Agrogeológiai és környezetföldtani vizsgálatok a Duna-Tisza közi hátság homokterületén

Hirdetés

Agrogeológiai és környezetföldtani vizsgálatok a Duna-Tisza közi hátság homokterületén

Kuti László – Kerék Barbara
Hirdetés

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

A vizsgálat a Duna-Tisza közi hátság homokterületeire terjedt ki, melynek során agrogeológiai és környezetföldtani térképek segítségével különbözõ szempontból értékeltük a területet. A felszíni-felszínközeli képzõdmények rövid ismertetése után az agrogeológiai értékelés két szempontra terjedt ki: az egyik területhasználati, a másik öntözhetõségi szempont. A környezetföldtani értékelést is végeztünk, hogy megállapítsuk a terület szennyezõdés-érzékenységét.
Agrogeológiai és környezetföldtani vizsgálatok a Duna-Tisza közi hátság homokterületén, területhasználat, öntözhetõség, érzékenység, környezetgazdálkodás

Kérdése van? Tegye fel, tanácsadóink válaszolnak! Állattenyésztés, növénytermesztés, kertészet, növényvédelem, talajművelés, jog, biotechnológia, környezetgazdálkodás, minden ami mezőgazdaság: Agrároldal.hu.

Bevezetés
Az Alföldön, a Duna és a Tisza által határolt területen található Magyarország egyik  legkiterjedtebb homokvidéke, a Duna-Tisza közi hátsági homokpuszta (1. ábra). Ezen a vidéken a homok egy részleteiben is nagyon változatos felszín keletkezését tette lehetõvé, amely nemcsak az élõvilágra, hanem az emberi tevékenység jellegére is hatással volt. Az erdõkkel, szikes pusztákkal tarkított homokterületen sem a domborzati viszonyok, sem a talaj minõsége nem tette lehetõvé a gabonatermesztésre alapozott mezõgazdaságot, ezért egy sajátos, családi termelésre alapozott szõlõ-, gyümölcs-, zöldségtermesztés és állattenyésztés alakult ki (PÉCSI 1967). Ugyanakkor e táj az ország egyik legsérülékenyebb, legérzékenyebb területe. E kettõsség megnehezítette feladatunkat. Részint el kellett végeznünk azt az agrogeológiai értékelést, amelyik a terület mind racionálisabb
használatát segítené, részint el kellett készítenünk azt a környezetföldtani értékelést, mely meghatározza a területhasználat szükséges korlátait. E feladatot a területrõl készült földtani, agrogeológiai és környezetföldtani térképek átfogó értékelésével oldottuk meg.

Anyag és módszer
Az Alföld komplex földtani térképezése során 1971–78 között tártuk fel a Duna-Tisza közi hátság területét, egy elõre megtervezett másfél kilométeres rácsháló mentén telepített-, 10 méteres mélységû fúrások hálózatával. A terepi felvétel 1:25000-es méretarányú térképlapokon történt, a térképeket 1:100000-es méretarányban szerkesztettük meg, és atlaszok formájában 1:200000-es méretarányban adtuk ki (RÓNAI 1985).
A terepen feldolgozott fúrások mintaanyagát és a fúrásokból vett talajvizet részletes laboratóriumi vizsgálatoknak vetettük alá. A mintákból szedimentológiai, ásvány-kõzettani és geokémiai vizsgálatok készültek.
Az így rendelkezésünkre álló adattömeg feldolgozása tette lehetõvé az Alföld földtani térképsorozatának megszerkesztését (KUTI 1981; KUTI és KÕRÖSSY 1986, 1989, 1991), majd az adatok agrogeológiai, környezetföldtani szempontú feldolgozásával, a terület agrogeológiai, környezetföldtani értékelését.
Munkánk során az értékelést csak a homokos területekre terjesztettük ki, figyelmen kívül hagytuk a löszös felszínû területeket, valamint azokat is, ahol nem eolikus üledékek alkotják a felszíni-felszínközeli képzõdményeket. Ugyanakkor egyértelmûen a homokvidékhez tartozónak tekintettük azokat a területeket, ahol az egykori homokos felszín fölött a holocén során vékony tavi eredetû üledékréteg, pl. agyagos homok vagy
mésziszap fejlõdött ki, s amelyek sok esetben a geokémiai folyamatok hatására elszikesedtek. A felszíni-felszínközeli képzõdmények A Duna-Tisza közi hátság a pleisztocén közepétõl épülõ felszíni-felszínközeli üledékegyüttesének végsõ arculatát a holocénben lezajló folyamatok rajzolták meg.
A pleisztocén során a homokhátságtól nyugatra lévõ Duna-völgy területén a Duna a pleisztocén közepétõl, különösen a melegebb, nedves „inter” idõszakokban rakta le változatos vastagságú (5–30 m) és változatos szemcseösszetételû kavicsból, homokos kavicsból, kavicsos homokból, homokból álló durva üledék összletét. Ebbõl az üledékegyüttesbõl fújta ki a pleisztocén „glaciális” idõszakaiban fúvó, uralkodóan északnyugati
szél a felszín közelében lerakódott homokszemcséket, és telepítette át a Duna-Tisza közi hátságra (MIHÁLTZ 1953, 1967, MOLNÁR 1961, 1963, 1966) sokszor 10 méteres vastagságot is meghaladó rétegben.
A pleisztocén glaciális idõszakaiban rakódott le a Duna-Tisza közi hátság másik eolikus képzõdménye a lösz is (KRIVÁN 1953), amelynek vastagsága a futóhomokhoz hasonlóan helyenként meghaladhatja a 10 métert. Így a terület felszínén illetve a felszín közelében – az uralkodó széliránynak megfelelõen ÉNy–DK irányú buckákba, vonulatokba rendezõdve – futóhomok, illetve lösz, valamint ezek különbözõ arányú keverékei,
löszös homok, homokos lösz található. Ahol e képzõdmények kifejlõdése nem ér el nagy vastagságot, ott általában 2–3 méteres rétegekben sûrûn váltakozva települtek. A futóhomokbuckák és löszvonulatok közötti laposokban idõszakos vagy állandó vizû tavak alakulhattak ki, melynek üledékei alkotják e terület felszíni fiatal képzõdményeit, az agyagos kõzetlisztet, a homokos agyagot, a kõzetlisztes agyagot, a mésziszapot
illetve néhol a tõzeget. E finom üledékek egyes laposokban a szikesítõ folyamatok hatására elszikesedtek (KUTI et al. 1998). A korábbi pleisztocén felszín maihoz hasonló voltának bizonyítékai a lemélyült fúrások
különbözõ mélységeiben megjelenõ tavi képzõdmények (agyag, homokos agyag, tõzeg).

