A világhíres bükkábrányi ősfák

A famaradványokra meddőtakarítás közben bukkantak rá, s Veres János vezetésével a miskolci Herman Ottó Múzeum régészcsoportja fogott a mentési munkálatokba. Miután egy fát megpróbáltak kiemelni a földből és az darabokra esett, a megmaradt fák érdekében a bányában leállították a termelést, s aprólékos munkálatokkal megtisztították a fatörzseket. Augusztus folyamán további öt fa szétkorhadt, s csak tízet sikerült épségben a felszínre hozni (súlyuk egyenként elérheti a tíz tonnát is). Végül négyet a legnagyobb körültekintéssel, szigorú biztonsági intézkedések mellett augusztus 8-án a miskolci Herman Ottó Múzeumba, a megmaradt hat fatörzset pedig a Bükki Nemzeti Parkba, az ipolytarnóci őslábnyomos bemutatóhelyre szállítottak, ahol 2007. október 12. óta a nagyközönség is láthatja őket.

Augusztus 27-én farestaurátorok és konzerválási szakértők bevonásával tanácskozást tartottak Miskolcon, hogy megoldásokat keressenek a múzeumba szállított négy fa konzerválásával kapcsolatban. A felmerült két lehetséges technológia – a svéd Vasa Múzeum által a viking hajóknál alkalmazott polietilén-glikolos, illetve a lengyel biskupini múzeumban egy gerendavár megőrzésére használt cukoroldatos konzerválás – részletesebb megvitatása képezte a szeptember 10-ére a COST által összehívott nemzetközi konferencia tárgyát (tudományos tapasztalat nem áll rendelkezésre: a legidősebb restaurált faanyagok 3-4 ezer évesek, és jóval kisebbek voltak). A választás végül az utóbbira, a cukros oldatos tartósításra esett: két fatörzs tartósítását kezdik meg ezzel a módszerrel, közben a másik kettőt víz alatt, illetve homokágyban tárolják. 

Az oldathoz gombaölő anyagot adagolnak a szú és a penész ellen, és további adalékanyagokkal próbálják a fában lévő kén és vas korróziója okozta savképződés semlegesítésére. Az 55-80 millió forintos költségvetésű művelet végrehajtásához egy újonnan felépített, fűthető munkapavilon és mintegy kettő-négy esztendő szükségeltetik – ennyi kell ahhoz, hogy a konzerváló cukoroldat felszívódjon a fa szerkezetében, betöltendő az eltűnt cellulóz szerepét. A felfedezést követő hónapokban több, a munka sikerét elősegítendő belföldi és nemzetközi felajánlás érkezett Miskolcra: a szerencsi és kaposvári cukorgyár cukrot ajánlott fel a tartósításhoz, dán régészek a viking hajók restaurálása során szerzett tapasztalataikat osztanák meg magyar kollégáikkal, egy finn cég fogja leszállítani azokat az acéltartályokat, amelyekben a fatörzseket cukoroldatban áztatják stb. A fákat később egy föld alatti kiállító teremben, az ún. Pannon-tenger Múzeumban láthatná a nagyközönség, egyelőre azonban a tartósítás megoldása is veszélyben van a meglévő anyagi gondok miatt.

Az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területre vitt fatörzseket egy új eljárással, a rostjaikat nagynyomású levegővel kitisztítva, majd azokba ragasztóanyagot injektálva próbálják megőrizni. A legrosszabb állapotban lévő fát az egyik kiállító teremben, a többi ötöt a szabadban láthatják a látogatók.

Forrás: Wikipédia