A Monsanto sokaknak ismerős lehet, ez a cég lassan uralja az egész élelmiszeripart. Történelmük során azonban sok helyen hagytak halált maguk után. Most kiderült, hogy mindenki szervezetében megtalálható egy méreg, ami a Monsanto előtt nem is létezett.

hirdetes

Mindenki szervezetében megtalálható a PCB méreg-hála a Monsantónak

Pinterest logo

KÖVESS MINKET

PINTERESTEN

A Maonsanto sokaknak ismerős lehet, ez a cég lassan uralja az egész élelmiszeripart. Történelmük során azonban sok helyen hagytak halált maguk után. Most kiderült, hogy mindenki szervezetében megtalálható egy méreg, ami a Monsanto előtt nem is létezett.

 

Amit érdemes tudnod a Monsanto cégről

A Monsanto nevű cégóriás több, mint 100 évvel ezelőtt került létrehozásra. Eredetileg vegyipari cég volt, amely aztán a hadsereg és a titkosszolgálatok jelentős beszállítójává is vált. Az amerikai titkosszolgálatok számára ugyancsak számos és máig (titokban) használatos kemikáliát, a gondolkodás, a viselkedés, az érzelmek, az ösztönök stb. megváltoztatását okozó vegyszert és mérget fejlesztett ki.

1996-ban, amikor a Monsanto elkezdte árusítani a génmódosított szójafajt, az USA elvetett magjainak csak 2 %-a tartalmazott génmódosított szóját. De 2008-ra az USA szójamag-készletének már több, mint 90 %-a volt génmódosított Monsanto-termék! Ez aztán az agresszív és teljes állami védelmű terjeszkedés!

 

A folytatásért lapozz tovább!

 

 

Amit érdemes tudnod a Monsanto cégről

A Monsanto uralja szinte az egész világ élelmiszeriparát, ma már Magyarországon is megtalálható a cég, és egyre jobban terjeszkedik. Sokan azonban nem tudják, hogy mekkora károkat is okoznak.

Vegyük példának most a PCB nevű mérget, amiről senki nem tudott semmit a Monsanto előtt, mivel nem is létezett. A méreg elterjedésében a génmanipulált kukorica és szója játssza a főszerepet. A genetikai módosítást ugyanakkor azért hajtják végre, hogy a növény túlélje az a gyomirtó szert, amely jelenleg az összes létező növényt elpusztítja egy permetezéssel. Így tehát csak a génmódosított kukorica és szója marad meg, amit minden élelmiszerben használnak. Ami még szebb a dologban az, hogy nem bomlik le. A tavalyi évben nagyjából 2 millióan tüntettek a cég ellen a világ minden táján, a média természetesen hallgat.

 

 

Amit érdemes tudnod a Monsanto cégről

Mióta a PCB-t világszerte betiltották, a Monsanto sem gyártja őket többé. Érdekes adalék, hogy a vállalat 1926-ban, amikor a környezeti szabályozás helyi szinten határozódott meg, saját várost is alapított Monsanto néven. Ma ez a település Sauget néven ismert és az Egyesült Államok-béli Illinois államban található. Az amerikai környezetvédelmi hatóság szerint, noha a PCB-k gyártását az 1970-es években betiltották a város a régió legszennyezettebb területei közé tartozik.

hirdetes

2002-ben a Washington Post írt az alabamai Anniston Monsanto általi szennyezéséről, mely szerint a vállalat 40 évig tudatosan ürítette a higanyt és a PCB-vel szennyezett szemetet a környékbeli patakokba.

Az, hogy betiltották a PCB-t, nem vigasztal senkit, ugyanis sokak szerint a Monsantót ez mégsem hatotta meg és még a mai napig megtalálható ez a méreg a termékekben. 

 

 

Amit érdemes tudnod a Monsanto cégről

A Monsanto egy amerikai eredetű, multinacionális mezőgazdasági és biotechnológia vállalat, mely leginkább Roundup márkájú gyomirtójáról és a génkezelt magok terjesztéséről ismert.

A Missouri Creve Coeur-ban székelő, vállalatot 1901-ben alapította John Francis Queeny, és a cég az 1940-es évekre az egyik első számú műanyag gyártó lett az Egyesült Államokban. A vállalat sokáig a top 10 vegyipari cég között maradt hazájában, mígnem ezt a részlegét 1997 és 2002 között le nem építette, hogy ehelyett a biotechnológiára koncentrálhasson. A Monsanto a Forbes magazin szerint 2010-ben az év vállalata volt és ugyanez a lap 2012-ben a 10. leginnovatívabb vállalatnak nevezte.

A cég és alkalmazottai az elsők között voltak, akik genetikailag módosított növényi sejtet hoztak létre és William S. Knowles a cégnél 1960 és 1986 között a katalitikus aszimmetrikus hidrogenizáció terén végzett kutatásaiért, Ryōji Noyorival közösen 2001-ben kémiai Nobel-díjat kapott.

