Tavaszi virágültetés, minden, amit tudni érdemes a virágok ültetésével kapcsolatban

hirdetes

Ezeket a virágokat kell elültetnünk márciusban, hogy egész nyáron virágozzanak!

Szélesi Ferenc - Főkertész, ZH
Instagram logo

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Mindenki szeretné szebbé tenni a kiskertjét, ebben biztos vagyok. Közeleg a tavasz, alig várjuk, hogy végre a szabadban lehessünk és kertészkedjünk. A most következő cikkből megtudhatod, hogy kezdj neki a virágok ültetésének. Nagyon hasznos információkat osztunk meg veletek, érdemes megfogadnod tanácsainkat. 

Rózsákat is ültethetünk

Hamarosan itt a tavasz, ilyenkor rengetegen gondolnak arra, hogy virágokat ültessenek, a legtöbb kertész már most nem tudja, hogy mit is csináljon, annyi teendő van ebben az időszakban. Ez nem is baj, hiszen egész télen arra vártunk, hogy eljöjjön végre a jó idő és többet legyünk a szabadban. Most elmondjuk nektek, hogyan ültessetek virágokat, a továbbiakban pedig sorra vesszük azokat a feladatokat, amiket el kell végeznünk tavasszal. Érdemes tehát velünk tartani, remélem, hogy tanácsaink segítségével a ti kertetek is gyönyörű szép lesz és sok örömöt leltek majd benne.

Kezdjük tehát, mit is kell tenni ahhoz, hogy csodálatosan virágozzunk a kertünk!

hirdetes

Mindig azzal kezdjünk, hogy kiválasztjuk a megfelelő helyet a virágok számára. Ha balkonunk vagy teraszunk van és ott szeretnénk a virágokat elhelyezni, akkor nincs nehéz dolgunk, mivel a hely sem túl nagy. Viszont a kertben már okozhat egy kis fejtörést a hely kiválasztása. Én általában azt szoktam mondani, hogy utak mentén alakítsunk ki kis formákat, mivel ezt látjuk mindennap, illetve a kert első részébe helyezzük el a legszebb virágokat, így mindenki láthatja.

hirdetes

Fontos, hogy ne legyen túl nagy, illetve túl kicsi sem, konkrétumot nem igazán tudok mondani, mivel a terület nagyságától függ a virágágy nagysága is. Ha a területünk meg van, akkor mehetünk virágokat vásárolni.

Nem térek ki most arra, hogy milyen növényeket vásároljatok, a legkedveltebbeket megtalálhatjátok egy korábbi cikkemben, kattintsatok ide a további információért! A virágokon kívül szükségünk van még virágos ládákra, cserepekre – hogyha a teraszra ültetjük a növényeket, virágföldre, illetve tápanyagra. A virágok más-más tápanyagot igényelnek, kérjetek tanácsot a kertészetben található szakértőktől. Megvettünk mindent, nézzük, mi a következő lépés, a következő oldalon folytatom!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-06-02

A zsálya pozitív hatásai, nem is hinnéd mennyi mindenre jó

A zsálya sokoldalú, egyedülálló tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek számos egészségügyi előnnyel járnak. Mutatjuk is a zsálya pozitív hatásait az egészségre!

2023-05-27

Ismerd meg a kerti Holdviolát – Nem csak a neve miatt olyan különleges

A holdviola (Lunaria annua), más néven ezüstvirág vagy pénzvirág, egy varázslatos növény, amely különleges és megkapó szépséggel bír. Ismerd meg közelebbről!

2023-04-24

Mit ültessek májusban? 6 zöldség, amit mindenképpen el kell ültetned májusban!

Mit ültess májusban? Milyen zöldségeket kell májusban ültetni? Uborka, paradicsom, hagyma, és a lista itt még nem ért véget, mutatjuk a teljes listát!

2023-04-18

Nagyon veszélyes most fákat, bokrokat kivágni!- Erre figyelj oda!

A költési időszakban végzett fa- és bokroskivágások veszélyeire hívja fel a figyelmet az MME az MTI közleményében. Szerintünk is nagyon fontos ez a téma!

2023-05-30

Sokan nem tudják, de a rozmaringnak csodás hatásai vannak

A rozmaring egy gyönyörű és illatos gyógynövény, amelyet gyakran használnak kulináris célokra, de kevesen tudják, hogy számos csodás hatása is van az egészségre.

2023-05-31

Az orchideák szaporítása – Három szakértői módszer

Ezzel a három szakértői módszerrel viszont rájössz, hogy könnyedén lehet egy orchideából több orchideád! Orchidea szaporítási módszerek kertészeink ajánlása

2023-05-31

Az 5 legszebb Dália fajta – Ha igazi különlegességet szeretnél a kertedbe

Ha érdekelnek a dáliák és szeretnéd megismerni az öt legszebb fajtájukat, akkor olvasd tovább ezt a cikket. Összegyűjtöttük az öt legszebb dáliafajtát!

2023-05-31

Levendulatermesztési hibák – a 6 legnagyobb elkerülendő hiba a kertészek szerint

Ebben a cikkben felsorolunk hat olyan gyakori hibát, amelyeket érdemes elkerülni a levendulatermesztés során, ahogy egy kertészeti szakértő javasolja.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

cink-foszfid-tartalmú rovarölő szer

a lótetű és a mezei pocok irtására alkalmas készítmény. A hatóanyagból nedvesség... Tovább

Biztonságtechnika

A biztonságtechnika interdiszciplináris tudomány, mely a tulajdon és személy... Tovább

Tovább a lexikonra
Növénytermesztés Növényvédelem