Ezért kellene mindenkinek céklát ennie

Ezért fogyassz minél több céklát

Szélesi Ferenc
Facebook logo

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Kevesen ismerik fel a céklák valódi értékét, pedig ezek a gyökérzöldségek a konyhák igazi sztárjai lennének, ha az emberek megadnák nekik azt a figyelmet, amit megérdemelnek.

A cékla fantasztikus hatásai

A sokoldalú céklák persze nem csak egészségesek, hanem nagyon finomak is, így még azok is szívesebben fogyasztják őket, akik nem rajonganak igazán a zöldségekért. Nézzük meg közelebbről, hogy milyen jótékony egészségügyi hatásaik  vannak a cékláknak!

Csökkenthetik a vérnyomást

A magas vérnyomás világszerte az egyik leggyakoribb halálok – a WHO szerint a hipertenzió az évi összes halálozás 13%-áért felelős. A céklák tele vannak egészséges nitrátokkal, amik a szervezetben nitrogén-monoxiddá alakulnak át, és segítik a vérerek kitágulását, csökkentve ezzel a vérnyomást. Egy nemrégiben végzett tanulmány szerint azok a hipertenziós tesztalanyok, akik rendszeresen fogyasztottak némi főtt céklát vagy egy bögrényi céklalevet, azok két héttel később csökkenést tapasztaltak mind a vérnyomásukban, mind pedig a testükben fellépő gyulladások számában.

Energetikusabbá tesznek

Mivel a nitrogén-monoxid segíthet a vérerek kitágításában, hozzájárulhat ahhoz is, hogy minél több oxigén jusson el az izmokhoz. Ez hosszabb edzéseket tehet lehetővé azok számára, akik a maximumot szeretnék kihozni magukból a testmozgás terén, de ez a hatás természetesen nem csak a sportolók testében figyelhető meg. A cékla tehát általánosságban növelheti az állóképességet.

Serkenthetik az agyműködést

A cékláknak köszönhető plusz oxigénellátás nem csak az izmoknak tesz jót, hanem az agynak is. Napi egy bögre céklalé sokat tehet agyműködésed serkentése érdekében. 

Segítik az emésztést

Egy bögrényi cékla nagyjából 3,5 gramm rostot tartalmaz, aminek a nagy része nem oldódó. Ennek köszönhetően segít megelőzni a székrekedést, mert folyamatosan mozgatja az ételt végig az emésztőrendszeren keresztül. A nem oldódó rostok továbbá az aranyér megelőzésében is segíthetnek, ami főleg a krónikus székrekedésben szenvedőket vagy a rostszegény étrenddel élőket veszélyeztetheti. Egy 2014-es tanulmány szerint az aranyér minden második embert érint 50 éves kor felett.

Tele vannak antioxidánsokkal

A céklák az antioxidánsaiknak köszönhetik jellegzetesen gazdag színüket. Az antioxidánsok többféle betegség megelőzésében segítenek, ráadásul kordában tartják a szabadgyököket is. Az egyik legerősebb antioxidáns a betalain, amiről egy 2015-ös tanulmányban azt állapították meg, hogy hatékonyabb a szabadgyökök kivédésében, mint a C-vitamin.

A céklák fogyasztása

A céklákat számtalan módon felhasználhatod étrendedben, és többféle formában is hozzáadhatod kedvenc ételeidhez. A reszelt céklák például tökéletesek salátákhoz. Egy igazi tápanyagbombáért keverj össze némi céklát, borsmustárt, grapefruitot, olívaolajat és némi sót vagy borsot. A céklák kiszárított formában, „chipsként” is fogyaszthatók, nem is beszélve a savanyított változatokról.

Amire érdemes odafigyelni a céklafogyasztásnál

Amellett, hogy a céklák hírhedtek a ruhák összefoltozásáról, a fokozott céklafogyasztás rózsaszínné változtathatja az ember vizeletét, ettől azonban nem kell megijedni. Ha az elmúlt napokban rengeteg céklát fogyasztottál, akkor a szervezet csupán a maradék céklát üríti ki magából – nem vérzel! Ugyanez a helyzet a széklettel is: ne ijedj meg, ha egy kis rózsaszín vagy piros is társul mellé.

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS
További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

juhtenyésztés épületei

mindazok a korszerű és hagyományos épületek, amelyek a különböző termelési célból... Tovább

Gyomirtó Betanal Eco

Gyomirtó permetezőszer cukorrépa gyomirtására.Hatóanyag: 160 g/l dezmedifam, 160 g/l... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek