Fidesz Naggyűlés Budapest 2006. október 6. Gazdatüntetés 65 helyen és Fidesz naggyűlés Budapesten

Gazdatüntetés 65 helyen és Fidesz naggyűlés Budapesten

hirdetes
Minden megyében demonstrálnak pénteken a gazdák. 65 helyen - köztük határokon, nagyobb városokba vezető utakon és hidakon - lesz félpályás lezárás. Lesz, ahol reggeltől kora estig, de lesz, ahol csak pár órán át tiltakoznak majd. Megtartja péntekre tervezett demonstrációját a Fidesz. A párt elnöke ezt azzal indokolta, hogy a kormánypártok nem tettek semmit Gyurcsány Ferenc eltávolításáért.
Fidesz Naggyűlés Budapest 2006. október 6. Gazdatüntetés 65 helyen és Fidesz naggyűlés Budapesten

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) összesen 65 helyen - a többi között - a Gyurcsány-csomag gazdákat is érintő megszorításai és a földtörvény tervezett módosítása miatt döntött az országos megmozdulás mellett - mondta el a Független Hírügynökségnek Obreczán Ferenc, a MAGOSZ főtitkára.

 Szavazzon ide kattintva, le kell-e mondania Gyurcsány Ferencnek, vagy nem?

A bejelentett tiltakozó útlezárások péntek reggel 7 órától délután 5 óráig nehezítik az autós forgalmat. Nagyobb fennakadások várhatók például a 4-es, 44-es illetve 47-es főút több szakaszán. Hosszabb menetidővel lehet számolni a 3-as úton Miskolc és Felsőzsolca között is. Több határátkelő környékén lesznek tiltakozó akciók, így Drávaszabolcsnál, Nagylaknál, Vámosszabadinál, Kópházánál, Udvarnál, Rábafüzesnél és Rédicsnél is. Hosszabb várakozásra kell készülni több városban is, egyebek mellett: Békésen, Kondoroson, Orosházán, Gyulán, Szeghalmon, Berettyóújfalun, Balassagyarmaton és Dunaföldváron.  Több hídon is korlátozzák a forgalmat, így a vásárosnaményi és a rakamazi Tisza-hídon, valamint a kocsordi Kraszna-hídon.

Az útlezárásokról a MAGOSZ honlapján, a www.gazdakorok.hu cím alatt olvashatók részletes információk.


Fidesz Naggyűlés Budapest 2006. október 6.

Megtartja péntekre tervezett demonstrációját a Fidesz. A párt elnöke ezt azzal indokolta, hogy a kormánypártok nem tettek semmit Gyurcsány Ferenc eltávolításáért. Zászlóval, mécsessel és vekkerórával várják az embereket pénteken a Kossuth téren. Az MSZP az SZDSZ és az MDF is elítéli a Fidesz döntését. Az MSZP szerint Orbán Viktor az embereket bünteti, az SZDSZ szerint a Fidesz elnökének le kellene mondania mandátumáról, az MDF szerint pedig a megoldást a parlamentben kellene keresni, nem az utcán.

Délután még csak néhányan voltak a Kossuth téren, de úgy tűnik, hogy ez nem marad sokáig így. Lejárt az a határidő, amelyet a Fidesz adott a szocialistáknak Gyurcsány Ferenc menesztésére. A miniszterelnök pedig maradt, ezért a Fidesz úgy döntött megtartja a péntekre tervezett Kossuth téri demonstrációt.

„Mi arra kérjük Magyarország szabadságot, demokráciát, őszinteséget szerető híveit, hogy pénteken 16 órára jöjjenek a Kossuth térre. Oda várunk mindenkit, pártállásra való tekintet nélkül” – mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.

A demonstrációra kelléket is kér a Fidesz. Aki elmegy, vigyen magával nemzetiszínű lobogót, mécsest és egy vekkerórát. Orbán Viktor azt nem mondta el, hogy a péntekin kívül tartanak-e még tüntetést.

„Van egyébként egy menetrendünk természetesen, és hosszú menetrendünk van” – fogalmazott Orbán Viktor.

Az MSZP szerint Orbán Viktor bünteti az embereket, sajtótájékoztatója után ugyanis azonnal gyengülni kezdett a forint. Az MSZP szerint egy százaléknyi gyengülés több mint 25 milliárd forintot húz ki azok zsebéből, akik devizahitelt vettek fel korábban.

„Sajnálatos, hogy a hadiretorika tovább folytatódik. A felelős kormányt és miniszterelnököt keresik, pedig azt bent találják a parlamentben. Csak egy felelős ellenzék is kell” – mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője.

A szabaddemokraták frakcióvezetője szerint Orbán Viktor nem méltó a parlamenti mandátumára. Kuncze Gábor ezért arra szólította fel a Fidesz elnökét, hogy mondjon le.

„A választók azzal bízták meg Orbán Viktor, hogy ellenzékből képviselje őket a parlamentben. Orbán Viktor szemmel láthatóan ezt a parlamentből nem akarja megtenni - szíve joga. Akkor felszólítjuk, hogy mondjon le” – mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke.

hirdetes

Az MDF szerint a megoldást a parlamentben kellene keresni.

„Egy országgyűlési képviselőnek az a dolga, hogy a parlamentben próbálja meg a céljait elérni. De az európai gyakorlattól eltér, ha a híveit az utcára hívja, az utcai tömeget felhasználva próbálja elérni ezeket” – mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke.

A Fidesz ennek ellenére várja az embereket a Kossuth térre pénteken. De ahogy mondják, a demonstrálók ne nagyon tervezzenek más programot szombatra se.

Orbán: találkozó pénteken, 16 órakor a Kossuth téren

Orbán Viktor a kormánypártoknak adott 72 óra lejárta után arra kérte Magyarország polgárait, hogy pénteken 16 órakor legyenek a Kossuth téren, és hozzanak magukkal egy nemzeti színű lobogót, egy mécsest és egy jó hangos vekkert is.

A párt elnöke emlékeztetett: Magyarországon vasárnap egy történelmi választás zajlott. Semmi sem lesz többé olyan Magyarországon, és különösen a magyar politikában, mint amilyen volt. Október elsején történelmi vereséget szenvedett a hazugság politikája, viszont az igazság és az őszinteség iráni vágy történelmi győzelmet aratott - fogalmazott. Leszögezte: a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség úgy gondolja, hogy ennek kell a következő napokban és hetekben érvényt szerezni, mert erre adtak felhatalmazást a választópolgárok.

Hozzátette: az emberek azt is világossá tették az önkormányzati választásokon, hogy az országban kialakult erkölcsi, gazdasági és politikai válságért Gyurcsány Ferencet és kormányát terheli a felelősség. "Kiolvasható az a világos eredmény is, hogy a választópolgárok lényegében megvonták a bizalmat (...), leváltották a miniszterelnököt. Ennek is érvényt kell szereznünk, erre hatalmaztak fel bennünket a választópolgárok" - mutatott rá.

Kiemelte: az azóta eltelt néhány napban a szocialisták nem tettek eleget a népakaratnak, és ezidáig figyelmen kívül hagyták a köztársasági elnök világos, egyértelmű és irányadó szavait is, így nem menesztették Gyurcsány Ferencet.

Leszögezte: Magyarország mára a hatalmához görcsösen ragaszkodó Gyurcsány Ferenc foglyává vált. "Az MSZP döntött, de nem megoldást kínált az elmúlt napokban, hanem csapdába zárta az országot, és úgy tűnik, hogy fel akarja áldozni az ország jövőjét egy hazug politikusért. A Fidesz ezt értelmetlen és káros magatartásnak látja" - jelentette ki.

Mint elmondta, a "csapda az, hogy Gyurcsány Ferenc nem hallgat az emberekre, az emberek pedig a miniszterelnökre. Ez mindenkinek rossz, és ez az út nem vezet sehova sem. Az ország csapdában van, mert támogatottság hiányában semmilyen programot nem lehet végrehajtani, különösképpen nem reformprogramokat, és még kevésbé súlyos gazdasági válság kezelésére alkalmas programokat".

