A napraforgó az ôszi búza és a kukorica után hazánkban a harmadik legnagyobb vetésterületen termesztett szántóföldi növénykultúra. Termesztésének „reneszánszát” az 1970-es évek közepétôl k

Hirdetés

A napraforgó védelme - Betegségek

Horváth Zoltán, Békési Pál és Virányi Ferenc
Hirdetés

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

A napraforgó az ôszi búza és a kukorica után hazánkban a harmadik legnagyobb vetésterületen termesztett szántóföldi növénykultúra. Termesztésének „reneszánszát” az 1970-es évek közepétôl keltezhetjük. 1974-ben ugyanis a Bácsalmási Állami Gazdaság Napraforgó termesztési Rendszere (BNR) francia és jugoszláv licence alapján Európában negyedikként (Franciaország, Jugoszlávia és Románia után) megkezdte a napraforgóhibridek hazai felszaporítását, és ezzel az ország teljes napraforgóvetômag-szükségletének biztosítását.
A napraforgó védelme - Betegségek, Növényvédelem cikk, növényvédelmi technológia

E „rendhagyó”, s az akkori társadalmi és politikai környezetben úttörô vállalkozás hatására az ország vetésterülete már az 1980-as évekrôl megháromszorozódott (100 000 ha-ról 300 000 ha-ra emelkedett), a termésátlagok pedig megduplázódtak (1,1 t/ha-ról 2,2–2,3 t/ha-ra). E versenyhelyzetben Magyarország (Franciaországgal versenyezve) éveken keresztül a világ legnagyobb termésátlagait produkálta. A kedvezô helyzetet csak fokozta a nagyobb növénytermelési rendszerek (IKR, KITE, KSZE, DINTER, BKR, BNR stb.) kedvezô szakmai hozzáállása, amely e kultúrát – a hazai növénytermesztés történetében – soha nem látott sikerek felé „repítette”.

A Bácsalmási ÁG. az 1980-as évek elején – több mint 3000 ha-os hibrid napraforgó szaporításával – már az ország teljes napraforgóvetômag-szükségletét fedezte, és jelentôs vetômagexportot bonyolított le: Franciaországba, a Szovjetunióba, illetve a FÁK országokba, valamint Spanyolországba és Olaszországba. Az 1980-as évekbôl a Szegedi Gabonatermesztési Kutató Intézet, illetve az Iregszemcsei Takarmánytermesztési Kutató Intézet
– az „éllovas” külföldi hibrideket is megelôzô teljesítményû – hibridjei méltán váltottak ki nemzetközi elismerést. E nagy termesztési hagyományokkal rendelkezô „nagyüzemi” növénykultúra a rendszerváltást követô, megváltozott birtokviszonyok között – mind vetésterületét, mind termésátlagát illetôen – némileg visszaesett ugyan, de az 1990-es évek végén, és a 2000-es évek elején ismét visszanyerte régi „fényét”. Az EU-csatlakozást követôen vetésterülete (2004-ben) elérte a 479 108 hektárt, termésátlagai pedig viszonylag magas szinten (1,7 és 1,8 t/ha) állandósultak.
E nagy értékû és koncentrált növényállományok – valamint a napraforgó hibridszaporítások – védelméhez nyújt e szakmai cikk hasznos növényvédelmi technológiai információkat és ajánlatokat.

Betegségek

A napraforgó legfontosabb betegségei gombás eredetûek. Vírusos eredetû betegségek közül a Magyarországon csak az uborka mozaik vírus fordult elô a napraforgón, de csak sporadikusan jelent meg, kártételérôl nincsenek adataink. A baktériumos eredetû betegségek közül elvétve megjelenik az Agrobacterium tumefaciens, de valamelyes gyakorlati jelentôsége egy másik baktériumnak, az Erwinia carotovorának van.

Baktériumos betegségek

 

Baktériumos tányérrothadás


Erwinia carotovora (Jones) Holland


Ritkán elôforduló betegség. Kórokozója leggyakrabban a burgonyát támadja meg, de fertôzheti a dohányt, megtámadja még a mákot és a lóbabot is. A napraforgótányérokon tipikus lágyrothadást okoz. A rothadásos folyamat elôrehaladtával a másodlagos baktériumok fellépése
nyomán bûzössé válhat a folyamat. Az elmúlt három évtizedben elvétve fordult elô egy-két százalékos fertôzés. Egyetlen kivétel volt, amikor a 80-as évek közepén 30% körüli baktériumos tányérrothadást tapasztaltunk napraforgóban, melynek elôveteménye burgonya volt.