 

 

Amit érdemes tudnod a Monsanto cégről

A Monsantót 1901-ben, St. Louisban alapította John Francis Queeny részben saját pénzből, részben pedig egy üditőital forgalmazó tőkéjéből. A vállalat neve Queeny feleségének leánykori nevéből származik, a cég első terméke a szacharin volt, amit a Coca Colának adott el.

hirdetes

A cég 1919-ben lépett be az európai piacra, vanilin, aspirin és annak hatóanyaga, az acetilszalicilsav gyártásával, majd később gumigyártáshoz szükséges vegyi anyagokkal. Az 1920-as évektől a Monsanto elkezdett alapvető vegyi anyagokat is gyártani, mint a kénsav vagy a PCB-k.

A vállalat az 1940-es években megjelent a mosószerek piacán is, de ugyanezen évtizedben részt vettek az atombomba kifejlesztéséhez szükséges Manhattan Projectben is. 1944-ben a vállalat 15 másik mellett hozzákezdett a DDT gyártásához, ami az adott korban rendkívül pozitív visszhangot kapott, ám később betiltották túlzott toxicitása miatt. Amikor az Egyesült Államok 1979-ben betiltotta a PCB-k gyártását, a Monsanto volt az utolsó belföldi gyártó. A vállalat fontos terméke volt a vietnámi háború során használt Agent Orange is.

A vállalat az 1970-es évektől a LEDek gyártásában is részt vett, annak egyik úttörője volt. A '60-as évek közepén indultak William Knowles kutatásai, melyek gyakorlati eredménye a Parkinson-kór gyógyítására használatos L-dopa létrehozása volt, és amiért később Knowles kémiai Nobel-díjat kapott.

1982-ben a cég elsőként módosított genetikailag egy növényi sejtet, 1985-ben pedig felvásárolta a G. D. Searle & Company-t, aminek mérnökei 1993-ban létrehozták a Celebrex nevű gyógyszert, melynek sikere lehet az egyik oka, hogy a vállalat gyógyszeripari részlegét 2002-ben megvette a Pfizer.

1994-től a vállalat a tehenek számára adagolható növekedési hormont is gyártott ám ezt később eladta.

 

 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-11-30

Így segít az ecet a növényeiden

Az ecet, amit általában tisztítószerként ismerünk, kiváló segítség lehet a növények egészséges növekedésének elősegítésében és más hasznos célokra is a növényeinkkel kapcsolatban.

2023-11-30

Az évelők szaporítását most is elvégezhetjük!

Az évelő növények gondozása és szaporítása fontos lépése a kertfenntartásnak. A tőosztás, pedig épp olyan téli feladatok közé tartozik, mint a metszés, vagy a gyümölcsfa ültetés.

2023-11-28

5 kihagyhatatlan gőzgombóc a városban, amit neked is meg kell kóstolni!

Budapesten több olyan hely is akad, ahol a legfinomabb gőzgombóc változatokat kóstolhatjuk meg. Fedezzük fel együtt ezeket az izgalmas helyeket, és próbáljuk ki mindet!

2023-11-17

Tízezreket spórolhatsz, ha most ültetsz és nem várod ki a tavaszt!

Az őszi ültetés előnyeit vesszük sorra, amelyek a növények egészséges fejlődése mellett még jelentős költségmegtakarítást is hozhatnak a kertészek számára

2023-11-28

Új Tulajdonos, Új Kilátások: magyar kézre került az Auchan

Új fejezet az Auchan történetében Magyarországon, ahogy az Indotek Csoport bevonul a képbe, ígérve a piaci részesedés növelését és ambiciózus fejlesztéseket a következő években.

2023-11-16

Készíts otthon tökéletes sült gesztenyét, úgy ahogyan az adventi árusok csinálják!

Az igazán finom sült gesztenye titka az alapanyagok frissességében rejlik. De még mire kell odafigyelned? Készíts sült gesztenyét az adventi árusok tippjeivel

2023-11-28

Felkészültél a több centis hóra? Ilyen hatással lesz a kertben telelő növényeidre!

Készüljünk fel a hóesésre és a hideg hónapokra, hogy tavasszal virágba boruljon a kertünk, és az egész évben élvezhessük a növények szépségét.

2023-11-28

Így készül az eredeti savanyú káposzta – Elárulták a kerecsendiek a titkok

A káposztasavanyítás ősi művészete mélyen gyökerezik a hagyományokban, és Kerecsenden egy különleges, közösségi program keretében kaphatunk betekintést ebbe a gasztrokalandba.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

ditiokarbamát hatóanyagú gombaölő szerek

széles körben elterjedt, önmagukban és kombinációikban használatos gombaölő szerek.... Tovább

Pandémia

Magyar Köztársaság Egészségügyi Minisztériuma Országos Tisztifőorvosi... Tovább

Tovább a lexikonra
Állatorvos Állattenyésztés Érdekességek Gazdaság Gyeptermesztés Kertészet Környezetgazdálkodás Környezetvédelem Mezőgazdaság Nemesítés, biotechnológia Növénytermesztés Növényvédelem NVT, mezõgazdasági támogatások oktatás Talajművelés Tudomány