Függő petúnia- a verandák, teraszok legszebb éke, a függő petúnia helyes gondozása

A teraszok, verandák legszebb éke: a függő petúnia helyes gondozása

VN
hirdetes

A petúnia egy igazán varázslatos növény, ami könnyen termeszthető, gondozása sem okoz túl sok gondot, amennyiben odafigyelsz néhány apróságra. Fűszeres illata és élénk színe miatt a petúnia igazi klasszikusnak számít, amely megérdemli, hogy helyet kapjon bármely nyári kertben, verandán vagy teraszon. Függő formában, egy kosárban tökéletesen fog mutatni nálad is, mutatjuk is mikre figyelj a csüngő petúnia gondozásakor!

Függő petúnia gondozása

Függő petúnia gondozása: víz és fény

Ez talán a legfontosabb két tényező a növények életében, hogy megfelelő mennyiségű fényt kapjanak, és elegendő vizet, de persze ne is túl sokat. A petúnia kosaraknak teljes napfényre van szükségük, optimálisan napi hat-nyolc órán át közvetlen napfényre, hogy csúcspontjukon virágozzanak. Kevesebb napsütés mellett virágoznak és nőnek ugyan, de nem nőnek olyan gyorsan, és nem lesz annyi virág rajtuk, tehát érdemes minél több fényt biztosítani számukra. Bár a földben lévő petúniák néhány hetente mélyen áztatva virágozhatnak, a függőkosarat rendszeresebb öntözésre van szüksége hetente néhányszor, illetve agát naponta, amennyiben meleg hőhullám van. Addig kell öntözni, amíg nem látszik, hogy a víz kifolyik a cserépből. A függő petóniának ugyan nagy a vízigénye, de arra azért oda kell figyelni, hogy semmiképpen se álljon alatta a víz, mert az nincsen jó hatással a gyökérzetre.

hirdetes

Függő petúnia gondozása: műtrágyázás és metszés

Gyakorlott kertészek jól tudják, hogy a fényigény, és vízigény megtárgyalása után olyan apróságok jönnek, mint a metszés, és a műtrágyázás kérdése. Lássuk is milyen igényei vannak a függő petúniának ezen a téren! A petúnia rendszeres műtrágyázás mellett virágzik a legjobban, ezért kéthetente érdemes etetni. Fontos, hogy virágzó növényeknek szánt folyékony műtrágyát használjunk. Talán alapvető dolog, de kezdő kertészek számára elmondjuk, hogy figyelni kell rá, hogy a nem virágzó szárakat csípjük le, hogy ösztönözzük a növényt új virágok hajtására- az elhalt virágok távolítása fontos lépés. Ha beteg leveleket, szárakat távolítasz el, akkor mindegy egyes metszést követően sterilizáld az ollót, hogy ne terjedjen tovább az esetleges betegség.

hirdetes

Függő petúnia gondozása: Kártevők és betegségek

Megnyugtatunk mindenkit, a petúniák meglehetősen kártevő- és betegségmentesek. Általában csak apróbb problémák szoktak lenni velük. Ha apró zöld levéltetveket látsz rajtuk, akkor elég erős vízpermettel lelocsolnod, vagy letörölni egy puha ruhával, ügyelve, hogy ne sértsd meg a leveleket. A lyukas levelek bolhabogarak jelenlétét jelzik, távolítsuk el a sérült leveleket ebben az esetben! Ügyeljünk a megfelelő öntözésre is, hiszen a túlöntözés gyökérrothadáshoz vezet.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2024-10-24

Dekoratív tollborzfű fajták: könnyen tartható és gondozható díszfüvek

A tollborzfű fajtái egyre népszerűbbek lettek a teraszokon. Nagyon ellenállóak, jól tűrik a száraz, meleg nyarat és e-mellett dekoratívak is. Nézzük őket!

2024-10-23

A tűzvirágfa: egy madagaszkári csoda, ami pillanatok alatt megnő

A tűzvirágfa egy egzotikus kincs, gyors növekedésével és káprázatos, lángoló virágaival lenyűgöző dísze lehet kertünknek. Ismerd meg te is lángfa szépségét!

2024-10-24

A leander téliesítése: így érdemes agrárszakértői tanácsok alapján

A leander téliesítése agrárszakértői tanácsokkal a leander megfelelő átteleléséhez. Tudj meg mindent a helyes tárolásról, metszésről és gondozásról a hidegben.

2024-10-21

Ne hagyd kezeletlenül a rozsdagomba fertőzést: tavasszal kiújulhat

A rozsdagomba gyakori kórokozó, amely narancssárga vagy fekete foltokat okozva károsíthatja a növényeket. Ne hagyd kezeletlenül, mert tavasszal kiújulhat.

2024-10-25

Gyümölcsfa ültetése ősszel? Szakértői tanácsok a sikeres ültetéshez

A gyümölcsfa ültetése ősszel is bátran kivitelezhető. Kertészeti szakember tanácsai alapján vesszük végig a gyümölcsfa ületés szakszerű lépéseit ősszel!

2024-10-25

Agrárszakértő tanácsai a gyümölcsfa őszi metszéséhez – így vágj bele

A gyümölcsfa őszi metszése segít abban, hogy a fa erős, egészséges legyen. Az agráriumban tevékenykedő kertészeti szakember tanácsai révén garantált a siker.

2024-09-03

Itt az almamoly következő generációja - küzdjünk most bio módszerekkel

Itt az almamoly kártevő következő generációja, így érdemes bio megoldásokkal védekezzünk a kártevő ellen, megőrizve az alma egészségét, a termés minőségét.

2024-10-11

Zebrapletyka gondozása: mikor és hogyan metszd meg hogy dús legyen

A zebrapletyka gondozása nem bonyolult, de ahhoz, hogy igazán szép legyen, érdemes extra metszéssel segíteni a növény fejlődését. Így lehet csodaszép!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

Balásházy János Mezõgazdasági Szakközépiskola

Szakközépiskola Képzések: Agrárközgazdasági és áruforgalmazó technikus; ... Tovább

víztároló

Betonból, fémből, kőből, fából v. műanyagból készült tartály v. medence, amelyben... Tovább

Tovább a lexikonra
Házi kert növény Növénytermesztés Növényvédelem virág virágtermesztés