Védekezés:
– agrotechnikai: a napraforgó elôveteményeként ne forduljon elô a baktérium más gazdanövénye, kerüljük továbbá a nedves talajú, mély fekvésû táblákon a napraforgó termelését.

Gombás betegségek

Napraforgó-peronoszpóra


Plasmopara halstedii (Farlow)
Berlese et de Toni


A peronoszpóra a napraforgó egyik legveszedelmesebb betegsége, amely az 1970-es években az akkor még teljesen fogékony fajtákon 30–60%-os megbetegedést (a beteg növények számával arányos állományritkulást) ezért gyakran a növényállomány kiszántását eredményezte. Ennek a súlyos kártételnek az a magyarázata, hogy a kórokozó gomba által fiatal korban megfertôzött növények a bennük szisztemikusan szétterjedô gomba élôsködése következtében általánosan megbetegednek, nem gyógyíthatók, és termést sem hoznak.

A napraforgó-peronoszpóra legjellegzetesebb tünetei a leveleken láthatók, a levélerek mentén terjedô klorózis, a levelek fonákán a hófehér sporangiumbevonat, valamint a beteg növények törpülése, ami az auxinszint csökkenésével együtt járó, növekedésbeli visszamaradás eredménye. További ismertetôjegyek még: az ízközök rövidülése, ezáltal a sûrû levélállás (káposztalevelûség), a mereven fölfelé álló, sokszor torz tányér, benne fejletlen kaszatokkal, valamint – különösen erôs fertôzéskor – a fiatal napraforgók elszáradása, esetleg már 6–8 pár lombleveles stádiumban bekövetkezô pusztulása. Valamennyi felsorolt tünet a szisztemikus fertôzés következménye. Létezik másodlagos, ún. lokális fertôzés is, amelyet a légi úton odajutó gombaspórák (sporangiumok) okoznak, és apró, erek által határolt klorotikus foltok formájában láthatók.

A kórokozó számára különösen kedvezô idôjárási viszonyok között az ilyen lokális fertôzések másodlagosan szisztemizálódhatnak, ezt a klorózis erek menti terjedése, sôt nemritkán az érintett levél feletti növényrészen megjelenô tipikus szisztemikus tünetek (levélklorózis, ízközrövidülés, merev tányérállás) is jelzik.
A P. halstedii ivaros folyamatát követôen vastag falú kitartó oospórák képzôdnek a beteg növények gyökér- és szárszöveteiben, majd onnan a talajba kerülve évekig megôrzik élet- és fertôzôképességüket. Az ismét ugyanoda vetett fogékony napraforgófajták gyökérváladékának hatására – megfelelô talajnedvesség esetén – kicsíráznak, és a fejlôdô sporangium, illetve az abból kiszabaduló rajzóspórák indítják el a fertôzést.


Ez az elsôdleges fertôzés a kaszatok csírázásától a növények 4–8 leveles koráig a legvalószínûbb. A napraforgófajták ekkor a legfogékonyabbak a peronoszpórával szemben. A fertôzés bekövetkeztéhez alapvetô fontosságú még a talajban jelen lévô szabad víz, amelyet a vetés és kelés közötti vagy azt követô csapadék biztosít a kórokozó számára. E nélkül (vizes közeg nélkül) sem a csírázási, sem a fertôzési folyamat nem játszódhat le! Mindehhez a gomba számára legkedvezôbb, 15–20 oC közötti talajhômérséklet is szükséges. A többi peronoszpórás betegségtôl eltérôen tehát, a napraforgó esetében nem a levegô útján terjedô sporangiumok, hanem a talajban áttelelô oospórák okozzák a fertôzések nagy részét; a légi úton történô másodlagos terjedés alárendeltebb szerepet játszik a megbetegedésekben.


Az is tény – különösen az utóbbi 5–10 évben –, hogy a légi úton terjedô spórák által kiváltott „klasszikus” peronoszpórás tünetek, valamint az ezekbôl kiinduló másodlagosan szisztemizálódó fertôzések száma növekszik, és ezek különösen a vetômagtermesztésben okozhatnak
problémát a látensen fertôzôdô napraforgókaszatok miatt. Erre a jelenségre a jövôben fokozottabban oda kell figyelni!