Hangsúlyozta azt is, hogy a Magyar Szocialista Párt most áldozza fel másodszor az országot, hiszen tavasszal ezt már egyszer megtette. Kifejtette: tavasszal az ország már egyszer megfizette Gyurcsány Ferenc hatalomban maradásának az árát, akkor ez mintegy ezermilliárd forintjába került a választópolgároknak. Ennyivel nőtt az államadósság csak azért, mert a szocialisták nem csináltak semmit, amikor el kellett volna hárítaniuk a bajt. "Mint a miniszterelnök is bevallotta: azért nem csináltak semmit, mert ettől remélték a hatalmon maradásukat. A mai magatartásuk ugyanezt a helyzetet idézi elő, újabb gazdasági válságot idéz elő az MSZP és a viselkedése. Gyurcsány Ferenc hatalomban maradása ezermilliárdokba fog kerülni az adófizetőknek, ezekre fog elmenni az adóemelés, a vizitdíj és minden forint, amit most elszednek az emberektől" - fűzte hozzá.

hirdetes

Rámutatott: ha a miniszterelnök továbbra is ragaszkodik a hivatalához, annak nagyon komoly gazdasági következményei lesznek. Mint elmondta, a forintválság már a nyakunkon van, további leértékelések, tőkekivonások várhatók, nőni fog a munkanélküliség és nem vagyunk messze attól, hogy szociális elégedetlenségek miatt törjenek ki újabb és újabb megmozdulások. Ez maga az instabilitás, a bizonytalanság - hangsúlyozta a Szövetség elnöke. Megjegyezte: "egyetlen hír jelentene ma Magyarország számára biztonságot és stabilitást, az a hír, hogy menesztették a hivatalban levő miniszterelnököt".

"Ha a szocialisták valóban demokraták és valóban felelősséget éreznek az ország iránt, akkor azonnal meneszteniük kell Gyurcsány Ferencet" - jelentette ki.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy a gazdasági válság további mélyülésének következményeként több százezer család kerül az anyagi ellehetetlenülés közelébe. "Annak érdekében, hogy ezt elkerüljük, hogy a gazdasági válság tovább ne mélyülhessen, nekünk minden alkotmányos, demokratikus és parlamentáris eszközt egyszerre kell felhasználni a bukott miniszterelnök távozása érdekében" - jelentette ki.

Mint fogalmazott, ma a probléma Gyurcsány Ferenc, és a Fidesz a megoldást keresi. Arra kérte a szocialistákat, hogy álljanak át a megoldás oldalára. Hozzátette: a mai helyzetet nem lehet stabilizálni, ahhoz, hogy legyen mit stabilizálni, először egy új helyzetet kell létrehozni.

Leszögezte: a Fidesz tenni fogja a dolgát a Parlament falai között. Ugyanakkor arra kérte Magyarország állampolgárait, hogy ők is éljenek demokratikus jogaikkal és segítsék azt, hogy Magyarország kijuthasson ebből a válságból. Megjegyezte, a szocialistákra, úgy tűnik, most nem számíthatnak, ők a válságot ma is hisztériakeltéssel tetézték. Mint fogalmazott: "ez nem jött be az október elsejei választás előtt sem. (...) Magyarország polgárai erre nem vevők, higgadtak, nyugodtak és élni akarnak alkotmányos jogaikkal".

Ezért arra kérte Magyarország szabadságot, demokráciát és őszinteséget szerető híveit, hogy "pénteken 16 órára jöjjenek a Kossuth térre". Elmondta, oda várnak mindenkit pártállásra való tekintet nélkül, mert nem pártkérdésről, hanem Magyarország jövőjéről, az erkölcsi, pénzügyi és politikai válságról van szó. Hozzátette: október 6-ára való tekintettel hozzanak magukkal nemzeti színű zászlót, mécsest és egy jó hangos vekkerórát.

Újságírói kérdésre válaszolva Orbán Viktor elmondta: "Nemzeti Reformalap" létrehozását kezdeményezi, amely a gazdaság stabilizálásához szükséges forrásokat kezelné. A szakértői kormány mellett négy kerekasztal létrehozására lenne szükség, amelyben a pártok és a társadalmi szervezetek képviselői vennének részt - mondta a pártelnök. A testületek a Fidesz elnökének elképzelései szerint a rendszerváltozás idején létrejött Nemzeti Kerekasztal mintájára működnének.

Forrás: Fidesz.hu, RTL

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes


Tovább a Lexikonhoz

tejsavbaktériumok

A baktériumok egyik nemzetsége,erjesztéssel tejsavat (karbonsavak) állítanak elő; a... Tovább

szalmatrágya

régebben szokás volt a fölös szalma nedves erjesztése tipratott kazalban (10 t szalmához 40 t... Tovább

Tovább a lexikonra