Macskák szigete

hirdetes

Egy sziget, amit a macskák uralnak

T.J.Lora
Pinterest logo

KÖVESS MINKET

PINTERESTEN

Hallhattunk már olyan szigetről, ahol túlszaporodtak a nyulak, most pedig egy olyan helyet mutatok be nektek, ahol a macskákról mondható el ugyanez. Hihetetlen létszámú macskapopuláció él ezen a szintén Japán mellett található szigeten.

Macskák szigete

A turisták által Macskamennyországként is emlegetett sziget hivatalosan Tashirojima néven ismert. Ez a Japán közelében található sziget nem csak arról híres, hogy az itt élő macskák száma eléri a több százat, hanem arról is, hogy ezzel a létszámmal túl tesznek az itt élő embereken, ők ugyanis egy alig száz fős közösségben élnek.  

A történet árnyoldalához hozzátartozik, hogy az itt élő emberek nagy része 60 év fölötti, és nem sokan választják ezt a szigetet letelepedés céljából. Eredetileg az egerek irtására telepítették be az állatokat, mivel selyemhernyó-gazdaság működött a szigeten. Mára ez megszűnt, az itt élők halászatból élnek és nem csak magukról, a macskákról is gondoskodnak. Szerencsehozó állatoknak tartják őket.

hirdetes

A szigeten van egy macskaszentély is, amelyhez egy történet is társul. A következő oldalon olvashatod el.

Macskák szigete

A szentélyt Neko-dzsindzsa néven ismerik. A történet pedig: régen a rögzített hálós halászatot űzték többnyire a szigeten, amiben egy idő után már a macskák is asszisztáltak oly módon, hogy mozgásukból a halászok előre látták, milyen sűrű a halállomány az adott helyen, ahol halászni kívántak.

hirdetes

Egyszer egy halász éppen így készülődött. Követ keresett a háló rögzítésére, azonban a köves, sziklás talajon utána járkáló macskák egyikére ráesett egy kő és megölte. A halász részvétét kinyilvánítva a többi macskának, eltemette a cicát és kegyelettel gondozta utána azt a helyet. Így lett ebből macskaszentély.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-10-03

Az ősz a gombák szezonja: készítsd el te is ezt a fenséges gombás rizottót!

Nekem a kedvenc évszakom az ősz és imádok minden őszi ételt, elhoztam most a kedvenc gombás rizottó receptemet, gyere, próbáld ki te is, nem fogod megbánni!

2023-10-03

Itt van az őszi metszési időszak: Ezeket a metszési hibákat kerüld el!

Az őszi metszés kritikus időszak a kert gondozásában, amely meghatározza a növények fejlődését a következő évszakokban - kerüld el ezeket a metszési hibákat!

2023-10-03

Ezeket a tipikus tulipánhagyma ültetési hibákat sokan elkövetik ősszel

Mikor kell ültetni ősszel a tulipánokat, mennyire mélyre kell őket ültetni a földbe, milyen távol egymástól, mennyit kell locsolni, kell egyáltalán locsolni?

2023-10-03

Tulipánok kombinálása más növényekkel: Így alkosd meg a tökéletes tavaszi kerted még ősszel

Milyen növényekkel, virágokkal érdemes társítani a tulipánokat? Hova és mikor érdemes őket ültetni a legszebb tavaszi mesekert érdekében? Mutatjuk a választ!

2023-10-03

Legfinomabb őszi sütemény recept, amit még sütni se kell: almás-diós pite

Ebben a cikkben megosztjuk veled a legfinomabb őszi sütemény titkát, ami ráadásul egyetlen sütőhöz sem szükséges: almás-diós őszi sütemény recept, sütés nélkül!

2023-09-19

Termesszünk dísztököt, hogy tudjunk mivel dekorálni a szezon alatt!

Az őszi időszak egy igazi ajándék a kertészek és a dekoráció kedvelői számára. Ebben az időszakban megjelennek az aranyszínű falevelek, a melegítő teák és a színpompás dísztökök.

2023-10-02

Így nevelhetsz hidegtűrő banánfákat egy trópusi kertben, még hűvösebb éghajlaton is

A banánfa általában a trópusi és szubtrópusi klímákat kedveli, és a meleg időjárásban rendkívül jól nő. Azonban hidegebb éghajlaton is nevelhetünk banánfát!

2023-10-02

Hogyan kell metszeni a petrezselymet a bokrosabb növényhez – egyszerű tippek petrezselyem termesztéshez

A petrezselymet sokan termesztik saját kertjükben vagy otthoni konyhakertben, mivel frissen szedve a legjobb ízélményt nyújtja. Petrezselyem metszésével dúsabb bokrot kapunk!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

édesfüvek

a —>gyep értékes összetevői; több a tápértékük, mint a ->savanyúfüveké. Az... Tovább

talajcsapda

az ->előrejelzés egyik eszköze. A ->talaj felszínén mozgó rovarok begyűjtésére... Tovább

Tovább a lexikonra
Állatok Érdekességek