Védekezés:
az egyetlen lehetséges megoldás a megelôzés, azaz a fertôzés elkerülése, amelynek több módja ismert:
– agrotechnikai: legfontosabb a 4–5 éves vetésváltás betartása és a nem kívánatos gazdanövények (árvakelésû napraforgó, szerbtövis,
parlagfû) irtása. Fontos szempont a vetésidô helyes megválasztása (a korai vetés hûvös, nedves idôben veszélyhelyzetet teremt), valamint a nitrogénellátás optimális szintje,
– genetikai: a közismert ún. „kettôs védelem” egyik tagja a rezisztens fajták használata. Célszerû a fajtalistáról olyat választani, amely a PR jelzést is tartalmazza (egyik-másik vetômag-elôállító még az RM-et használja!). Az ilyen napraforgóhibridek ellenállnak a peronoszpórás fertôzésnek, legalábbis a legtöbb esetben. Tekintve azonban, hogy a P. halstediinek Magyarországon is legalább öt patotípusa van jelen, és ezek területi eloszlása véletlenszerû, elôfordulhat, hogy a korábbi években regisztrált rezisztens hibridek is megbetegednek. Ennek oka, hogy nem mindegyik patotípussal szembeni rezisztenciát hordozzák ezek a fajták.
Az Országos Mezôgazdasági Minôsítô Intézet legújabb elvárásai szerint viszont csak olyan hibrid viselheti a PR jelzést, amely mind az öt hazai patotípusra nézve rezisztens. Az Európai Unióhoz csatlakozásunk ide vonatkozó hatása: a külföldrôl beérkezô, megfelelô bizonyítvánnyal (beleértve a Plasmopara-rezisztenciára utaló részt is) ellátott vetômagot mint szabadon felhasználhatót kell elfogadnunk. Ilyen esetekben a termelôk kellô tájékoztatásán és – körültekintô döntésükön – múlhat az esetleges, peronoszpórás fertôzés okozta kár elkerülése,
– kémiai: fontos a hatékony vetômagcsávázás.

Hirdetés

A hazánkban – Európában elsôként – bevezetett metalaxilos csávázás (Apron 35 SD), illetve a 2003-tól új néven (Apron XL 350 FS) forgalomba kerülô készítmény szakszerûen használva teljes védelmet nyújt a korai fertôzéssel szemben. Néhány külföldi példával (Franciaország, USA) ellentétben ez a szer nálunk még mindig hatásos.

Szürkepenészes tányérrothadás

Botrytis cinerea (Pers.) Fries (teleomorf alak: Botryotinia fuckeliana de Bary) Whetzel.

A 60-as évek közepétôl – a nagy olajtartalmú, vékonyabb kaszathéjú fajták elterjedésétôl – vált nagyon gyakorivá és súlyossá a betegség kártétele. A 90-es években bizonyos szárbetegségek (diaportés és fómás szárfoltosság) mind nagyobb mértékû fellépésének turgorcsökkentô hatására jelentôsége számottevôen csökkent.

A betegség legfontosabb tünete a tányérrothadás: a tányéralapon és a kaszattermô felületen egyaránt megjelenik a gomba egérszürke penészbevonata, a konídiumtartók és konídiumok tömege. Csapadékos idôjárásban a tányér szétrothad, és nagy része a földre hull, esetenként csak a tányértartó szárrész marad meg. Gyakori, hogy erôteljes szkleróciumképzést tapasztalunk: ugyanolyan szkleróciumrácsokat képezhet, mint a Sclerotinia sclerotiorum.
A tányérok fertôzésén kívül a gomba a napraforgó bármely föld feletti részét fertôzheti: megjelenhet a levélen, levélnyélen, száron, sôt bimbóelhalást is okozhat. Gyakori, hogy a levéltetvek az egész fiatal növény levélrügyeiben szívogatnak, a szívogatás nyomán a kibomló levél széle sérült, torzult, fertôzött, és azon megjelenik a kórokozó penészbevonata, korai gócot képezve az állományban.


