Hogyan és miért érdemes madársóskát nevelni? Ismerd meg most Te is ezt a növényt

hirdetes

Így nevelj Te is madársóskát – tudj meg róla mindent

TK, SFV
Instagram logo

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

A madársóskát gyakran összetévesztik a lóherével, ugyanis vékony, háromszög alakú levelei nagyon hasonlítanak az imént említett, szerencsehozó, apró növény leveleire. Mégis, amennyiben közelebbről megismerjük a madársóskát, nem sok hasonlóságot fedezhetünk fel a két növény között. Mostani cikkünkből ismerd meg Te is ezt a növényt, tudj meg mindent gondozásáról, szaporításáról, neveléséről.

Madársóska

A madársóskánál már csak neve kapcsán is több történettel találkozhatunk – mivel megközelítőleg Szent Patrik napja környékén jelenik meg, így sokan úgy tartják, hogy Szent Patrik, a kereszténységet az írekhez vivő szent, lóherét vagy éppen a hasonlóság végett madársóskát feltartva mutatta meg az embereknek, a Szentháromságot – ezzel jelképezve azt.


Vannak olyanok is, akik ennek a növénynek a megjelenésével asszociálják a tavasz beköszöntét, úgy tartják, hogy ez az „újjászületés szimbóluma”.


Röviden a madársóskáról


A madársóskának, mint minden növénynek több fajtáját tartjuk számon – megtalálható közöttük az úgynevezett háromszögletű madársóska, valamint a négylevelű madársóska. Előbbinek levelei sötétlilásak, kicsi, zsenge, fehér virágokkal rendelkezik még utóbbi levelei tarka színekben pompáznak, valamint rózsaszín virágzatúak.

hirdetes


Mindkét esetben gumós növényekről beszélünk, amennyiben elvirágoznak, levelei elszáradnak, így nem szabad őket kidobni – ekkor csupán csak egy kisebb pihenésre van növényünknek szüksége.


hirdetes
Hogyan nevelj madársóskát?


A madársóska fényigénye nagy – erős, de közvetett fényre van szüksége ahhoz, hogy megfelelően fejlődjön, valamint virágokat teremjen. Amennyiben számára megfelelő elhelyezést biztosítunk, akár egész télen képes virágozni. Fényigényével szemben ugyanakkor vízigénye már nem túl nagy. Nevelésével kapcsolatban ugyanakkor arra érdemes odafigyelni, hogy talaját mindig enyhén nedvesen tartsuk, valamint öntözés előtt annak felső rétegét mindenképpen hagyjuk, hogy megfelelően kiszáradjon.

 

Amennyiben érdekel cikkünk folytatása, lapozz!
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-10-03

Ezeket a tipikus tulipánhagyma ültetési hibákat sokan elkövetik ősszel

Mikor kell ültetni ősszel a tulipánokat, mennyire mélyre kell őket ültetni a földbe, milyen távol egymástól, mennyit kell locsolni, kell egyáltalán locsolni?

2023-10-03

5 Októberi fesztivál a Balatonon, amelyek felturbózzák az utószezonos programokat!

Az őszi hónapok nem csak a falevelek gyönyörű színeiben pompáznak a Balaton körül, hanem számos izgalmas fesztivál is várja a látogatókat az utószezonban!

2023-10-04

Így juthatnak busás támogatáshoz a gazdák - Segítség a gabonaválságban

A magyar mezőgazdaság számára elérhetővé vált egy kamattámogatással segíti a gazdálkodókat az ukrán gabonaválság miatti piaci nehézségek kezelésében.

2023-10-03

Ezeket az őszi virágokat tedd a muskátli helyett az ablakba

Mire beköszönt az ősz, sokszor az ablakok tele vannak elhalt virágokkal és barnuló, elhasznált növényekkel. Ilyen virágokat tehetsz ősszel az ablakba!

2023-10-03

Tulipánok kombinálása más növényekkel: Így alkosd meg a tökéletes tavaszi kerted még ősszel

Milyen növényekkel, virágokkal érdemes társítani a tulipánokat? Hova és mikor érdemes őket ültetni a legszebb tavaszi mesekert érdekében? Mutatjuk a választ!

2023-10-03

3 különleges zöldségféle, ami feldobja majd a balkonládádat ősszel

3 különleges zöldségfélét mutatunk, ami remekül mutat az őszi balkonokon, ablakokba téve. Mutatjuk, milyen növényekre cserélhetitek le a nyári muskátlikat!

2023-10-03

Itt van az őszi metszési időszak: Ezeket a metszési hibákat kerüld el!

Az őszi metszés kritikus időszak a kert gondozásában, amely meghatározza a növények fejlődését a következő évszakokban - kerüld el ezeket a metszési hibákat!

2023-10-03

Újra többnapos szüreti fesztivált rendeznek Balatonfüreden – Ingyenes koncertekkel és finom borokkal várnak!

Október 13-15. között megrendezik a hagyományos Balatonfüredi Szüreti Fesztivált, amely már évek óta kulturális és turisztikai rendezvénnyé nőtte ki magát.

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

durva fésűsgyapjú

az a fésűsgyapjú-minőség, amikor a szálak átmérője 24—26 um, tehát A/B... Tovább

ló bélyegzése

a lovak egyedi megjelölésére szolgáló eljárás. A törzstenyészetékben a tenyésztési... Tovább

Tovább a lexikonra
dísznövény kert Kertészet