Citromlekvár, narancslekvár készítése egyszerűen ősszel, télen

Őszi/téli befőzés – Citrom-, és narancslekvár készítése

Szélesi Ferenc - Főkertész, NA
Facebook logo

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Készíts télen is lekvárt

Citromlekvár készítése

Szükségünk lesz négy kilogramm biocitromra, 80 dekagramm cukorra, két teáskanál pektinra, és 1-1,2 liter vízre. Szerencsére nem olyan bonyolult a lekvár elkészítése, mint ahogyan azt sokan gondolják. Először is mossuk meg jó alaposan a citromokat langyos vízben – ne hámozzuk meg!

A mosás után vágjuk fel mindet négyfelé, szedjük ki az összes magot, majd szeleteljük fel vékonyan, a héjával együtt. Vegyünk elő egy lábast, és tegyük bele a felszeletelt citromokat, majd öntsük rá vizet, és kezdjük el közepesen lángon főzni. 15-20 perc főzés után adjuk hozzá a pektinnel elkevert cukrot, és forraljuk tovább 3-4 percig. Addig vegyük elő a befőttes üvegeket, tisztogassuk meg mindent, majd a még forrásban lévő lekvárt töltsük az üvegekbe, és rögtön zárjuk is le, majd fordítsuk fejre 5-10 percig (ezzel tudjuk elérni, hogy ne kelljen tartósítószer az eltevéshez). Készen is vagyunk! 

Narancslekvár készítése

Szükségünk lesz 4 kilogramm bio narancsra, két darab citromra, 40 dekagramm cukorra, két liter narancslére, két teáskanál pektinre, illetve 5-6 szem szegfűszegre. A hozzávalókból is látszik, hogy kicsit más, mint a citromlekvár, de nem kell megijedni most sem! Itt is a mosással kezdünk, az összes narancsot mossuk meg jó alaposan langyos vízben, majd vágjuk négyfelé, ha találunk benne magot, azt szedjük ki, majd szeleteljük meg vékonyan, a héjával együtt!

Jöhet a lábas, tegyük bele a felszeletelt narancsokat, öntsük fel a narancslével, tegyük bele a szegfűszeget, és kezdjük el főzni. 15-20perc főzés után adjuk hozzá a pektinnel elkevert cukrot, illetve facsarjuk bele a citrom levét. Ezután forraljuk még 3-4 percig, közben vegyük elő a befőttes üvegeket, és tisztogassuk meg mindet, majd a még forrásban lévő lekvárt töltsük az üvegekbe, és rögtön zárjuk is le, majd fordítsuk fejre 5-10 percig, hogy ne kelljen tartósítószert használnunk. Meg is vagyunk, ugye, hogy nem annyira bonyolult? Sok sikert mindenkinek, remélem, hogy ízleni fog nektek! 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Még több cikk

2024-04-16

Ideje elültetni a cukkinit, mutatjuk, hogyan csináld helyesen!

Egyre népszerűbb a cukkini hazánkban is. Ültess 2024-ben te is cukkinit, mutatjuk, hogy mikor, és hogyan csináld, hogy a legtöbb, legjobb termésed legyen!

2024-03-25

5 millió Forintos bírságot is kaphat, aki nem írtja ki a parlagfüvet 2024-ben

5 milliós bírság is ütheti a parlagfüves telkek tulajdonosait! Ismerd meg a 2024-es bírságokat, és azt, hogyan védekezhetsz hatékonyan a parlagfű ellen a telkeden!

2024-03-25

Húsvétra is tökéletes: Spenótos-tojásos pite RECEPT

Ha valami igazán húsvéti és egyben különleges tojásos ételt szeretnél, akkor ajánlom a spenótos-tojásos pite receptjét. A vendégek imádni fogják!

2024-04-08

Friss: gép- és technológia beszerzési támogatás nyílik a borászok számára

Több mint 10,8 milliárd forint áll rendelkezésre a borászati technológiai fejlesztésére a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból.

2024-03-21

Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély

Bár a hét további részében enyhébb éjszakák várhatók, a fagyveszély nem múlt el, a jövő hét első felében ismét számítani lehet éjszakai fagyokra sajnos.

2024-04-10

Áprilisban indulhat a pázsitfelújítás, ezekkel a lépésekkel

Indítsuk el a pázsitfelújítást ezekkel a lépésekkel, hiszen áprilisban végre eljött az ideje ezeknek a teendőknek. Kövessétek kertészünk szuper tanácsait ti is!

2024-04-16

Csodaszép, egyszerűen gondozható: Így ültess margarétát!

A margaréta nem elég, hogy csodaszép, sokak legnagyobb kedvenc virága, számos néphiedelem kapcsolódik hozzá, gyógyhatása van. Nézd milyen egyszerű az ültetése!

2024-04-15

5+1 érdekesség, amit nem tudtál a tavirózsáról

Fedezz fel lenyűgöző érdekességeket a tavirózsákról! Tudj meg többet a Hévízi-tó különleges virágairól, a fehér tündérrózsák sorsáról és sok más meglepetésről!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

durum búza (keményszemű búza, Triticum durum Desf.)

a mérsékelt égöv melegebb tájain váltja fel a közönséges -búzát. Tavaszi és féltavaszi... Tovább

3/2007. (I. 16.) FVM rendelet

az intervenciós cukorraktárakkal szembeni követelményekrõl szóló 33/2005. (IV. 12.) FVM... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Gazdaság