Ezért ne adj soha cinkegolyót a madaraknak!
2021/01/18A cinkegolyó nagyon praktikusnak tűnhet mindenki számára, olcsó, könnyen ki lehet helyezni, szeretik a madarak, én mégis azt mondom, hogy soha ne add oda az állatoknak, nézzük, miért!
Megkezdődött a Duna árvízvédelmi projektje az eddigi legjelentősebb beruházással. A projekt közel 30 milliárd forintos uniós támogatással valósul meg. A lakosság, a kulturális és természeti védelem területek megvédésére, megőrzésére irányul majd.
A munkálatok során több mint 150 munkanélkülit foglalkoztatnak , amely 510 ezer lakost érint majd Győr-Moson-Sopron, Pest, Fejér, Bács-Kiskun, Tolna és Baranya megye 152 településén. A projektnek igencsak ideje volt már, hiszen hazánk az egyik legnagyobb árvíz sújtotta területével rendelkezik Európában. A veszélyeztetett területeken pedig 1, 8 millió hektárnyi mezőgazdasági terület található, ezen kívül a vasutak 32, a közutak 15 százaléka itt fekszik. Közel 2000 ipari telep is található itt.
Több mint 200 kilométernyi töltés szakaszon végeznek munkát majd a projekt során, 25 árvízvédelmi műtárgy felújítását vagy megépítését tervezik. Ezen kívül 100 kilométernyi szakaszon végeznek töltéskorona-burkolási és felújítási munkákat.
A munkálatok a tervek szerint 2014 nyárig befejeződnek. A 30 milliárd forintos befektetés kicsit soknak tűnhet, de hosszútávon mindenképp kifizetődő a szakemberek szerint. Hiszen csak a 2006-os árvíz védekezésének munkálataira 38 milliárd forintra volt szükség.