A gomba egyrészrôl sebparazita, másrészrôl behatoló hifája képes áttörni az ép bôrszövetet. A betegséget terjesztheti a fertôzött kaszat, a gomba áttelelhet szklerócium alakban a fertôzött
növényi maradványokon, de érkezhet a fertôzés külsô forrásból is, hiszen a kórokozó rendkívül polifág: számos szántóföldi, zöldség, gyümölcs és dísznövény tartozik gazdaköréhez. A nagy mennyiségû csapadék segíti a betegség terjedését és fokozza a kártétel mértékét.


Védekezés:
– agrotechnikai: vetésváltás, mély fekvésû táblák mellôzése, gyomok irtása,
– genetikai: bár rezisztenciagén-forrás nem ismert a kórokozó ellen, a fajták és hibridek fogékonyságában igen nagy különbségek
vannak,
– kémiai: csávázás, virágzás kezdetétôl csapadékos idô elôrejelzése esetén állománykezelés.

Fehérpenészes szártô- és tányérrothadás



A napraforgó egyik legsúlyosabb betegsége. Kórokozója rendkívül polifág. A betegség leggyakoribb tünete a szártô megbetegedése: a fertôzött növény lankad, hervad, majd elpusztul.
Nedves idôben a rothadó szártövön sûrû, vattaszerû, fehér penészbevonatként jelenik meg a gomba, aszályos idôben a folyamat száraz jellegû, korhadást tapasztalunk. A fertôzés idejétôl függôen az elhaló növény tányérjának átmérôje csökken, esetenként csak néhány cm átmérôjû és steril.


A gomba a levélen keresztül is fertôzhet. Ilyenkor többnyire a levélnyélen át a szárba hatol, ahol szárölelô, nyálkás rothadást indít el. A száron a fertôzés feletti növényrész elpusztul.
A tányér is fertôzôdhet: a gomba tömör fehér penészbevonata az egész tányért ellepheti, idôjárástól függôen az egész tányér elkorhad vagy szétrothad, elpusztult szövetei a földre hullanak. Bármely fertôzött növényi részen nagy tömegû szkleróciumot képezhet a gomba, a tányérban ezek rácsszerû képzôdményként jelenhetnek meg.
A betegség kiinduló forrása a fertôzött kaszat, de terjedhet a betegség a kaszatok közé keveredett vagy a talajban elfekvô szkleróciumokkal is.


A szkleróciumok csírázhatnak miceliálisan: ilyenkor jön létre a szártô megbetegedése. Ez növényrôl növényre terjedve pusztuló foltokat idéz elô a napraforgóban: mivel soron belül a terjedô
micéliumok hamarabb találnak gazdanövényre, mint a másik sorra történô átterjedéskor, az ovális foltok sorirányba hosszúkás alakúak.


A szkleróciumok csírázhatnak karpogén módon, tehát ivarosan: ilyenkor a néhány mmtôl 1,5–2 cm-ig terjedô mélységbôl egy apotéciumkezdemény
nô a föld felszínére, majd kifejlôdik a tölcsér alakú apotécium. Az
apotéciumokban nagy számú aszkusz, ezekben egysejtû színtelen aszkospórák képzôdnek, melyek a levegôbe lövellve a széllel terjednek. A légárammal hordozott aszkospórák levélen, levélnyélen
keresztül hozzák létre a szárközépfertôzéseket vagy a tányérra jutva annak megbetegedését.
Az apotéciumok képzôdését a több napos csapadékos idôjáráson túl a fényszegény viszonyok segítik: ezért a túl sûrû állományokban
vagy gyomos táblarészeken fokozott mértékben képzôdnek az aszkospórák.


Védekezés:
– agrotechnikai: a napraforgó öt évnél hamarabb ne kövesse önmagát, fogékony kultúrnövény (pl.: repce, szója stb.) szintén legalább öt évig ne legyen az elôvetemények között, sûrû állományok kerülése, hatékony gyomirtás, N-bôség kerülése,
– genetikai: számottevô fogékonyságbeli különbség van a genotípusok között, az egyes növényrészek fogékonysága a genotípuson
belül viszonylag független,
– biológiai: a Coniothyrium minitans nevû hiperparazita gomba képes elpusztítani a kórokozó szkleróciumait. A hiperparazita gomba KONI nevû készítmény formájában kijuttatható a védendô területre. A készítmény alkalmazásának bevezetése folyamatban van,
– kémiai: csávázás, az egyéb szárbetegség ellen végrehajtott kezelés ezt a betegséget is korlátozza.

