Az Agrároldal is segít a bajban – Megjelent a termelő kereső!

Termelő keresővel segít a bajban az Agrároldal!

Szélesi Ferenc
hirdetes

A kialakult helyzet miatt sokáig gondolkodtunk azon, hogyan tudnánk kivenni a részünket az emberek segítésében. Nem olyan régen megszületett az ötlet, mostanra pedig a kivitelezésen is túl vagyunk, elkészült a „Termelő/kiszállító kereső” modul, nézzük részletesen, hogyan is működik és miben fog segíteni nektek! 

Termelő kereső, ahol megtalálhatók a legfontosabb alapanyagok

A termelő kereső célja

A termelő keresőnek több célja is van, de az első és legfontosabb a segítés. Segíteni szeretnénk mindenkinek, a termelőknek, a kisboltoknak, és azoknak is, akik otthon vannak. Cél, hogy a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe kerülő magyar termelőket segítsük, mégpedig úgy, hogy adunk számukra egy teljesen ingyenes értékesítési felületet. Az ötlet onnan származott, hogy sajnos egyre nehezebben jutottunk hozzá azokhoz a termékekhez, amikhez szerettünk volna – sorban zártak be a piacok, az értékesítési felületek pedig folyamatosan fogyatkoztak, vagy eddig sem voltak. Rengeteg levelet kaptunk mi is, hogy a vásárlók nehezen találnak rá a termékekre. 

A termelő kereső mindenkinek nagy segítség

hirdetes

A termelő kereső tehát segít azoknak a magyar termelőknek, kisboltoknak, akik ebben a nehéz helyzetben nem rendelkeznek hirdetési felülettel, weboldallal, közösségi oldallal (de természetesen azoknak is, akik hirdetik magukat máshol). A mostani lehetőség egyedi, hiszen ingyenesen lehet felkerülni az adatbázisunkra, amit érdemes kihasználni. A termelőkön túl ugyanakkor a vásárlóknak is sokat segít a termelő kereső, hiszen most megtalálhatók azok a termelők, akik eddig szinte sehol nem voltak jelen. 

A termelő kereső működése (kiszállítóknak) 

Az érdeklődő termelőknek, őstermelőknek, boltosoknak annyi a feladatuk, hogy felkeresik az Agrároldal termelő kereső oldalát ezen a linken, majd regisztrációt követően kitöltik a szükséges úrlapot. Név és elérhetőség mellett fel kell tüntetni a főbb terméktípusokat, valamelyik szakmai azonosítót, illetve meg kell adni azt, hogy hány kilométeres körzetben vállalnak kiszállítást. Ezek után adminisztrátori jóváhagyás szükséges ahhoz, hogy a termelő megjelenjen a felületen.

hirdetes

A termelő kereső működése (vásárlóknak)

A vásárlók a termelő kereső oldalán, ezen a linken tájékozódhatnak arról, hogy kik és mit kínálnak eladásra országszerte – ugyanakkor van lehetőség szűkíteni a kört „környékemre” is. A termelők adatai megjelennek listában, valamint térképen is, ezzel könnyítve a nézelődést. 

Reméljük, hogy nagyon sok emberhez sikerül eljuttatnunk a termelő keresőt, ezáltal pedig nagyon sok nehéz helyzetben lévő magyar termelőnek sikerül segítenünk, vészeljük át együtt ezt a nem mindennapi helyzetet! 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

alkáliföldfémek

a -> periódusos rendszer II.a. csoportjába tartozó, kis sűrűségű fémek. Redukáló... Tovább

bojtorján (Arctium)

a fészkesek családjának csövesvirágúak alcsaládjába tartozó nemzetség. Közönséges v.... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek