Istálló boxok válaszfalai
A nyugat-európai szakirodalom olyan válaszfalakat ajánl, melyeknél csak az alsó 130-
A bemutatott képeken jól látszik, hogy az acél keretbe az
Egy három méteres szakaszon a harminc palló 3-5 milliméteres összeszáradása tíz centis réseket okozott, ami balesetek forrása lett.
Hasonlóan apróságnak tűnik a pallók befogadást biztosító „U” profil helyes kialakítása.
Az természetes kell legyen, hogy legalábbis tüzihorganyzott kivitelben készüljön ez a profil, de legalább ilyen fontos, hogy úgy legyen kialakítva, hogy belőle a víz/vizelet alul el tudjon folyni. Amennyiben nem fúrunk lyukakat erre a profilra, akkor egy olyan vályút hozunk létre a boxban, ahol a vizelet folyton megáll, ráadásul a boksz elválasztó keményfa pallók is ebben állnak.
Boxok ajtajának kialakítása
Az köztudott, hogy a boxokat nyíló szárnyak esetében balos ajtóval kell felszerelni, mivel így a gondozó a boxba való bevezetéskor bal kezével ki tudja támasztani az ajtót. A nyíló szárnyaknál jobban elterjedtek a toló ajtók, erre mutatunk példát a következőkben. A tolókapu felső megvezetésű legyen, ugyanakkor záródáskor az alsó sarka is reteszelhető legyen. Fontos követelmény, hogy a kapu semmilyen körülmények között ne legyen lengő, és mind a két végállásnál ütközést kell kialakítani. Úgy kell a kapunak működnie, hogy a ló véletlenül se tudja kiemelni a felső vezető sínről, mert egy nehéz kapu eldőlve komoly balesetet okozhat.
A tolókapu felső megvezetése olyan legyen, hogy a vezető sínen a kapu könnyen és csöndesen mozogjon, ezért a tolókapu kerekeket mindig műanyagból készítjük.
Természetesen a kapunak zárhatónak kell lennie úgy, hogy a ló ne tudja azt kinyitni. A közönséges riglit, tolózárat hamar megtanulja kinyitni a ló, ezért inkább olyan megoldást ajánlunk, mint az a képen látható. A függőleges pálcák közül az utolsó olyan kialakítású, hogy tengely irányban elmozdulhat, és ez egy rugós szerkezettel zárja a kaput.
Bemutatunk egy képet arról is, hogy a boxok belső berendezéseinek rögzítése sem mindig problémamentes. Az önitató rácsra szerelése ebben az esetben nem megfelelően biztonságos, a lovak azt hamar elmozdították. Elvileg helyes ugyan, hogy a vizet a belső, – meleg – oldalra szereljük, mégis a rácshoz történő rögzítés tűnik a nehezebben megvalósíthatónak.
Nyugat-Európában, az USA-ban és Ausztráliában hihetetlen választékban kaphatók előregyártott istállóboxok ajtókkal, teljes technológiával felszerelve, Magyarországon ez a piac még csak most van kiépülőben
Forrás: Agrárágazat