Önfenntartó otthon - Hogyan tudom elkészíteni önfenntartó otthonom?

hirdetes

Mi kell egy önfenntartó otthonhoz?

Szélesi Ferenc - Főkertész, NA
Push értesítések

ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT,

IRATKOZZ FEL ÉRTESÍTÉSEINKRE

Több mint negyven évvel ezelőtt, egy építész egy lehetetlennek tűnő álmot dédelgetett minden egyes nap: egy olyan újszerű otthont szeretett volna megalkotni, ami tökéletes összhangban lett volna a természettel.

Hozzunk létre teljesen önfenntartó otthon

Önfenntartó otthon: újrahasznosított és megújuló

Megépítését újrahasznosított és megújuló alapanyagokból képzelte el, az energiát pedig tiszta, szintén megújuló forrásokból nyerte volna minden alapvető szükséglet kielégítése céljából. Fontos szempont volt még az is, hogy mindez megfizethető és bárki számára elérhető legyen.

Négy évtizeddel később ez az álom valóra vált, Earthship („Földhajó”) néven. Környezetvédelmi, gazdasági és etikai okokból is megéri egy Earthshiphez hasonló, önfenntartó otthonban élni, de persze nem mindenki teheti meg, hogy jelenlegi lakhelyét hátrahagyva „Földhajót” építsen magának és családjának. Ettől függetlenül jó néhány olyan dolgot leshetsz el az ilyen otthonoktól, amiket akár saját életviteled kiegészítésére is felhasználhatsz. Nézzük meg, hogy mik ezek!

hirdetes

Négy fal és egy tető az önfenntartó otthonhoz

Az elmúlt évtizedek során egyre elérhetőbbé váltak a méretesebb otthonok. A nagyobb épületek és a hagyományos építkezési eljárások persze több nyersanyagot és erőforrást is követelnek, ami cseppet sem jó hír környezetünkre nézve. A nagyobb otthonokat pedig többe kerül fűteni, illetve árammal és vízzel ellátni. Sok építőanyag észrevétlen méregként veszi körül az otthonok lakóit, ami (a levegőben terjedő méreganyagok mennyiségét tekintve) ötször veszélyesebb lehet, mint a kinti levegő.

Az építkezések környezetre gyakorolt hatásának csökkentése céljából az építőanyagok újrahasznosított, kimentett, megújuló, forrásokból kell beszerezni, emellett strapabíróknak is kell lenniük, és, ami a legfontosabb, negatív ökológiai lábnyomot kell hagyniuk. Az eredeti Földhajó elsődleges építőanyagai kiselejtezett autókerekek, alumíniumdobozok és döngölt földdel bevont üvegpalackok. Ez az összeállítás megfelelő szigetelést biztosít, télen melegen, nyáron pedig hűvösen tartva az otthont anélkül, hogy légkondicionáló rendszerre lenne szükség.

hirdetes

A kidobásra szánt anyagok újrahasznosítása remekül hangzik, de más megoldások is léteznek egy „zöld” otthon megépítésére. A régi, talajból és szalmából készült vályogházak egyrészt olcsók, másrészt tűzállók, és a földrengések sem képesek olyan károkat tenni bennük, mint a hagyományos otthonokban. Alternatívák még a kenderházak is, amik kenderbetonból (ipari kender, mészkő és víz keveréke) épülnek meg. A következő oldalon folytatom, megéri lapozni egyet!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-09-27

Így védekezz az leggyakoribb őszi kertészeti betegségek és kártevők ellen

Az őszi időszakban számos betegség és kártevő is felüti a fejét. Ahhoz, hogy megőrizzük növényeink egészségét, fontos ismernünk és kezelnünk ezeket a problémákat

2023-09-19

Termesszünk dísztököt, hogy tudjunk mivel dekorálni a szezon alatt!

Az őszi időszak egy igazi ajándék a kertészek és a dekoráció kedvelői számára. Ebben az időszakban megjelennek az aranyszínű falevelek, a melegítő teák és a színpompás dísztökök.

2023-09-19

Már csak két hétvége van a szeptemberből - De még mindig jobbnál-jobb programok várnak a Balatonnál!

A Balaton környéke továbbra is pezsgő élettel teli és jobbnál-jobb programok várnak szeptember utolsó két hétvégéjén is. Koncertek, falunapok, gasztronómiai fesztiválok és szüreti mulatságok

2023-09-19

Klímával fűtesz? - Ilyen hatással lesz a szobanövényekre!

A klímaberendezések hajlamosak kiszárítani a levegőt, ami negatívan befolyásolhatja a szobanövényeket. A száraz levegő stresszt okozhat a növényeknek.

2023-09-19

A Balaton-felvidék 5 mesés kirándulóhelye, amely ősszel is elkápráztat

Ha beköszönt az ősz akkor én személy szerint, imádom felfedezni a Balatont, a friss levegő és őszi illat, ami ilyenkor az erdőkben és a hegyekben érződik, mind-mind magával ragad

2023-09-26

A tuja őszi ápolása - ezeket a lépéseket ki ne hagyd!

Az alábbiakban részletesen bemutatjuk a tuja őszi gondozásának lépéseit, amiket nem hagyhatsz ki, ha azt szeretnéd, hogy csodás legyen egész évben tujád.

2023-09-25

Nem mindegy, milyen tököt választok? Az 5 legjobb tök sütéshez, főzéshez

Melyik a legjobb sütőtök? Melyik sütőtököt érdemes választani, ami finom, és sokáig eláll otthon? Ezekhez a receptekhez valók a különböző sütni való tökök!

2023-09-18

Népszerű világsztár bor hódít Magyarországon: Ez a bor lett a magyarok kedvence 2023-ban

Világszerte is népszerűségnek örvend a frissessége, az illat- és ízvilága, valamint az ételekkel való kiváló harmonizálása mind hozzájárultak elterjedéséhez.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

szonda

Az alkalmazás módjának megfelelő hosszú és átmérőjű gumicső, amely gyógykezelési v.... Tovább

fenyérfű (sikárfű, Andropogon ischaemum L.)

a pázsitfüvek családhoz tartozó, évelő, laza bokrú, gyenge minőségű aljfű (fűfélék).... Tovább

Tovább a lexikonra
Agrárgépészet Érdekességek Gazdaság