Eredmények
A Duna-Tisza közi homokpuszta agrogeológiai értékelése A terület agrogeológiai értékelésénél a talaj-alapkõzet-talajvíz rendszer azon tulajdonságait, és azokat az e rendszerben lezajló folyamatokat vizsgáljuk, amelyek döntõ hatással vannak az adott terület mezõgazdasági mûvelésére, illetve talajainak alakulására. Jelen
esetben a területhasználat lehetõségein túl, a vizsgált terület öntözhetõségére koncentráltunk.
Területhasználat
Területhasználati szempontból (2. ábra) más az agrogeológiai helyzete azoknak a homokterületeknek, ahol nagy vastagságú (10 m-t is meghaladó) homokréteg van, és más azoké, ahol a 2–5 m-es felszíni homokréteg alatt valamilyen finom üledék, (lösz, agyag, stb.), vagy fosszilis talajszint található. Ez utóbbiak ugyanis kedvezõen befolyásolják a felszíni homokok tápanyag-, illetve vízgazdálkodását.
Ezt figyelembe véve, területhasználati szempontból azok a területek minõsíthetõk a legjobbaknak, ahol a felszíni vékony (max. 2–4 m) homokréteg alatt lösz jelentkezik. Külön emeli e területek értékét, ha a lösz felszínén egy fosszilis talajréteg található. Hasonlóképpen jónak minõsíthetõk azok a területek, ahol a homokfelszín alatt max. 2–4 m mélységben egy eltemetett talajszint van. Közepes minõségûek azok a területek, ahol a
felszíni homokréteg alatt 4 méternél mélyebben települt a lösz. Rossznak minõsíthetõk azok a területek, ahol a felszíni homokréteg vastagsága eléri, vagy meghaladja a 8–10 métert. Tovább rontja e területek értékét, ha a homokfelszín és a talajvízszint között egy mészakkumulációs réteg, vagy más vízzáró réteg alakult ki. Legrosszabbnak viszont azokat a területeket minõsíthetjük, ahol a homokréteg fölé mésziszap, vagy szikes képzõdmény települt.

