csibenevelés

a kikelt csibéket néhány órai pihentetés után osztályozzák. A jó minőségű csibe szikzacskója felszívódott, kemény tapintású. A keltetés után 24—30 óráig nem éri a csibéket károsodás, ha nem jutnak eleséghez. Naposcsibe szállítására mindennemű szállítóeszköz igénybe vehető, a zárt szállítótér hőmérséklete 22—29 °C közötti. Télen elő kell fűteni, nyáron pedig elő kell hűteni a szállító jármű rakodóterét. A naposállatok fogadására igen nagy gonddal és a technológiai követelményeknek megfelelően elő kell készíteni az istállót, a naposállatok betelepítése csak azután kezdhető el. Gondoskodni kell arról, hogy a kartonokból kirakott csibék azonnal hozzájussanak a — már előzőleg megfelelően előkészített — takarmányhoz és ivóvízhez. A nevelési eredmény szempontjából döntő fontosságú, hogy a naposcsibék minél előbb megtalálják a takarmányt és az ivóvizet. A telepítés sűrűsége a kortól, az ivartól, az állatok csoportosításától, kiegyenlítettségétől függ. A takarmányozási programok a csibék hasznosításától függően már a felnevelés időszakára vonatkozólag is lényeges eltéréseket mutatnak. A tenyésznövendékekkel lényegében kétféle tápot: csibenevelő- és jércetápot etetnek. A nevelés 2—3. hetében régebben etetett, ún. indítótápok ma már az egységes csibetápokkal jól helyettesíthetők. A tenyészállatok első 2—3 heti maximális növekedése nem olyan döntő, mint a broilereké, ahol továbbra is szükséges az indítótáp etetése. A csibék vitamin-(esetleg antibiotikum-) ellátásáról a takarmányban kötelezően előírt szinteken kívül a vitaminozási programok (áeü. megelőző program) keretében gondoskodnak. A tenyészállomány részére javasolt takarmányozási programok lényegében 3 fő csoportra oszthatók: a könnyű testű, tojó típusú tenyészállatokat napos kortól kezdve étvágy szerint etetik. A középnehéz, barna héjú tojást termelő tojó típusú állományok növendékeit a 8—9. héttől kezdve ada¬golt, korlátozott takarmánymennyiségekkel etetik. A hús típusú tenyésznövendékek már a 4 —5. héttől kezdve csak szigorúan korlátozott takarmánymennyiséget fogyaszthatnak. A pecsenyecsirke hizlalásakor a naposcsirkéből a lehető legrövidebb idő alatt kell ip. feldolgozásra, emberi fogyasztásra alkalmas, jó minőségű árut előállítani, a lehető leggazdaságosabb módon. Ezeknek a követelményeknek ma már kizárólag a húshibridek felelnek meg. A növekedésben levő fiatal pecsenyecsibe akkor hasznosítja a legjobb hatásfokkal a takarmányt, ha képes kifejteni a gen.-ilag meghatározott, igen nagy fejl. erélyét (növekedési erély), és ha a takarmányból felvett táplálóanyagokból minél nagyobb arányban képződik értékes hús. Indítótápból állatonként 400 g-ot etetnek, ezt a broilerek ált. 16—17 napos korukig fogyasztják. Ezután 2—3 napos átmenettel a nevelő-, ezt követően a hizlalótáp etetésére térnek át. Egyes indítótápokat indokolt lehet nagyobb mennyiségben (esetleg 4—5 hetes korukig) etetni, attól függően, hogy a forgalmazók — gazdaságossági vizsgálattal alátámasztva — mit ajánlanak. A forgalmazott broilertakarmányok etetésével 49—54 napos korra vegyes ivarú csirkékkel 1600—1800 g-os átlagos testtömeg érhető el 2,2—2,4 kg-os takarmányértékesítés mellett. A nevelési módszerek közül két változat terjedt el: a mélyalmos és a ketreces csibenevelés.