Diaportés szárfoltosság



A betegséget 1980-ban közölték Szerbia területérôl, 1981-ben már Magyarországon is megjelent.
Elsô tünetei fôként az alsó leveleken a levélcsúcsról vagy a levélszélrôl kiinduló barna levélszáradásként jelentkeznek. A gomba a levélereken keresztül behatol a levélnyélbe és azon keresztül a szárba. A száron csónak alakú, rendszerint rozsdabarna színû foltok jelennek meg. Súlyos fertôzéskor akár 10–15 szárfolt is létrejöhet, ez ugyanennyi levél elvesztését jelenti. A nagyszámú szárfolt összefolyik, szárölelôvé válik, a foltokkal borított szárban a bélállomány sorvad. A foltok megjelenhetnek a tányéron is.


A beteg tányérokon fejlôdô kaszatok egy része piknídiumok alakjában hordozza a kórokozót; így az anamorf alak az új területekre történô behurcolás alapvetô eszköze.
A betegség járványos fellépéséért az ivaros (peritéciumos) alak a felelôs. Ilyenkor a fertôzött növényi maradványokon áttelelt kórokozó viszi tovább a fertôzést.

A beteg szármaradványokon már ôsszel megjelennek a piknídiumok, tavasszal még meglehetôsen sokáig csak ez az ivartalan forma van jelen, amibôl csak kismértékû fertôzés jöhet létre. Egy idô után – bizonyos hômennyiség „felvételét” követôen – igen nagy számú peritécium képzôdik. A hômennyiség „felvételén” kívül jelentôs csapadékra van szükség ahhoz, hogy nagy tömegben képzôdjenek a peritéciumok, melyekbôl általában június közepétôl óriási tömegben jutnak a levegôbe az aszkospórák. A légárammal „utazó” spórák a gazdanövényre tapadva kicsíráznak, és a már leírt módon fertôzik a leveleket. Vörös Józsefnek és munkatársainak igen fontos megállapítása, hogy csak a talaj felszínén áttelelt – tehát a talajjal egyáltalán nem takart – fertôzött növényi maradványokban marad életképes a kórokozó.


Ez a magyarázata annak is, hogy csak egy nagyobb – 1,5–2,5 hétig tartó – aszkospórakiszóródás van. (Szemben a S. sclerotiorummal, ahol a különbözô mélységekben lévô szkleróciumokból több, különbözô idôben zajló aszkospóra-kiszóródás jön létre.)


Védekezés:
– agrotechnikai: vetésforgó, a fertôzött növénymaradványok bedolgozása a talajba, ha lehetséges: térbeli izoláció az elôzô évi napraforgótáblától,
– genetikai: a genotípusok között igen nagy fogékonyságkülönbségek tapasztalhatók, így pl. a Zoltán és Zsuzsa nevû hibridek még járványos viszonyok között is alig fertôzôdnek,
– kémiai: földi géppel járható állapotban (kb. 55 cm-es növénymagasság) fungicides állománykezelés. (Ez nem a biológiai optimum, de viszonylag olcsó, és kb. felére csökkenti ezt a betegséget, továbbá egyéb betegségek fellépését, mint pl. a Septoria helianthi megjelenését.) 1998 óta jó eredménnyel próbálkoztunk a D. helianthi elôrejelzésével. Az elôrejelzésre alapított védekezés – ez rendszerint a korai csillagbimbós állapotban van – már csak nagy hasmagasságú, ún. „hidas” traktorral vagy légi úton végezhetô.

Hirdetés

Fekete szárfoltosság



Az utóbbi 30 évben, bár jelen volt hazánkban, nem volt jelentôs, de a diaportés szárfoltosság visszaszorulása óta egyre növekszik elôfordulása.
Tünetei hasonlítanak a D. helianthi okozta tünetekhez. Ez a gomba is a levéllemezen és a levélnyélen keresztül hatol a szárba, de a száron élesen elhatárolt fekete színû foltokat okoz. Növényenként több levélen is létrejött fertôzéskor igen gyakran szárölelôk a foltok, melyek alatt a bélszövet sötétszürkére vagy sötétbarnára színezôdik.
A gomba kórfolyamat-biológiájában lényeges különbséget mutat a D. helianthihoz képest: csak ritkán képez ivaros (peritéciumos) formát.
Ebbôl következik, hogy „repülô” spóraalakja alig van, így terjedése korlátozottabb: a fertôzött növényi maradványokban áttelelt gomba a piknídiumokból kiáramló konídiumaival, elsôsorban a felfröccsenô csapadékkal jut az alsó levelekre.


