Nem mindennapi jelenetet mutatunk most nektek, egyenesen a vadászhoz sétált a szarvas, ami pedig utána történt, teljesen megváltoztatta a férfi életét!
![Odasétált a vadászhoz a szarvas, hihetetlen dolog történt ezután! Megváltoztatta a vadász életét a szarvas](/kep/730x400/70568.jpg)
Jordan Maxon már több mint tizenkét éve vadászik, de ilyen különös találkozása még soha nem volt, az erdőben történtek megváltoztatták az egész életét! A férfi sokadjára indult el vadászni a wisconsini erdőben, hamar meg is találta a megszokott helyét, majd körbenézett, hogy van-e állat a közelben, ami megzavarhatja a lest. Ekkor látta meg a szarvast, aki látszólag nem igazán tartott tőle. Az állat először 70-80 méterre volt tőle, a vadász várt egy kicsit, hátha elsétál a békés állat, a szarvas azonban nem hogy elment volna, inkább közelebb merészkedett hozzá.
A férfi ezután nem éppen vadász módjára viselkedett, magához hívta az állatot, nem igazán hitt a szemének, amikor a szarvas odament hozzá és még azt is megengedte, hogy megsimogassa az agancsai tövét! A vadásznak nem volt szíve elejteni az állatot ezután, de a jelenetet szerencsére videóra vette, amit a következő oldalon meg is mutatok nektek!
![Odasétált a vadászhoz a szarvas, hihetetlen dolog történt ezután! Megváltoztatta a vadász <a class="autolinkeles" title="élet" href="https://www.agraroldal.hu/elet-kifejezes.html">élet</a>ét a szarvas](upload/newsimages/lucOmwRNsexalaDY.jpg)