A diónak számos élettani hatása van, amit eddig még biztosan nem ismertél

Dió felhasználásai, amiket ismerned kell!

AN, ZH
Push értesítések

ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT,

IRATKOZZ FEL ÉRTESÍTÉSEINKRE

A diót többféleképpen használjuk, mégis keveset tudnak kedvező étrendi hatásáról és gyógyhatásáról, hiszen jó a torokgyulladásra, pálinkának sem utolsó de hajat is fest.

A dió hihetetlen élettani hatásai mutatjuk meg nektek, érdemes elolvasnod neked is cikkünket

A dió bemutatása

Tavasszal üdezöld hajtásaiban gyönyörködhetünk, nyáron árnyas pihenőhelyet nyújt a koronája, ősszel vidám családi program terményének a szedése és feltörése, télen pedig a kedvenc süteményeink alapanyaga. Ez pedig nem lehet más, mint a közkedvelt dió, amelyet ugyan sokan ismernek és többféleképpen használnak, mégis keveset tudnak kedvező étrendi hatásáról és gyógyhatásáról.

A diót már az ókori görögök is ismerték: kutyaharapás gyógyítására és féregűzőként használták. A rómaiak is tisztelték, innen ered nevének (Juglans) jelentése „Jupiter makkja”. A közékorban elsősorban magját fogyasztották, emellett reuma és idegpanaszok ellen teát is készítettek belőle. Hazánk népi gyógyászatában gyakran alkalmazták a diót, belsőleg vértisztítóként, bél- és gyomorhurut ellen, külsőleg sebkezelésre.

A Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi karán működő Gyógy, -és Aromanövények Tanszék kutatói a Traditional and Wild program keretében többek között az egyes gyógynövényekkel kapcsolatos tradicionális tudást, valamint az egyes növények hatóanyag-tartalmát vizsgálják. Kutatásaik tükrében lássuk, mit érdemes tudni a dióról.

A dió hihetetlen élettani hatásai

A diólevél és a termésfal fő hatóanyagként juglont, flavonoidokat, cseranyagokat, kevés illóolajat és C-vitaminttartalmaz. A juglonnak igen erős festő hatása van, diófapácot készítenek belőle. Erős színező hatását magunk is tapasztalhatjuk, diószedés közben, amikor a dió héja barnára színezi a bőrünket.

A növény juglon tartalmának tudható be allelopátiás hatása is: gátolja más növények fejlődését. Ezért a diófák közvetlen közelében általában nincs más fa, bokor, de gyakran a fű sem nő ki alattuk.

A dió gyümölcse, azaz a magja, is számos értékes anyagot tartalmaz: telítetlen zsírsavakat, fehérjét, ásványi anyagokat (Mg, K, Ca), és vitaminokat (E-, B-vitamin). Gyógyhatását tekintve többek között gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő, összehúzó hatású. Mi mindenre jó még a dió és a diólevél?

Dió felhasználásai

Belsőleg


Tea formájában fogyasztva elsősorban gyomor- és bélhurut, hasmenés kezelésére használják.

Elkészítése:

1,5 dl forró vízhez adjunk 1,5 g szárított diólevelet, 3-5 perc állás után szűrjük le. Napi maximum 1-3 csészével javallott. Gyomorfekélyben szenvedők ne használják!

Fontos élelmiszeri alapanyag a dió, magját nemcsak nyersen, pörkölve, olaj formájában fogyasztják, de likőr, pálinka, lekvár is készíthető belőle, éretlen zöld terméseit pedig gyakran befőzik vagy szörpöt készítenek belőle. Magja és a magjából sajtolt olaj érvédő, érelmeszesedést gátló, csökkenti a koleszterinszintet és antioxidáns hatású.

Külsőleg


Levelének forrázatát borogatás formájában illetve lemosásra használják fekélyek, kelések, ekcéma, akne, gyulladásos sebek gyógyítására, továbbá izzadás ellen. Ezenkívül gargalizálószerként torokgyulladás esetén  hatásos, ülőfürdőként pedig aranyér kezelésére jó. Amikor külsőleg használjuk, töményebb forrázatot kell készíteni. Ekkor 5 g száraz drogra (diólevélre) 2 dl forró vizet öntünk, és 20-30 percen át állni hagyjuk, majd leszűrjük.

Az elkészült oldattal gargarizálhatunk, ülőfürdőként is használhatjuk. Jobb hivgítás nélkül használni, azomban szükség esetén, például ha csípi valakinek a bőrét, 2-3 szorosra higítható.

A dió felhasználásával kozmetikumok is készülnek, egyes hajfestékek, napozóolajok a juglon átalakulási termékeit tartalmazzák. A szárított a dió hajfestésre házilag is haszlálható. Festőanyagot kétféleképpen készíthetünk:

A termésfalból, vagyis a dió héjából teát készítünk tetszés szerinti arányokkal, de fél liter vízhez legalább 5-6 diót adunk. Egy napig állni hagyjuk, majd ezt visszük fel a nedves hajra, 20-30 percig rajta hagyjuk és végül kimossuk belőle.

Másik megoldás, amikor a porrá tört diókopácsot (vagyis a dió zöld, megszárított és porrá tört héját) annyi forró vízzel keverjük el, hogy tejfölszerű, könnyen kenhető masszát kapjunk. Ezt a pépes masszát kenjük a hajra, majd 20 percig rajta hagyjuk és gondosan kimossuk belőle.

Folyamatos használata hosszú időn keresztül ellenjavallott, a juglon esetleges sejtkárosító hatása miatt.
 

Hol és hogyan kell gyűjteni a diót?


Bár nem őshonos faj a dió, de az egész országban elterjedt. Régebben gyakran ültették utak mellé, kertekbe, szőlőhegyekre, gyümölcsösökbe. A diófák hosszú életű, lassú növekedésű fák, sűrű szabályos lombot fejlesztenek. Gyűjteni olyan terülteken kell, ahol a növény részei nem szennyezettek.

A gyógyászatban leggyakrabban használt része a levele, mely korábban a Magyar Gyógyszerkönyvben is szerepelt. A diólevelet kifejlődés után, a levélkéket a levélgerincről lefosztva, július-augusztusban kell gyűjteni. Ezen kívül felhasználják ritkábban éretlen, húsos termésfalát is, ez a diókopács. A diókopácsot diószüret idején, ősszel gyűjtik. A levélkéket és a diókopácsot vékony rétegben kiterítve, árnyékos, szellős helyen kell megszárítani. A száraz levélnek már nincs illata.

Háttérinformáció


Az adatok, információk forrása a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi karának Gyógy- és Aromanövények Tanszéke. Az adatokat a tanszék munkatársai tudományos igényességgel állították össze.

Az információk begyűjtését és a háttérkutatásokat a Traditional and wild projekt támogatta. A projekt az Central Europe Programban az Európai Unió és a Magyar Köztársaság társfinanszírozásával valósul meg.

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

2024-03-19

5 tipp a kora tavaszi vetések sikeréhez

A kora tavaszi vetés tartogat veszélyeket, de vannak tippek, melyek segítségével legyőzhetjük ezeket: most 5 tippet mutatunk a sikeres, kora tavasziv etéshez!

2024-03-13

Ezzel a trükkel szüretelj rengeteg málnát idén nyáron

Tanulj meg metszeni málnát, hogy a növény erősebb, a termés pedig több és jobb minőségű legyen. Ismerd meg a metszés előnyeit, mikor és hogyan kell metszeni!

2024-03-05

Ezért jobb tavasszal elültetni a levendulát, mint ősszel

Levendula ültetés márciusban? Naná, hiszen ez a legjobb és legalkalmasabb időpont több okból kifolyólag is egy kertész szerint, mutatjuk mire figyelj kifejezetten!

2024-03-05

Csinos szellőrózsa: így ültesd el márciusban és minden évben visszatér

Az elképesztően szép, csinos szellőrózsa nevű virágot márciusban is elültetheted többek között, jövőre pedig már vissza fog térni hozzád, fogadd meg ezeket!

2024-03-27

Így szaporíthatod a leandert akár egyetlen ágról is

Tudtad, hogy a csodaszép mediterrán eredetű leandert egyetlen kis ágacska segítségével is könnyedén szaporíthatod? Részletes útmutatóhoz kattints!

2024-04-10

Itt az eredmény: ez a magyarok kedvenc dísznövénye

Itt a magyarok kedvenc dísznövénye, nézzük meg, melyik az és miért éppen ez a növény oly sok ember kedvence:

2024-04-16

Ideje elültetni a cukkinit, mutatjuk, hogyan csináld helyesen!

Egyre népszerűbb a cukkini hazánkban is. Ültess 2024-ben te is cukkinit, mutatjuk, hogy mikor, és hogyan csináld, hogy a legtöbb, legjobb termésed legyen!

2024-04-15

5+1 érdekesség, amit nem tudtál a tavirózsáról

Fedezz fel lenyűgöző érdekességeket a tavirózsákról! Tudj meg többet a Hévízi-tó különleges virágairól, a fehér tündérrózsák sorsáról és sok más meglepetésről!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

bála

szalma v. széna összepréselésével előállított, rendszerint tégla v. henger alakúra... Tovább

ES Bocuse (RH 0155)

Kukorica Cél: szemes Leírás:A hímvirágzás ideje közepesen korai, a címer oldalágai... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Növénytermesztés