Hirdetés

A területek öntözhetõsége
A vizsgált terület öntözhetõségének vizsgálatát (3. ábra) a felszíni-felszínközeli képzõdmények kõzetkifejlõdése, a talajvíz mélysége, áramlása, kémiai jellege, összes oldott anyag tartalma, a benne található nátrium-ion mennyisége, valamint a talajvíztartó és a kapilláris zóna anyagának összehasonlító értékelésével végezzük el. A minõsítés során kijelöljük a földtani szempontok alapján öntözésre alkalmas területeket, továbbá azokat,
ahol csak különös figyelemmel, az elõírások szigorú betartásával lehet öntözni, illetve azokat, ahol az öntözés nem ajánlott, mert nagyobb kárt okozhat, mint amennyi a haszon (KUTI és MIKÓ 1989).
A minõsítés kiinduló alapja a talajvíz felszín alatti mélységének és összes oldott anyag tartalmának az összevetése úgy, hogy a talajvíz mélységét négy mélységközzel  vesszük figyelembe: 0–1 m, 1–2 m és 2–4 m közötti valamint a 4 m-nél mélyebb vízszint. Az összes oldott anyag tartalom értékeket három csoportba osztjuk: 0–500 mg/l, 500–1000 mg/l és 1000 mg/l-t meghaladó értékek és eszerint vizsgáljuk.
Figyelembe vesszük továbbá a talajvíztartó réteg és a kapilláris zóna kõzeteinek kapilláris vízemelõ képességét is. A kapilláris emelkedés a kõzetlisztekben a legnagyobb mértékû és a legrövidebb ideig tartó. Az agyagokban jelentõsen kisebb mértékû, lassú és folyamatos. A homokokban egy kismértékû gyors emelkedés után gyakorlatilag beáll a kapilláris vízszint. Mindezek alapján megállapítottuk, hogy a homokokon 1 m fölötti vízszintnél és 500 mg/l-t meg nem haladó összes oldott anyag tartalom esetén fenntartásokkal ugyan, de
lehet öntözni. 1–2 m közötti vízszintnél, 500 mg/l-nél kevesebb összsó tartalom mellett, és 2–4 m közötti vízszintnél 500–1000 mg/l közötti összes oldott anyag tartalommal különösebb feltételek nélkül is megengedett az öntözés. Kõzetlisztek esetében 1–2 m közötti vízszint és 1000 mg/l-nél kevesebb összes oldott anyag tartalomnál tilos az öntözés. 2–4 m közötti vízszintnél és 500 mg/l-nél kevesebb összes oldott anyag tartalom
esetén is csak bizonyos feltételek mellett szabad öntözni. Az agyagoknál 2–4 m közötti vízmélységnél és 500–1000 mg/l közötti összes oldott anyag tartalom elõfordulásakor nincs különösebb akadálya az öntözésnek (1. táblázat). A gyorsabban áramló talajvíz kedvezõen befolyásolja a homokos területek öntözhetõségi minõsítését, ugyanis itt további javító tényezõként szerepel. 1–2 m közötti vízmélységnél 1000 mg/l fölötti összsótartalomnál is lehet megfelelõ óvatossággal öntözni, 2–4 m közötti vízszintnél pedig 1000 mg/l-t meghaladó összes oldott anyag tartalom elõfordulásakor is szabad öntözni, ha a talajvíz gyorsan áramlik.
A minõsítés során figyelembe vesszük még a talajvízben jelen lévõ nátrium-ion mennyiségét is, ugyanis ez, ha sok van belõle a vízben komoly talajkárosító tényezõvé válhat. Az összes kation 40%-ánál nagyobb arányú jelenléte a vízben már minden esetben magában hordozza a szikesedés veszélyét.

A Duna-Tisza közi homokpuszta környezetföldtani értékelése

Egy homokterület környezetföldtani minõsítése szempontjából alapvetõ fontosságú, hogy megállapítsuk szennyezõdés-érzékenységét, melyet a talajvíz fölötti rétegek áteresztõ képességének és a talajvíz mélységének összevetésével oldhatunk meg. E megoldás lényege, hogy egy területen minél rosszabb vízáteresztõ képességû üledékek vannak, és minél mélyebben van a talajvíz, az annál kevésbé érzékeny a szennyezõdésre. Az így kialakított jelkulcs öt érzékenységi fokozatot tartalmaz, a nem érzékenytõl az érzékenyig.
A talajvíztükör feletti rétegek vízáteresztõ képességét a Rónai A. által bevezetett módszerrel (RÓNAI et al. 1969), az „agyagossági fok”, vagyis az agyag és finomkõzetliszt szemcseosztálynak (0,00–0,02 mm) az egész szemcsehalmazban képviselt összesített százalékaránya meghatározásával állapítjuk meg. Azaz minél kevesebb az adott üledék finom anyag tartalma, annál jobb vízáteresztõ képességû. Ez a meghatározás azért
is kedvezõ és használható, mert a finom szemcsék aránya, megoszlása nemcsak a vízáteresztõ képességre, de a kapilláris vízemelésre, a maximális víztartó képességre, tehát vízháztartásra vonatkozóan is tájékoztatást ad.
Attól függõen, hogy a talajvízszint fölötti üledékegyüttes az „agyagossági fok” alapján egységesen vízzáró, víztartó vagy vízáteresztõ, illetve az üledékegyüttest alkotó rétegekben ezek milyen kombinációban (vastagság, a felszínhez és egymáshoz viszonyított helyzet) jelennek meg a következõ kategóriákat alakítottuk ki:
1. vízáteresztõ (pl. ha a talajvízig egységesen homok van, vagy a homokrétegben csak egy vékony víztartó réteg található),