Védekezés:
– agrotechnikai: célszerû vetésváltás és a fertôzött növényi maradványok jó alátakarása,
– genetikai: genotípusok között számottevô a fogékonyság különbsége,
– kémiai: a D. helianthi elleni fungicides kezelés ez ellen a gomba ellen is preventív védelmet nyújt.

Hamuszürke szárkorhadás


Macrophomina phaseolina [Tassi]Goid.


Trópusi eredetû, rendkívül polifág kórokozó. Hazai elôfordulásáról 1970 óta van tudomásunk. Annak ellenére, hogy a fertôzés már egészen fiatal korban létrejöhet, a tünetek csak virágzástól jelentkeznek. Kezdetben csak kismértékû lankadás tapasztalható, ami késôbb hervadásba megy át, ezt követôen kényszerérés alakul ki.


Tüneteit sokszor aszálykárnak vélik. Jelentôs fertôzéskor hatalmas foltokban kényszerérik az állomány, olyan a tábla, mintha Reglonéval kezelték volna. A beteg növények szártövén az epidermiszen és az epidermisz alatt szabad szemmel alig látható, 50–170 mikrométer nagyságú, fekete mikroszkleróciumok találhatók. Legjobban a szár felvágása után a bélállományban láthatók a nagy tömegben képzôdô mikroszkleróciumok. Súlyos esetben a gomba a bélállományt szinte teljesen feléli, a maradvány zsugorodott, fekete képzôdmény, amely nem más, mint a mikroszkleróciumok tömege.


Az enyhe tünetekkel jelentkezô – és kényszerérésbe tartó – folyamat következménye, hogy a fertôzött növény 30–40%-kal kevesebbet terem, mint egészséges társai. A kórokozó nagy tömegben képzôdô mikroszkleróciumai szenynyezik a talajt, és ezek fertôzik az oda vetett gazdanövényt (kukoricát, szóját, cukorrépát, cirkot, dinnyét stb.). A szennyezett vetômaggal pedig új – eddig még érintetlen – területekre is behurcolhatjuk a kórokozót.


Védekezés:
– agrotechnikai: azokon a területeken, ahol korábban nagy fertôzöttséget tapasztaltunk, csak toleráns hibridet vessünk,
– genetikai: a genotípusok között nagy fogékonyságkülönbségek
vannak,
– kémiai: csávázás (új területekre való behurcolás ellen). A talajból kiinduló fertôzés ellen állománykezelés nem lehetséges.

Alternáriás levél- és szárfoltosság


Alternaria helianthi ([Hansf.] Tubaki et Nishihara)
Alternaria helianthinficiens ([Simm.] Walcz et Roberts)


Mindkét kórokozó kezdetben apró levélfoltokat okoz. Az A. helianthi okozta foltok szabálytalanok, gyakran világos udvarral szegélyezettek, az A. helianthinficiens okozta kerek foltok gyakran körkörös rajzolatúak. A kórokozók a levélnyeleken keresztül a szárba hatolnak, ahol sötétbarna vagy szürkés, ovális, fénytelen, diffúz szélû foltokat okoznak.
A bélszövetben az A. helianthi szürkés olajzöld, az A. helianthinficiens bíborpiros elszínezôdést okoz. A tányérokon mindkét faj kerek vagy ovális, sötét színû foltokat idéz elô. A kórokozók kaszatokkal vagy a fertôzött növényi maradványokból kiindulóan terjednek.


Védekezés:
– agrotechnikai: fertôzött növényi maradványok alátakarása,
– genetikai: a genotípusok között fogékonyságkülönbségek vannak,
– kémiai: vetômagcsávázás.

Rizópuszos tányérrothadás



A virágzás végétôl a tányér szélérôl kiinduló vizenyôs rothadás kezdôdik. A gyorsan terjedô rothadó folton meleg, csapadékos idôben szürkésfehér micéliumszövedék jelenik meg, a szövedéken fekete pontok formájában látjuk a gomba sporangiumait. A tányér csapadékos idôben szétrothad, száraz idôben beszárad, felülete bôrszerû, barnára színezôdött.


