Tiszavirágzás 2022

Hamarosan kezdődik idén is a tiszavirágzás!

Szélesi Ferenc - Főkertész, ZH
hirdetes

Június közepén évről évre virágba borul a Tisza. A folyó felett alkonyatkor jelennek meg az első kérészek, majd néhány perc múlva Európa leglátványosabb kérész rajzását láthatjuk. Számunkra ez rendszeres program, ám a kontinensen ez igazi kuriózumnak számít, hiszen ez a jelenség máshol nem látható. 

Tiszavirágzás

Egykor Európaszerte elterjedt faj volt a kérész, mára azonban a kontinens legnagyobb részéről teljesen eltűntek. Szerencsére Magyarországon nagy tömegben jelen vannak, de csak a Tiszában és annak mellékfolyóiban élnek. Nagyjából öt évvel ezelőtt megjelent pár kérész a Dunán is, hála a folyamatosan javuló vízminőségnek. 

A tiszavirágzás teljesen egyedülálló természeti jelenség, amit sehol máshol, csak és kizárólag Magyarországon tekinthetünk meg. Régebben ez az esemény teljesen szokványos volt, ám mára sajnos ritkasága miatt különlegességgé vált. Éppen ezért az egész kontinensről látogatnak a Tisza környékére a turisták, és mi magyarok is nagyon szeretünk ebben az időszakban lemenni a folyó vidékére. Idén szerencsére még az időjárás is kedvezni fog, ha hinni lehet az időjárás-jelentéseknek, egyelőre 25-30 fokot, és napsütést mondanak június első felére. Érdemes tehát mindenkinek kivenni a szabadságát, vagy pedig hétvégén nekivágni az útnak! Mi ott leszünk, és csinálunk pár fotót, amin be tudjuk nektke mutatni közelebbről ezt a nem mindennapi pillanatot, remélem, hogy találkozunk! 

hirdetes

Június első felében rajzik Európa legnagyobb kérészfaja, ha szerencséd van, meglesheted a látványos jelenséget. Szolnokon az esemény apropójára megszervezik idén is a Tiszavirág Fesztivált, ide kattintva megtudhatod, mikor lesz pontosan, illetve milyen programok várnak itt! 

hirdetes

Minden a tiszavirágzásról 

A tiszavirág (Palingenia longicauda) a kérészek (Ephemeroptera) rendjébe tartozó, 8-12 centiméter hosszú, színpompás rovar, melynek szárnyfesztávolsága eléri a 6-7 centimétert. A víz felszínére rakják a petéiket, és lesüllyednek a tó fenekére és ott fúrják a földbe magukat. A lárvák elsősorban folyami sziklák alatt élnek, a dús növényzet közé és az üledékbe fúrják magukat. A kifejlett állat közismerten rövid életű. Kis fejük rövid csápokat, terjedelmes összetett szemeket és három pontszemet visel. Szájszerveik csökevényesek. A következő oldalon további részletek várnak! 

Forrás: Fotók forrása: Schutterstock

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2024-10-22

Kroton gondozási tippek: Így segíts neki a legszebb színekben ragyogni

A kroton lenyűgöző, színpompás szobanövény, amely megfelelő gondozással ragyogó színekben tündökölhet, és igazi egzotikus dísze lehet otthonodnak. Így ápold!

2024-10-11

Szilvatorta recept a New York Times-ból: 40 éve hódít egyszerűségével

A szilvatorta, amelyet először a New York Times tett közé és nagyon népszerű édességgé vált. Olvasd el a történetét és a gyors és egyszerű pite receptet.

2024-10-09

Botanikai tulipán vagy törpe tulipán? Ismerd meg ezeket a vad fajtákat

A botanikai tulipánok és törpe tulipánok nem csak szépségükkel, hanem ellenállóságukkal is kiemelkednek. Ismerd meg ezeket a csodaszép vad tulipán fajtákat.

2024-10-08

Az angolkert egy varázslatos kertészeti élmény: így alakíts ki otthon

Az angolkert kialakítása egy varázslatos kertészeti élmény, ha követed ezt az útmutatót, segít neked egy igazi angolkert kialakításában. Próbáld ki Te is!

2024-10-22

Fenntartható gazdálkodás: hogyan csökkentsd az energiafelhasználást a termelés során?

Csökkentsd a gazdaságod energiafelhasználását tippjeinkkel. Ismerd meg az energiatakarékos rendszerek, megújuló energiaforrások és új technológiák előnyeit!

2024-08-23

Ne engedd, hogy a kutya megkóstolja! Ezek a növények megbetegíthetik

Ne hagyd, hogy a kutya megkóstolja ezeket a zöldségeket és gyümölcsöket, mert megbetegíthetik! Megmutatjuk miket kerülj és miket adhatsz bátran a kedvencednek.

2024-09-23

Így védekezz az őszi kertek ellensége, a kékalga ellen

Tudd meg, hogyan védekezhetsz hatékonyan a kerted őszi ellensége, a kékalga ellen! Tippek megelőzésre és kezelésre kertészeknek és hobbi kertészeknek.

2024-09-18

Hatalmas bajban a fecskéink – Így segíthetsz nekik!

A hűvös, esős idő komoly veszélybe sodorja fecskéinket. Tudd meg, hogyan segíthetsz nekik, és miért fontos a természetvédelmi intézkedések betartása!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

kaptár

keretekkel felszerelt, mesterségesen készített méhlakás. A méhlakásokat régen erre a célra... Tovább

imola (Centaurea)

a fészkesek családjának csövesvirágúak alcsaládjába tartozó nemzetség. Évelő, elágazó... Tovább

Tovább a lexikonra
Állatok Érdekességek