Zöldségchips készítése, egészséges és nagyon finom!

hirdetes

Így készíthetsz isteni chipset zöldségekből!

Szélesi Ferenc - Főkertész, AN
Youtube logo

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

A feldolgozás egyik legegyszerűbb módját mutatom most meg nektek, a cikkből kiderül, hogyan készíthettek könnyedén chipset zöldségekből, mindenképp próbáljátok ki, ha szeretnétek finomat és egészségeset enni! 

Zöldségchips - Egészséges és finom

Érdekesség a chipsről

A chips olajban ropogósra kisütött, vékony nassolnivaló, amit általában burgonyából készítenek, ezt általában sózzák, esetleg különféle fűszerekkel ízesítenek és így kerül a boltok polcaira. Érdekességképpen elmondom, hogy a mendemondák szerint ezt a világszerte elterjedt rágcsálnivalót első alkalommal 1858-ban állították elő New Yorkban. A híres vasútmilliomos, Cornelius Vanderbilt éppen hozzákezdett vacsorájához az egyik helyi étteremben, a körítésként feltálalt burgonyát viszont túlságosan vastagnak találta.

A pincér kicserélte vékonyabb, ropogósabb burgonyára, de ez sem nyerte el a tetszését az úriembernek. Végül a főszakács, George Crum úgy döntött, hogy megleckézteti, így olyan vékonyra és ropogósra sütötte a burgonyát, amilyet korábban még soha nem készített. Az előkelő vendég reakciója viszont meglepett mindenkit, ugyanis felháborodás helyett jóízűen elfogyasztotta a világ első burgonyaszirmát, majd rendelt belőle még egy adaggal.

Nem telt el sok idő, az extra vékony burgonya a ház specialitásává vált, eleinte minden fogáshoz külön tálkában kínálták, később dobozokban árulták, majd elkezdték gyárban készíteni nagyobb mennyiségbe. 1926-ban Laura Scudder zsírpapírból gyártott zacskót hozzá, amit forró vasalóval zárt le. Eleinte nem ízesítették, csak egy kis zacskó sót mellékeltek mellé, az első ízesített változat 1954-ben jelent meg, melyet egy ír chips-gyáros, Joe Murphy dobott a piacra.

hirdetes

Az általa kitalálta első ízek között a sós-ecetes, és a sajtos-hagymás szerepeltek, melyek még ma is nagyon népszerűek. Az európai kontinensen a második világháborút követően jelent meg, az amerikai katonák hozták magukkal, magyarországi megjelenésére viszont még többet kellett várni, csak a kilencvenes évek elején érkezett meg az amerikai finomság. Azóta viszont mindenki tetszését elnyerte, viszont létezik sokkal egészségesebb és finomabb megoldás helyette, ami még jobban fog tetszeni nektek, a következő oldalon megmutatom, hogyan készíthettek zöldségekből és gyümölcsökből chipset!

Zöldségchips - Egészséges és finom

Zöldségchips - Egészséges és finom

hirdetes

Igazán különleges, és isteni finom chipset készíthetsz csaknem minden zöldségféléből, kicsit több idő elkészíteni őket, de megéri a fáradozást, most megtudhatod, mit kell tenned, hogy belekóstolhass! 

Miből lehet zöldség chipset készíteni?

Fontos tudni, hogy minden gyökérzöldség alkalmas arra, hogy chipset készítsünk belőle, többek között használhatjuk a sárgarépát, a céklát, a zellert, a csicsókát, a pasztinákot, a fekete retket, de még az édesburgonyát is! Az zöldségeket tisztítsuk meg jó alaposan, majd szeleteljük fel vékonyan. A kés sajnos nem elegendő, mert azzal nem tudunk egységes szeleteket vágni, ráadásul olyan vékonyakat sem, amilyenre szükségünk lenne. A legjobb megoldást az uborkagyalu jelenti, azzal próbálkozzatok.

