni, növényeket ültetni, gondozni, nevelni? Mutatunk néhány okos tanácsot, amivel könnyedén spórolhatsz a kertészkedés során!

2023-05-27

Ezek a zöldségek árnyékban is tökéletesen termeszthetőek

A legtöbb zöldség termesztéséhez sok napsütés kell, de mit tegyünk akkor, ha árnyékos a kertünk? Nem kell félni, vannak zöldségek, amik szeretik az árnyékot!

2023-06-05

Tudományosan bizonyított: ez az 5 zöldség csökkenti a fogszuvasodás kockázatát

Szakemberek állítják, hogy bizonyos ételek fogyasztása csökkenti a fogszuvasodás kockázatát, listájukon több friss zöldség is szerepel, mutatjuk melyek!

2023-05-31

Az 5 legszebb Dália fajta – Ha igazi különlegességet szeretnél a kertedbe

Ha érdekelnek a dáliák és szeretnéd megismerni az öt legszebb fajtájukat, akkor olvasd tovább ezt a cikket. Összegyűjtöttük az öt legszebb dáliafajtát!

2023-05-31

A tereprendezési sziklák tisztítása – egyszerű módszerek, hogy újra jól nézzen ki a sziklakert

A sziklakert sziklái könnyen bevonódhatnak mohával vagy szennyeződésekkel, aminek következtében elveszítik eredeti megjelenésüket, viszont egyszerű tisztítani!

2023-05-30

Milyen növényekkel érdemes társítani a levendulát, és miért?

Kártevők elleni védelem, talaj javítás, esztétikai szempontok: ebben a cikkben felfedezheted, mely növényeket érdemes társítani a levendulával, és miért.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

Komárom-Esztergom Megyei Földhivatal

Földhivatal Vezetõ: Kovács István mb. hivatalvezetõ Cím: Esztergom Rudnay Sándor tér 2.... Tovább

Gyomirtó Betanal Eco

Gyomirtó permetezőszer cukorrépa gyomirtására.Hatóanyag: 160 g/l dezmedifam, 160 g/l... Tovább

Tovább a lexikonra
Házi kert Zöldség Zöldségtermesztés