Hirdetés

2. gyengén vízzáró (pl. ha a homokban vékony vízzáró réteg található),

3. közepesen vízzáró (pl. ha a homokban egy vastag, vagy több vékony vízzáró réteg található),

4. erõsen vízzáró (pl. ha a talajvízig egységesen vízzáró réteg található, vagy a felszínen vastag vízzáró réteg van).
Ezek után az így meghatározott vízáteresztõ kategóriákat kombináltuk a talajvíztükör felszín alatti mélységével, amelynél az 1 m fölötti, az 1–2 m és a 2–4 m közötti valamint a 4 m alatti mélységkategóriákat vettük figyelembe.
Az áteresztõ képesség és a talajvíz mélység kombinációjából így kialakuló érzékenységi skálán 5-ös számmál jelöltük a környezetföldtani szempontból legbiztonságosabb, nem érzékeny területeket, és 1-sel a legkevésbé biztonságos, érzékeny területeket. A két szélsõ érték közötti átmenetet jelzi a további három érték (4-es, 3-as, 2-es), melyeknek érzékenységi értéke attól függ, hogy a skála melyik végéhez vannak közelebb.

A Duna-Tisza közi homokhátság agrogeológiai, környezetföldtani értékelése
A vizsgált terület földtani-vízföldtani viszonyait ábrázoló térképek kombinációival megszerkesztett tematikus eredménytérképek segítségével osztályoztuk a különbözõ agrogeológiai  és környezetföldtani tényezõket, majd ezeket összevetve elvégeztük a terület, illetve a terület meghatározó részeinek értékelését, minõsítését.
Mindezek alapján mezõgazdasági termelésre legalkalmatlanabbak azok a homokterületek, ahol 10 métert elérõ vagy meghaladó homokréteg van a felszínen, és a talajvíz is nagy mélységben található. Ez utóbbi tényezõ egyébként növeli a terület öntözhetõségének lehetõségét, különösen azért, mert itt a talajvíz összes oldott anyag tartalma is csekély. Így ahol megoldható az intenzív öntözés e területek is mezõgazdasági mûvelés alá
vonhatók. Ugyanakkor megfelelõ gazdaságossági számításokat kell végezni, hogy ez megéri-e. Legalkalmatlanabb kategóriába kell sorolnunk azokat a területeket is, ahol a felszínen mésziszap, vagy elszikesedett képzõdmény található. Itt gyakorlatilag értelmetlen földmûvelési tevékenységet folytatni. Homokterületek közül agrogeológiai szempontok alapján azok a legkedvezõbbek, ahol a felszíni homokréteg alatt 2–6 méter mélységben löszréteg található, ugyanis ez javítja a felette lévõ homok víz- és tápanyaggazdálkodási tulajdonságait. Hasonlóképpen kell minõsítenünk azokat a homokokat, ahol karakteres eltemetett talajszint található a felszín alatt. Környezetföldtani szempontból legérzékenyebbek azok a területek, ahol a nagyvastagságú felszíni homokrétegben 4 méternél följebb van a talajvíz szintje. Legkevésbé érzékenyek
azok a területek, ahol a talajvíz fölött vastag, rossz vízáteresztõ tulajdonságú réteg található. Ez lehet egy eltemetett tó finom üledéke, vagy akár egy eltemetett talajszint is. Mindezekbõl látszik, hogy a Duna-Tisza közi homokhátságon vannak olyan homokos területek, melyek mezõgazdasági hasznosítása nem gazdaságos, ugyanakkor környezetföldtani szempontból is nagymértékben problémásak. Igaz viszont, hogy ezek a
területek olyan természeti értékeket hordoznak, hogy legnagyobb részüket természetvédelmi oltalom alá helyezték, kivonva minden gazdasági tevékenység alól.

Szeretné vállalkozását hatékonyan hirdetni? Szeretné, ha weblapja látogatottabb lenne? Online marketing tanácsadás, és hatékony online hirdetés az Agrároldal.hu szakértőitől! Kérje ajánlatunkat itt!

Forrás: Tájökológiai Lapok

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

Hirdetés

109/2008. (VIII. 27.) FVM rendelet

Az egyes erdészeti közcélú feladatok csekély összegû (de minimis) támogatásáról. A... Tovább

időjárási front

két különböző hőmérsékletű légtömeget elválasztó határfelület, amelynek mentén... Tovább

Tovább a lexikonra
Hirdetés
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrisebb iparági hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.