Ha kész a szeletelés, akkor óvatosan töröljük át a zöldségeket papírtörlővel, hogy eltávolítsuk a nedvességet. Pár csepp olajjal és egy kis sóval (esetleg fűszerekkel) forgassuk össze, vagy rázzuk össze egy nejlonzacskóban, ebben az esetben még kevesebb olaj kell hozzá.  Béleljünk ki egy megfelelő méretű tepsit sütőpapírral, és rendezzük el a szeletelt zöldségeket úgy, hogy ne fedjék egymást, így biztosan ropogósra fog sülni mindegyik.

Zöldség chips sütése

180 fokos sütőben általában 10-15 percig kell sütni, félidőben érdemes rajtuk fordítani egyet, és nézegessük azért, meg ne égjenek. A céklához kiválóan illik a római kömény, a fehér-, és a sárgarépa, illetve a pasztinák és a fekete retek önmagában is karakteres, finom, a burgonyához adhatunk szinte bármit, de a mediterrán fűszerek és fűszerkeverékek a legjobban. Próbáljátok ki mindenképp, a sütésnél pedig figyeljetek, mert minden zöldségnél más, és más az idő, ezért írtam 10-15 percet! 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-11-30

Így segít az ecet a növényeiden

Az ecet, amit általában tisztítószerként ismerünk, kiváló segítség lehet a növények egészséges növekedésének elősegítésében és más hasznos célokra is a növényeinkkel kapcsolatban.

2023-11-28

Felkészültél a több centis hóra? Ilyen hatással lesz a kertben telelő növényeidre!

Készüljünk fel a hóesésre és a hideg hónapokra, hogy tavasszal virágba boruljon a kertünk, és az egész évben élvezhessük a növények szépségét.

2023-11-28

Így készül az eredeti savanyú káposzta – Elárulták a kerecsendiek a titkok

A káposztasavanyítás ősi művészete mélyen gyökerezik a hagyományokban, és Kerecsenden egy különleges, közösségi program keretében kaphatunk betekintést ebbe a gasztrokalandba.

2023-11-30

Az évelők szaporítását most is elvégezhetjük!

Az évelő növények gondozása és szaporítása fontos lépése a kertfenntartásnak. A tőosztás, pedig épp olyan téli feladatok közé tartozik, mint a metszés, vagy a gyümölcsfa ültetés.

2023-11-28

5 kihagyhatatlan gőzgombóc a városban, amit neked is meg kell kóstolni!

Budapesten több olyan hely is akad, ahol a legfinomabb gőzgombóc változatokat kóstolhatjuk meg. Fedezzük fel együtt ezeket az izgalmas helyeket, és próbáljuk ki mindet!

2023-11-27

4 télálló növény az ablakba - muskátli helyett

Kerestem néhány télálló növényt, amire lecserélhetem a muskátlit, hiszen a párkány télen sem maradhat üresen, ugye? Csak én imádom az ablakba tenni a virágokat?

2023-11-28

Kikerült a hivatalos lista: Ezek a legjobb sípályák 2023-ban

De mely sípályák lesznek az idei szezon legjobbjai? Ezek a sípályák rendelkeznek a legjobb pályákkal, szállásokkal, éttermekkel, kölcsönzőkkel és nem mellesleg hóval!

2023-11-30

Ha a kamrában tárolod az almákat, akkor mindenképp ellenőrizd őket!

A cikk gyakorlati tanácsokat nyújt az alma frissességének megőrzéséhez, beleértve a külső jelek figyelését, a hűvös tárolás fontosságát, az érintési teszt alkalmazását!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

ló ápolása

a ló egészségét fenntartani, munkabírását fokozni megfelelő ápolással lehet. Rendszeresen... Tovább

anyarozs (Claviceps purpurea)

a ->tömlősgombák osztályába tartozó, a —>pázsitfüvek, főleg a ->rozs kalászában... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek gyümölcs Zöldség