A vetőszalag hasznossága, a vetőszalag elkészítése saját kezűleg

hirdetes

A vetőszalag hasznossága, elkészítésének menete

Szélesi Ferenc - Főkertész, GE.
Pinterest logo

KÖVESS MINKET

PINTERESTEN

A vetőszalagnak számtalan előnye van, megkímél minket a felesleges munkától és a pazarlástól. Mostani cikkemben mindent elmondok nektek a vetőszalagról és az is kiderül, hogyan készíthetitek el saját kezűleg! 

Készítsünk vetőszalagot

A vetőszalag hasznossága – Miért van szükségünk vetőszalagra? 

Rengeteg olyan apró magvú zöldségnövényünk van, aminek a vetési problémákat okoz, leginkább azért, mert nem tudjuk őket megfelelő távolságra vetni egymástól. Ennek hátránya az, hogy a kikelő növényeket meg kell ritkítanunk, ezzel pedig megszületik a felesleges munka és a pazarlás. A ritkításra akkor van szükség, ha túl közel kerülnek egymáshoz a magok, ugyanis kikelés után zavarják egymást a fejlődésben. Elveszik egymástól a tápanyagokat, fizikai érintkezés után pedig deformálódnak. 

Vetőszalag alkalmazása – Mely növények esetén vessük be a vetőszalagot?

Elsősorban, mint azt már említettem, az apró magokkal rendelkező zöldségnövények esetében érdekes alkalmaznunk a vetőszalagot, ilyen például a retek, a fehér-, vagy a sárgarépa, ugyanakkor a salátától a káposztaféléken át sok olyan fajjal találkozhatunk, melyeknek magjai nagyon aprók.

hirdetes

Ezen növények vetése nemcsak tavasszal esedékes, mivel több növényt termeszthetünk másodnövényként, valamint olyanok is akadnak, melyeket egész évben folyamatosan, szakaszokban vethetünk annak érdekében, hogy mindig szüretelhető legyen. 

Vetőszalag fontossága – A pazarlás és a felesleges munka elkerülésének érdekében

Sokan nem foglalkoznak a vetőszalaggal, mondván, hogy felesleges időpazarlás. Nekik mondom el, hogy rengeteg időt, munkát és nem utolsósorban pénzt spórolhatunk meg a vetőszalaggal. Ez azért van, mert alapesetben a magok sűrűn kelnek ki, ezért ritkítanunk kell, csak így fejlődhetnek megfelelően a földben maradt példányok.

hirdetes

A ritkítás viszont pazarlás, mivel az elvetett és kikelt növények közel 60-70 százalékát ki kell szednünk, ezek pedig a kukában landolnak. A vetőszalaggal elkerülhetjük a veszteséget, mivel megfelelő távolságra kerülnek a magok, na de hogyan készíthetjük el a vetőszalagot? Ezt mondom el nektek a következő oldalon, érdemes tehát lapozni egyet! 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

333/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet

a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalról szóló 81/2003. (VI. 7.) Korm. rendelet... Tovább

olajok

ált. a növényi anyagcserében keletkező szerves vegyületek. A zsíros o. különböző... Tovább

Tovább a lexikonra
Házi kert