Vízkert építése házilag

hirdetes

Így készül egy mini vízkert

Szélesi Ferenc - Főkertész, ZH
Push értesítések

ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT,

IRATKOZZ FEL ÉRTESÍTÉSEINKRE

Én mindig is a “Csináld magad” kert híve voltam, éppen ezért bújom nap, mint nap az internetet, és keresek olyan ötleteket, amiket meg tudod valósítani. Most egy olyan szuper dolgot mutatok nektek, amit biztosan szeretni fogtok, én egy hete csináltam meg, és már az építést is élveztem! 

Vízkert építése

Nincs olyan kert vagy udvar, amit egy kisebb vagy nagyobb vízfelület ne tenne szebbé, érdekesebbé és élettel telibbé. Sajnos azonban helyszűkében vagy anyagi okokból nem mindenki engedheti meg magának, hogy mesterséges tavat vagy hasonló nagyméretű vizes díszt helyezzen el a portáján. Az ilyen helyzetekben sem szabad azonban csüggedni – egy kis anyaggal, néhány szerszámmal és egy csipetnyi kézügyességgel bárki összedobhat magának egy csinos kis vízkertet, amit ott helyez el otthonában, ahol csak szeretne!

Lényegében egy vízi növényeknek készített növénytartóról van szó, ami hasonló elvek alapján készül, mint bármelyik szárazföldi növénytartó. Ezzel a megoldással akár erkélyeden is tarthatod kedvenc vízi növényeidet!

A következőkben egy alapvető, egyszerű szerkezet elkészítését vesszük át lépésről lépésre, de ugyan ezzel a módszerrel, és valamivel több anyaggal jóval nagyobb, vagy akár több részre osztott vízkerteket is készíthetsz magadnak, ha a hely engedi. Lássuk is, hogy miről van szó!

Szükséges anyagok

2,5 x 20 cm-es fadeszkák (ha mélyebb víztartót szeretnél, akkor használj 2,5 x 25 vagy 2,5 x 30 cm-es deszkákat), 2 db 75 cm hosszú fadeszka kell majd a hosszabb oldalaknak és 2 db 40 cm-es deszka a rövidebbeknek, vízszigetelő anyag, műanyag bélés (vízszerelési vagy gazdaboltban kapható), vízinövények ízlés szerint, virágföld, murva, díszek (opcionális, ízlés szerint).  

hirdetes

A mini vízkert megépítése

Erősítsd össze a külső vázat néhány szeg és egy kalapács segítségével Mérd le a láda belső méreteit és vágd megfelelő méretre a padlórétegnek szánt deszkákat. A padlózat elkészíthető az oldalakhoz is használd deszkákból 2,5 x 20 cm-es deszkákból, vagy használhatsz 2 cm vastag kinti furnérlemezeket is. A padló beillesztéséhez fúrj előre lyukakat 15 cm-enként a váz oldalán. Először az egyik hosszabb oldalt rögzítsd a vázhoz, majd a két rövidet, végül pedig a második hosszabbat. A deszkákat facsavarokkal rögzítsd egymáshoz.

Ha szeretnél egy elválasztót is elhelyezni a ládában (hogy akár szárazföldi és vízi növényeket is tarthass benne), akkor vágj ki még egy darab deszkát, amely hossza pontosan illeszkedik a két oldal közé. Nagyobb ládáknál akár 2-nél több szekció is kialakítható. Ha eldöntötted, hogy hová kerüljön az elválasztó(k), akkor rögzítsd (őket) facsavarokkal. A váz széleit további fadarabokkal és csavarokkal is erősítsd egymáshoz, biztosítva ezzel, hogy minél kevesebb hézag maradjon köztük.

hirdetes

A láda belső falait és padlóját kend be vízszigetelő anyaggal (azokat is, ahol szárazföldi növényeket tartasz majd). Ha szeretnél halakat is tartani bennük, akkor ügyelj rá, hogy csak olyan szigetelőanyagot használj, ami nem mérgező számukra. Szigetelőanyag helyett használhatsz műanyag bélést is. Ha a ládában szárazföldi növényeket is szeretnél tartani (amelyek alatt nem víz, hanem virágföld lesz), akkor fúrj néhány lyukat ezen részek aljába, hogy megfelelő vízelvezetést biztosíts számukra. Ne az elválasztót fúrd át, hanem a szárazföldi részek alját, több helyen is.

A következő a kreatív rész – telepítsd a ládába kedvenc vízi és szárazföldi növényeidet, de ügyelj rá, hogy az egyes szekciókba csak olyan növények kerüljenek, amelyek hasonló körülmények között érzik jól magukat (vízhőmérséklet, talaj pH értéke, stb.) Ízlés szerint helyezz el néhány díszes követ is a láda szárazföldi és/vagy vízi részeiben.

Kattints a következő oldalra a további részletekért!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-09-19

Termesszünk dísztököt, hogy tudjunk mivel dekorálni a szezon alatt!

Az őszi időszak egy igazi ajándék a kertészek és a dekoráció kedvelői számára. Ebben az időszakban megjelennek az aranyszínű falevelek, a melegítő teák és a színpompás dísztökök.

2023-09-19

Klímával fűtesz? - Ilyen hatással lesz a szobanövényekre!

A klímaberendezések hajlamosak kiszárítani a levegőt, ami negatívan befolyásolhatja a szobanövényeket. A száraz levegő stresszt okozhat a növényeknek.

2023-09-19

A Balaton-felvidék 5 mesés kirándulóhelye, amely ősszel is elkápráztat

Ha beköszönt az ősz akkor én személy szerint, imádom felfedezni a Balatont, a friss levegő és őszi illat, ami ilyenkor az erdőkben és a hegyekben érződik, mind-mind magával ragad

2023-09-25

Nem mindegy, milyen tököt választok? Az 5 legjobb tök sütéshez, főzéshez

Melyik a legjobb sütőtök? Melyik sütőtököt érdemes választani, ami finom, és sokáig eláll otthon? Ezekhez a receptekhez valók a különböző sütni való tökök!

2023-09-21

A tökéletes sütőtök 5 titka: így lesz kívül roppanós, belül puha

Ebben a cikkben megosztjuk azt az 5 titkot, amiktől te is tökéletes sütőtököt tudsz sütni. Kívül karamellizált, belül ízes és puha lesz a sütőtök, ha így csinálod.

2023-09-19

Már csak két hétvége van a szeptemberből - De még mindig jobbnál-jobb programok várnak a Balatonnál!

A Balaton környéke továbbra is pezsgő élettel teli és jobbnál-jobb programok várnak szeptember utolsó két hétvégéjén is. Koncertek, falunapok, gasztronómiai fesztiválok és szüreti mulatságok

2023-09-22

Jön az őszi gombaszezon: ez a legjobb gombaleves recept a világon

Az ősz beköszöntével együtt érkezik az őszi gombaszezon, ebben a cikkben bemutatjuk a világ legfinomabb és legegyszerűbb gombaleves receptjét, készítsd el te is!

2023-09-21

Nehogy kidobd az alma levelét: készíts almalevél teát belőle!

Gondoltad volna, hogy az almának a leveléből készíthető tea? Nem? Akkor most olvasd el a cikket és készíts utána te is almalevél teát, finom és egészséges is!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

Pihenés

A pihenés   A pihenés fizikai és szellemi erők teljes értékű... Tovább

111/2008. (VIII. 30.) FVM rendelet

A baromfi ágazatban igénybe vehetõ állatjóléti támogatások feltételeirõl szóló 139/2007.... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Házi kert kert