Koncentrációhoz, a sokszínűség elvesztéséhez, a versenyfeltételek romlásához vezethet az Európai Parlament plenáris ülése elé kerülő jelentéstervezet szerint az Európai Bizottság javaslata az európai borászat jelentős átalakításáról.
Ha a keddre tervezett voksoláson megszavazzák az EP-véleményt, a képviselők elítélik a válogatás nélküli kivágás ösztönzését, és nem értenek egyet a lepárlás támogatásának azonnali eltörlésével sem. Ösztönöznék viszont a mértéktartó és felelős borfogyasztást.
Az EU a világ legnagyobb bortermelője: több mint 1,6 millió gazdaságban, 3,4 millió hektárnyi területen foglalkoznak borászattal, az unió adja a világ bortermelésének 60 százalékát. A jelentés szerint a bortermelés pozitív hatást gyakorol a környezetre is.
Jellegtelen egyformaság
A tervezet leszögezi: az európai borágazat reformja fő céljának az ágazat dinamikusabbá és versenyképesebbé tételének kell lennie anélkül, hogy az piacveszteséggel járna a nemzetközi piacokon, figyelembe véve az európai bortermelők és borfogyasztók érdekeit, az európai borászati hagyományok tiszteletben tartását, valamint az európai borok minőségét és hitelét. Úgy véli ugyanakkor, hogy a tömeges és válogatás nélkül történő kivágás forgatókönyve alkalmatlan mind az európai túltermelés elkerülésére, mind az ágazat versenyképességének megerősítésére.
A görög Katerina Baceli nevéhez kötődő jelentés szerint a bizottság az európai bortermelés olyan szerkezeti átalakítását tervezi, amely "a termelés néhány szőlész-borász nagytermelő kezében történő összpontosításához és az előállított borok jellegtelen egyformaságához vezet, és amely következésképpen veszélybe sodorja az európai borok sokszínűségét".
Földrajzi eredetjelzők
Magyar EP-képviselők is élesen bírálják az Európai Bizottság tervezetét. Tabajdi Csaba (MSZP) korábbi üléseken hangsúlyozta, hogy 400 ezer hektár szőlőterület kivágása nem lehet megoldás az európai túltermelési válságra, a hangsúlyt a szerkezetváltásra, ezáltal a szektor versenyképességének helyreállítására, az EU-n belüli és kívüli piacok vissza- és megszerzésére kell helyezni. Az Európai Bizottság által is javasolt nemzeti borítékok rendszerével kapcsolatban Tabajdi szerint indokolt minden uniós forrást ezen belül elosztani: ezáltal hosszú távra biztosítani lehet az európai bortermelők, a magyar borszektor számára rendelkezésre álló pénzeket, egy esetleges közösségi pénzügyi megszorításokat tartalmazó globális agrárreform esetén is.
Glattfelder Béla (Fidesz-MPSZ) a reformtervet a nemzetközi kereskedelem szempontjából vizsgáló jelentésében egyebek között azt sürgette, hogy az Európai Bizottság határozottabban képviselje az európai bortermelők érdekeit a nemzetközi piacokon, és lépjen fel a földrajzi eredetjelzők védelmének megerősítése érdekében. Szükségesnek tartotta azt is, hogy minden esetben azonos szabályok vonatkozzanak az európai, illetve az importált borokra is: utóbbiak jelentős részét ugyanis az EU-ban nem engedélyezett eljárásokkal állítják elő - ezeknek a költségek csökkentése mellett gyakran az a céljuk, hogy a szőlőművelés és borkészítés hiányosságait elfedjék.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.