Súlyos büntetés jár a szabályszegésért, megváltozott a KRESZ!

Megváltozott a KRESZ! Súlyos büntetés ezért?!

hirdetes

Változott a KRESZ 2014 szeptember 5-től!
Illetve nem pontos, mert már 2013-ban is így volt - akkor találták ki -, de ki figyel oda ilyen apróságra?

Megváltozott a KRESZ! Súlyos büntetés ezért?!

Az új KRESZ szabály a következőt mondja:


"Ha a 16. § (1) bekezdés q) pontjában meghatározott jelzőtábla (84. ábra) alatt a 97. ábra szerinti kiegészítő jelzőtábla alkalmazásával távolságot jelöltek meg, akkor az így megjelölt útszakaszon - ha a közúti jelzésekből más nem következik - legfeljebb 30 km/óra sebességgel szabad közlekedni."

 

Igen, igen!


Ez az a bizonyos jelzés, amely eddig is ott volt az iskolák, óvodák környékén, és amiről eddig is tudni kellett, hogy nem árt az óvatosság és a fokozott figyelem. Csakhogy!

hirdetes


Innentől ez kevés, a jármű sebességét csökkenteni kell, méghozzá 30 km/h sebességre.
Ha ezt nem teszed meg - szabálykövetőként betartva a lakott területen belül érvényes 50 km/h tempót -, és pont egy szép fotót készítenek rólad, tudod mennyi ezért a jutalom?


Nos erre a  156/2009. (VII. 29.) Korm. rendelet ad választ, amelyik meghatározza a különböző sebességtúllépéskeért adható "jutalmakat".


Ez alapján, ha 30 a megengedett legnagyobb sebesség, akkor ötvennél 30.000 forint a bünti, de ha követjük az átlagos magyar szokást, azaz ötven helyett 60-65-tel megyünk, akkor már 45.000 forintot fizethetünk.

hirdetes
(Ez már nagyon végletes, de ha ne adj isten valaki 106 km/h-val megy ezen a helyen, a bírság 300.000 forint lesz...)

 


Tehát, figyelem!


A fenti képen 200 méteren belül maximum 30 km/h sebességgel közlekedhetünk!

 

FORRÁS: KRESZKLUB.HU

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

Deleita (HI 0202)

Cukorrépa Cél: rizománia toleráns Leírás:Monogerm, diploid hibrid, a csíranövény... Tovább

A halál

a szervezet életének végleges megszűnése. Egyetlen élőlény sem kerülheti el, akkor is... Tovább

Tovább a lexikonra
Gazdaság