Gyakran a tányér közeli levelek hirtelen hervadnak, száradnak. A fertôzött tányérban a kaszatok bélállománya barnára színezôdik, kellemetlen szagú. Íze keserû és többnyire csípôs.
Rendszerint a gyapottok-bagolylepke kártétele nyomán jelenik meg a betegség.


Védekezés:
– kémiai: a gyapottok-bagolylepke elleni eredményes védekezés gátolja a betegség fellépését.

Napraforgórozsda


Puccinia helianthi Schweinitz


Hazánkban is régóta ismert betegség, okozója egygazdás rozsdagomba. Magyarországon a tenyészidô végén szokott fellépni, tehát kárt nem okoz. Nagyon meleg klíma alatt viszont, pl. Közel-Keleten katasztrofális károk elôidézésére képes. Az utóbbi három évben egyre nagyobb mértékben jelent meg napraforgóinkban, jelentôsége ugrásszerûen megnôhet.


Tünetei nálunk virágzástól jelennek meg a leveleken tipikus rozsdabarna uredotelepek formájában, késôbb ugyanitt mutatkoznak a fekete színû teleutotelepek. Gyakori, hogy egyazon telepben uredo- és teleutospórák egyaránt elôfordulnak. A rozsdatelepek megjelenhetnek a levélnyélen, a tányér klorofilltartalmú felületein, sôt a száron is.


A spermogóniumos és ecídiumos alakok elôfordulása nagyon ritka.
A fertôzött növényi maradványok képezik a fertôzési forrást. Valószínûsíthetô, hogy a gabonarozsdákhoz hasonlóan jelentôs szerepe van az uredospórák déli szelekkel történô ideszállításának.


Védekezés:
– agrotechnikai: a fertôzött növényi maradványok bedolgozása a talajba,
– genetikai: a genotípusok között számottevô fogékonyságkülönbségek vannak. Vegyszeres védekezésre ez ideig nem volt szükség e betegség ellen.

Virágos élősködők


Szádor vagy vajvirágfélék (Orobanchaceae)
Napraforgószádor
Orobanche cernua (Loefling)
Bókoló v. kunszádor
Orobanche cumana (Wallroth)
Dohányfojtó szádor
Orobanche ramosa (Linnaeus)


A napraforgót mindhárom faj támadhatja. Leggyakrabban a bókoló vagy kunszádor, ritkábban a napraforgó-, illetve dohányfojtó szádor. Az elôzô két faj egymással hibridizációra képes (interspecifikus hibridek). Az így létrejött hibridfajok patogenitása jóval meghaladja az „alapfajét”. A napraforgó-peronoszpórához hasonlóan, mindkét fajnak több rassza is károsít hazánkban. A dohányfojtó szádor elsôsorban a régi „hagyományos” tájfajtákat támadja.


Csírázóképességüket 50–60 (!) évig megôrzik a talajban.


Védekezés:
– agrotechnikai: fertôzött területeken az 5 éves vetésváltás szigorú betartása,
– biológiai: a szádor-aknázólégy (Phytomyza orobanchia) populációinak kímélése és az ún. mikoherbicidek (Fusarium oxysporum f. sp.) öntözôvízzel való kijuttatása,
– genetikai: rezisztencianemesítés,
– kémiai: a trifluralin és oxifluorfen hatóanyagú herbicidek alkalmazása populációikat gyéríti.


Horváth Zoltán
(Kecskeméti Fôiskola Kertészeti Fôiskolai Kar, Környezettudományi Intézet,
6000 Kecskemét, Erdei Ferenc tér 1–3.)
Békési Pál
(Országos Mezôgazdasági Minôsítô Intézet,
1024 Budapest, Keleti Károly u. 24.)
Virányi Ferenc
(Szent István Egyetem Növényvédelmi Tanszék,
2100 Gödöllô, Páter Károly utca 1.)

 

Növényvédelem 41 (7), 2005

Forrás: Növényvédelem

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

Hirdetés

116/2008. (IX. 5.) FVM rendelet

A 2008. évi iskolatej program szabályozásáról szóló 158/2007. (XII. 28.) FVM rendelet... Tovább

biológiai produkció

az ökológiai rendszerekben végbemenő szervesanyag-termelés. A növények... Tovább

Tovább a lexikonra
Hirdetés
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrisebb iparági hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.