Milyen növényeket termeszthetek cukkini mellett?

hirdetes

Milyen növényeket termesszek cukkinim mellett?

TK, GE.
Facebook logo

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Egy kertben mindenképp figyelnünk kell, hogy mit mi mellé ültetünk, hiszen egymásra is hatással lehetnek növényeink – nem mindig ajánlatos például két különböző zöldséget egymás mellé helyezni, hiszen azok akár negatív irányba is befolyásolhatják egymást. 

Cukkini

Amennyiben cukkinit nevelnénk vagy már neveltünk is kertünkben, tudnunk kell, hogy annak sok ellensége van, mint például a gombás megbetegedések (lisztharmat), megtámadhatják poloskafélék (Anasa tristis), levéltetvek, meztelen csigák, illetve fonálférgek. Emellett, ugyanakkor szerencsére vannak növények melyek remek barátaik lehetnek. 


Amennyiben a gombás megbetegedések ellen szeretnénk küzdeni


Ebben az esetben érdemes hagymaszerű növényeket telepíteni közelébe, mint a metélőhagyma, fokhagyma, mogyoróhagyma. Hatásosak lehetnek ugyanakkor olyan fűszernövények is, mint a menta vagy a bazsalikom.


Amennyiben a díszespoloskától szeretnénk megvédeni


Amennyiben ezektől a kellemetlen rovaroktól szeretnénk megvédeni zöldségünket, legjobb társa a kerti sarkantyúka lehet. Ez a rovar ugyanis megharapja a növényt, s méreganyagokat fecskendez bele ahogyan táplálkozik nedvéből. Ez okozhatja a levelek hervadását, e legrosszabb esetben viszonyt annak halálát is.

hirdetes


Levéltetvek ellen


Itt is alkalmazhatjuk a kerti sarkantyúka ültetését cukkinink mellé, ugyanis ő könnyedén magához vonzhatja ezeket a kártékony lényeket, így irányt tévesztve növekvő zöldségünktől.


Ha csigákat szeretnéd elűzni zöldséged környékéről


Csigák ellen érdemes kakukkfüvet nevelned zöldséged mellett.


Fonálférgek ellen


A fonálférgek ellen hatásos lehet amennyiben büdöskét ültetsz zöldséged mellé.

hirdetes

Érdemes megemlíteni azt is, hogy hasznos lehet hüvelyeseket, mint babot vagy borsót ültetni cukkinid környékére. Ezek ugyanis trágyázni fogják a körülöttük lévő talajt, hiszen ezek csapdába fogják ejteni a nitrogént. 


Azt is érdemes tudni, hogy ha a cukkinit növények tövébe ülteted, az gazdagabbá fogja tenni az ott lévő talajt, így javítva gyümölcseid növekedését, és azoknak az ízét.


Amennyiben zöldségünk beporzásának szeretnénk kedvezni, érdemes olyan virágzó növényekkel körbe ültetnünk, vagy legalábbis közelébe ültetnünk, melyek vonzzák majd a beporzó rovarokat. Ilyen lehet például a borágó, ami példának okáért a méheket fogja majd odacsábítani.


Észben kell tartanod azt is, hogy a krumpli, a paradicsom, az uborka is hasonlóan érzékeny az ilyesféle kártevőkre, megbetegedésekre, mint a cukkini. Épp ezért nem érdemes őket túlzottan távol elhelyezni őket kertedben, ugyanis ezekkel a tanácsokkal őket is megvédheted.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2023-10-03

5 Októberi fesztivál a Balatonon, amelyek felturbózzák az utószezonos programokat!

Az őszi hónapok nem csak a falevelek gyönyörű színeiben pompáznak a Balaton körül, hanem számos izgalmas fesztivál is várja a látogatókat az utószezonban!

2023-10-03

Ezeket a tipikus tulipánhagyma ültetési hibákat sokan elkövetik ősszel

Mikor kell ültetni ősszel a tulipánokat, mennyire mélyre kell őket ültetni a földbe, milyen távol egymástól, mennyit kell locsolni, kell egyáltalán locsolni?

2023-10-04

Így juthatnak busás támogatáshoz a gazdák - Segítség a gabonaválságban

A magyar mezőgazdaság számára elérhetővé vált egy kamattámogatással segíti a gazdálkodókat az ukrán gabonaválság miatti piaci nehézségek kezelésében.

2023-10-03

Tulipánok kombinálása más növényekkel: Így alkosd meg a tökéletes tavaszi kerted még ősszel

Milyen növényekkel, virágokkal érdemes társítani a tulipánokat? Hova és mikor érdemes őket ültetni a legszebb tavaszi mesekert érdekében? Mutatjuk a választ!

2023-10-03

Itt van az őszi metszési időszak: Ezeket a metszési hibákat kerüld el!

Az őszi metszés kritikus időszak a kert gondozásában, amely meghatározza a növények fejlődését a következő évszakokban - kerüld el ezeket a metszési hibákat!

2023-10-03

Ezeket az őszi virágokat tedd a muskátli helyett az ablakba

Mire beköszönt az ősz, sokszor az ablakok tele vannak elhalt virágokkal és barnuló, elhasznált növényekkel. Ilyen virágokat tehetsz ősszel az ablakba!

2023-10-03

3 különleges zöldségféle, ami feldobja majd a balkonládádat ősszel

3 különleges zöldségfélét mutatunk, ami remekül mutat az őszi balkonokon, ablakokba téve. Mutatjuk, milyen növényekre cserélhetitek le a nyári muskátlikat!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

hullaliszt

állati hullákból és élelmiszeripari hulladékokból előállított nagy fehérjetartalmú takarmány. Tovább

149/2008. (V.29) Korm. rendelet

egyes agrár-szakigazgatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány az... Tovább

Tovább a lexikonra
kert Kertészet